Ma 100 éves évfordulója van egy európai nép nemzeti tragédiája kezdetének. Az örmény népet sújtó népirtás ezen a napon vette "hivatalosan" kezdetét.
1915 ápr. 24-én éjjel az oszmán kormány utasítására a hatóságok elhurcoltak, majd még aznap éjjel kivégeztek mintegy 250 örmény értelmiségit. Ezzel kezdetét vette a törökországi örmények végső tragédiája. A jó egy évet igénybe vevő népirtási akció végső mérlege mintegy másfél millió ártatlan, védtelen, civil halott. Meg kellett halniuk, pusztán, mert örmények voltak a felbomló oszmán birodalomban...

Ennek a népirtásnak természetesen voltak előzményei. A mai értelemben vett Törökország keleti részén őshonos örmény nép helyzete a vallási alapon szervezett Oszmán Birodalomban a korábbi évszázadok során sem volt problémamentes. Másodosztályú polgároknak számítottak, rájuk külön törvények vonatkoztak, olyan ügyekben, amelyekben örmény és török felek voltak érintettek, külön bíróságok ítéltek. Ugyanakkor a hátrányos megkülönböztetés ellenére az örmények nem jelentettek belső ellenséget az oszmán birodalomban, alkalmazkodtak a helyzetükhöz, integrálódtak. Kézművesekként, földművelőkként, mint katonák, vagy akár értelmiségiek, a birodalom integrálódott alattvalóiként éltek.
Az örmény kisebbséget már a 19. sz. előtt is sújtották pogromok, mészárlások, esetenként több ezer áldozattal. A 19. sz. második felétől körvonalazódik a török szándék az örmény kisebbség teljes kiirtására (Zsigmond Benedek armenológus szerint.) Az első igazi, nagy méretű tömegmészárlás 1894-95-ben történt, mintegy 50-60 000 örmény áldozattal. Okai? Az oszmán birodalom külső és belső problémai és a keresztény orosz birodalommal fennálló súlyos ellentétek. Ilyesmire a nacionalizmus és vallási ellentétekre való építkezés hagyományos, "nyugtató" orvosság.
A zsugorodó Oszmán Birodalom, az I. világháborút megelőző balkáni háborúk vereségei és már ezt megelőzően az érzékelhető válságba jutott kormányzási - és államforma életre hívja és végül 1908-ban hatalomba juttatja az ifjútörökök mozgalmát, akik új alkotmányt és a parlamentális rendszer felállítását szorgalmazzák. Abdul-Hamid szultánt lemondatják, kormányt alakítanak. Ekkor a birodalom vallási kisebbségei még örömmel fogadják az ifjútörök mozgalom sikereit. Ezt megerősíteni látszik, hogy az 1909-ben rövid időre a hatalomba visszatérő szultán iszlamistákra támaszkodva az örmény lakosságot sújtó vérengzést szervez, mintegy 30 000 áldozattal (adanai vérengzés).
Az 1909 áprilisában a hatalomba visszatérő ifjútörök mozgalom azonban már súlyos oszmán/muszlim-nacionalista alapon működött és politizált, a muszlim-nem muszlim ellentét további kiélezését véglegesítve és alapvető politikai-társadalmi alapszemléletté téve. Mindezt az Oszmán Birodalom általános térvesztése idején, amikor a velük ekkor szemben álló balkáni országokban élő muszlimok kiűzését erre válaszként az Anatóliában élő ortodox görögök kiűzése követi és végül elvezet az örmény népirtáshoz.

A több oldalról ostromolt Oszmán Birodalmat ekkor az ifjútörök mozgalom egyik szárnya, Egység és haladás mozgalma néven irányítja. Az 1. balkáni háború és a libiai harcok veszteségei következtében az 1911-es választásokat elbukják az Egyetértés és szabadság nevű tömörüléssel szemben. 1913 januárjában az ifjútörökök puccsal visszaszerzik a hatalmat és diktatúrát vezetnek be, amit az 1. világháború végéig, 1918-ig meg is tartanak. A tényleges hatalmat az Egység és haladás mozgalom "központi bizottságát" alkotó Egység és Haladás Bizottsága gyakorolja, az ezt alkotó három személy ("A három pasa") Mehmed Talat, Ahmed Dzsemál és İsmail Enver által. Ők ekkor a birodalom tényleges vezetői, a végrehajtó hatalom az ő kezükben van és végső soron ők tehetők felelőssé  elsősorban (a rengeteg alacsonyabb rangú tényleges végrehajtó mellett) az elkövetkező népirtásért.

