Ezt a bejegyzést még tavaly kezdtem el, majd bizonyos okok miatt félretettem. Most folytatván írtam hozzá egy hosszabb előszót is, amit végül a bejegyzés végén PS -ként, vagy külön első kommentként helyezek el. A hosszú szöveget két részben helyezem fel a blogomba, az első rész a még tavaly megírt szövegrészt tartalmazza. Nem sokkal ezután felhelyezem a frissen megírt befejezést is, ahol értelmet nyer majd a címben a berlini falra való utalás is. ìgy lesz kerek az egész gondolatmenet. Addig az olvasó türelmét kérem.
Jelen írásnak a "Szembenézés" alcímet adom.
Ma már sokan megértjük: sokminden, amit hittünk, amiben hittünk, fájdalmasan más, mint a hajdanvolt és mai rideg valóság. Erre kényszerítenek minket a lassan-lassan megnyíló levéltárak anyagaira támaszkodó kutatások, de a saját tapasztalataink is olyan eseményekkel kapcsolatban, amik ennek a hajdani kegyetlen valóságnak az árnyékát idézik fel újra - manapság!
Ilyesmiből egy elgondolkodtató ízelítőt kapott a világ 2000-ben egy lengyel-amerikai történész, Jan T. Gross "Neighbours" (Szomszédok) c. könyvének megjelenése nyomán. Ebből a munkából ismerhette meg a világ egy lengyel falu, Jedwabne nevét. Ebben a faluban a 2. világháború idején, a náci-német megszállás alatt 1941-ben (!) népirtás jellegű tömeggyilkosságot követtek el. Mintegy 600 egyszerű, szegénysorsú falusi zsidót gyilkoltak meg kirívó kegyetlenséggel. A férfiakat egy pajtába terelték, majd ezt benzinnel lelocsolták és felgyújtották. A nőket megerőszakolták, majd legyilkolták. A gyerekek sem menekülhettek, a csecsemők fejét kalapáccsal szétverték, vagy a falhoz csapták őket.
A leírhatalan borzalmakat ez esetben nem a megszálló nácik követték el! Nem, a tettesek ebben ezesetben lengyel barátaink, a falú lakói, akik aktívan, vagy csak passzív helyeslőként gyakorlatilag mindahányan az események résztvevői voltak. Kik a pogrom megszervezésében, mások a mészárlás végrehajtásában, megint mások a falu köré húzott élő embergyűrűben (az esetleges menekülést meggátolandó), a többiek a bátorító szemlélésben és a megmaradt nyomorúságos "javak" eltulajdonításában.
Jedwabne... A név méltó a legsötétebb emlékű eseményeket idéző helységnevek sorába: Katyin, Babij Jar, Sobibor...
Ez a hihetetlen késői lengyel pogrom nem volt még ezekben a lengyelek számára is nyomorúságos időkben sem egy elszigetelt jelenség. A késői kutatások további három lengyel helységben végrehajtott hasonló pogromra vetnek fényt ugyanezekben a hetekben-hónapokban. Wasosz (juni. 5. 1941), Radzilów (juli. 7.), Tykocin (aug. 25) hasonló események színhelye volt. (Tudunk lengyelországi pogromról a háború befejezése utáni évben és ismert a megmaradt lengyelországi zsidóság kollektív kiutasítása/ellehetetlenítése a 60-as években Lengyelországból.)
Ezeket az eseményeket a lengyel társadalom agyonhallgatta úgy a szocialista rendszer, mint az azt követő évek alatt. Először Jan T. Gross könyve kényszerítette 59 évvel az események után szembenézésre a lengyel társadalmat önmagával. Ezt a szembenézést egyesek megtették, sokan-sokan mások nem. Ez utóbbit dolgozza fel Anna Bikont könyve, ami az események színhelyén tett látogatások során, a még élő résztvevőkkel vagy ezek utódaival folytatott beszélgetések, tapasztalt vélemények anyagát dolgozza fel.
Az anyag a lengyel Gazeta Wiborcza hasábjain jelent meg először riportok formájában azután, hogy a lap akkori főszerkesztője, Adam Michnik eleinte nem akart helyt adni ilyesminek, védeni akarva a Lengyelországról alkotott képet az EU tagság küszöbén, látva azonban a történelemhamisítási, ferdítési kísérleteket, végül megváltoztatta véleményét.
Szembenézés... Van, akik megteszik ezt, van, akik nem képesek, vagy hajlandók erre, kifogásokat keresve, ragaszkodva régi, hamisnak bizonyult világképükhoz, önmagukat igazolni igyekezve, vagy védve a védhetetlent, aminek helyeslői voltak, vagy azok a mai napig. Így van ez Németországban (ott ma legkevésbé), Magyarországon, vagy akár Oroszországban.
Ez utóbbira világított rá fájdalmas tárgyszerűséggel egy, a berlini fal "leomlásának" jubíleuma alkalmából a svéd TV-ben bemutatott dokumentumműsor. A megrázó dokumentumösszeállítás hideg tárgyilagossággal vizsgálta meg a Szovjetúnió szerepét és tetteit a német szövetség éveiben.