Az Oszmán Birodalom 1914 novemberében belépett az 1. Világháborúba a központ hatalmak odalán. A régi ellenség, Oroszország ellenében hamarosan súlyos vereségeket szenvednek. A vereségekért a keleti orosz fronton harcoló oszmán erőkért felelős Ismail Enver az örményeket hibáztatja, akiket ezzel az oroszok pártján álló belső ellenséggé kiált ki - ok nélkül. Azt a tényt nagyítja fel és használja ki, hogy az orosz fronton harcoló oszmán erők örmény állományának egy kis része dezertál a harcok során. (Nagyobbik részük ezt nem teszi, helytáll!). Ennek következménye lesz, hogy az oszmán erők teljes örmény állományát hamarosan lefegyverzik, majd ezek nagy részét eljárások nélkül, vadállati kegyetlenséggel kivégzik. Ez már a népirtás részének tekinthető...
Már 1914 során propaganda-hadjárat indul azzal a céllal, hogy úgy állítsák be az örményeket, mint az oszmán birodalom bukását célzó belső árulókat, akik ebből a célból az ellenséggel szövetkeznek. A koholt vád, a nem létező veszély "elhárításának" első lépése az ápr. 24-én végrehajtott letartóztatási hullám, ami az eltervezett és hamarosan végrehajtott népirtás kezdetének tekinthető.
Ezt hamarosan követően, 1915 májusában a "három pasa" egyike, Mehmet Talat kezdeményezésére és az  Egység és Haladás Központi Bizottsága jóváhagyásával megszületik a Tehcir-törvény, ami felhatalmazza a kormányt és a hadsereget, hogy Anatóliából kitelepítsenek bárkit, akiről úgy "érzik", veszélyt jelent a nemzetbiztonságra. Ezek a "bárkik" természetesen az örmények lesznek... Ezt követően törvényt hoznak a kitelepítettek minden vagyonának, földjének kisajátítására. Ezzel kezdetét veszi a "kitelepítések" megtévesztő elnevezése mögé bújtatott kegyetlen tömegmészárlás.

Az események valójában előre kigondolt tervek szerint zajlanak. A kormány és a hadsereg már létrehozott u.n. "munkás zászlóaljakat" és egy "Különleges szervezet"-et, amelyek más önkéntesekkel és a hadsereggel együtt majd elvégzik a piszkos munkát.
A terv szerint az otthonukat elhagyni kényszerítettek tömegeit gyalogosan a szíriai területen fekvő terméketlen sivatagi területre hajtanák. A hosszú és reménytelen út alatt a kitelepített millókat kirabolnák, szabad prédaként megerőszakolnák, megölnék és a maradékkal a nélkülözések, éhség és betegségek végeznének. Mindez meg is történt, leírhatatlan szenvedéseket okozva, elképzelhetetlen kegyetlenségek közepette. A tervet mintegy 25 ideiglenes koncentrációs tábor felállítása is segítette. Ezeket később lebontják, a nyomokat eltüntetik.
A népirtás 1916-ra gyakorlatilag befejeződik, az anatóliai örmény népesség sorsa megpecsételődött, a 20. sz. első, államilag elrendelt és végrehajtott nagyméretű népirtása ténnyé vált. Mindezt az antant jelenti, az akkori világközvélemény, főleg amerikai újságok tudósításai nyomán tudomást szerez az államilag végrehajtott népirtásról. Tudnak minderről a szövetséges Németország vezetői is - ők tán tehettek is volna valamit az ügyben, míg a háborús ellenfél antant országai nemigen.
A tömeges, szervezett népirtás főbb eseményei ugyan 1915-16 lezajlanak, de helyi "események" örmények legyilkolásával egészen 1923-ig történnek.
Örménynek lenni sokáig-sokáig ezután Törökországban takargatni való ténynek, veszélyes dolognak számít, ez érvényes bizonyos mértékben egészen a mai napig.

A "három pasa" a háború befejezésével kegyvesztett lesz, Mehmed szultán ellenük ( az Egység és Haladás Bizottsága megbüntetése céljából is) hadbírósági eljárást indít, aminek során másokkal együtt elítélik őket. Ők azonban ekkor már egy német hadihajó fedélzetén elhagyták az országot. Kettejükkel később örmény merénylők végeznek Németországban, a harmadik triumvirátus-tag az oroszországi polgárháború során veszti életét.

A török állam a mai napig tagadja a népirtás tényét. Ennek alapvető oka a vallási szempontokon és nacionalizmuson kívül az a tény, hogy a háborút követően kialakuló modernebb, Kemal Atatürk vezette szekuláris állam is alapvetően az ifjútörök mozgalom ideáin alapult, a mai vezetés pedig az újra iszlamizálás vonalát követi.

PS. A törökök által elkövetett népirtás elismerésének eseményeivel és körülményeivel egy 5 évvel ezelőtt írt blogbejegyzésemben már foglalkoztam, ami itt olvasható:

http://gordon.nolblog.hu/archives/2010/03/14/rmny_tragdia_-_a_tagads_anatmija/