Azt megelőzően a sztalini rendszer már megtette a magáét népirtás-ügyben. A polgárháború alatt és után a véget nem érő, sőt egyre fokozódó százezres civil-kivégzések, milliós deportálások a GULAG-ba, az egyre bővülő havi kvóták a deportálandók számáról, a hajléktalan gyermekek ezreinek likvidálása, a szándékosan előidézett, mintegy 6-7 millió áldozatot követelő ukrajnai kiéheztetés, a véget nem érő, poltikai színezetet mutató letartóztatások, deportálások, kivégzések, "tisztogatások". Aki olvasta Arthur Koestler "Sötétség délben" c. megrázó regényét, tudja, miről beszélek. Mindezt állítólag a "nép" érdekében - miközben a nép csak elvont fogalom maradt, a valódi nép (idézőjel nélkül) bármikor a Gulagban, vagy egy börtön pincéjében mőködő halálkamrában találhatta magát.
Nem véletlen, hogy a nácik hatalomra jutása után a Gestapo és az SS "szakemberei" tanulmányutak során látogatták a GULAG munkatáborait, inspirációt merítve az ipari szinten működtetett, milliókat elzáró rendszerből.(Korábban ezt magam igaztalan vádnak tartottam, egy ideje azonban már nem kételkedhetek, a nyilvánosságra került levéltári anyagok és a hajdani résztvevők vallomásai és visszaemlékezései alapján.)
De lépjünk előre a 30-as évek második felébe. Míg a sztalini Szovjetúnió következetesen csökkenti saját polgárainak létszámát milliós nagyságrendben, bármiféle lelkiismereti, emberi meggondolásokat félredobva, töretlen a barátság az immár nácivá vált Németországgal. Míg Ukrajnában millió számra pusztulnak éhen a megregulázandó polgártársak, Sztalin gabonát, nyersanyagokat szállít a hitleri rezsimnek. Érdekes módon a fasizmus elleni harc is folyik, pillanatnyilag Spanyolországban. (Igaz, csak fél gőzzel, az onnan visszatérőkre is sokszor a GULAG vár.) Ez a furcsa barátság-féle szövetség aztán nagyon is konkrét formát ölt a 2. világháború előestéjén.
Igen, a Ribbentrop-Molotov paktumról, főleg annak titkos záradékáról van szó! Ebben az egymás iránti megbecsülésről és megértésről egymást tisztelettel biztosító felek felosztják Európát egymás között, "érdekszféráiknak" (ugye, ismerős ismét a kifejezés?) megfelelően. Nyugat és észak-Európa lehet a nácik szférája, Lengyelországot igazságosan elosztják, Finnország és a balti államok orosz terület.
Lám, nagyon hamar így is lett!! Lengyelország lerohanása Sztalin részéről nem ütközött komoly akadályokba. Az eredményt együtt ünnepelték Hitlerrel. A menekülő zsidókat Sztalin készségesen kiszolgáltatta a náci hóhéroknak, sőt a saját zsidó származású tisztviselőktől is megtisztította az államgépezetetet ekkor, a nácikkal kötött ilyen elvi megállapodásnak megfelelően ( bár már korábban, Litvinov népbiztossal kezdve). A katyini borzalom csak a honi, évtizedes gyakorlat lengyelországi folytatása volt. Aztán pár hónap mulva következik a teljesen ártatlan és semleges Finnország megtámadása, ahol a későbbi ellenfél, Németország tétlen, a megállapodásnak megfelelően. A nácik nyugat-Európa lerohanása során a semleges Norvégiát szovjet segítséggel foglalják el, a rendelkezésükre bocsátott fontos szovjet kikötöt bázisként használva. (Ez számomra is újdonságot jelentett). A hálás Raeder admirális külön hosszú köszönő táviratot küld ezügyben a szovjet flottaparancsnoknak.
A Szovjetúnió 1940-41 fordulóján és még egy fél évig nem áll háborúban, bár a balti országok már szovjet terület. A nácik annál inkább! A Szovjetúniónak Európában már csak egyetlen "barátja" van, a náci Németország. (Persze tudjuk utólag, milyen barát volt ez...) Ezt megpecsételendő Sztalin üdvözlő, további hadi sikereket kívánó táviratot küld Hitlernek a Franciaország feletti győzelme alkalmából. Európában ekkor már csak Anglia maradt talpon.
Sztalin aztán keserűen csalódni kénytelen szövetségesében 1941 juni. 22-én, a Barbarossa hadművelet megindulásának napján...
A háború alatt is történnek "dolgok", amik a mai napig tabunak számítanak Oroszországban. Nem tudni, mennyi a szovjet áldozata a frontvonalat követő NKVD fegyveres egységeinek, akik a saját, lemaradó, vagy kételkedni látszó szovjet katonákat lőtték le. Talán milliós... A hadifogságba esettek, sőt a partizánok is gyanús népség volt, csakúgy, mint a védelmi harcok során önállóságra szert tett egyes katonai vezetők. Ezek sokszor még a háború alatt, vagy a háborút követően lettek a forgalomból kivonva. (Igen, lehet érvelni a "szigor" mellett a különleges helyzetre hivatkozva, de ilyet egyik szövetségesük sem tett a sajátjaival, sőt még a nácik sem.) A sztalini Szovjetúnió saját lakosságból származó áldozatainak számát mintegy 20 millióra teszik.
A háborút követően sem várt jó sors a hadifogságot túlélt szovjet katonákra. De a saját lakosság sem egy új paradicsomnak nézhet elébe. A katyini tömeggyilkosság fő szervezője és végrahajtója (Szerov - mi is ismerjük saját történelmünkből) a legmagasabb állami kitüntetést kapta, hasonlóan sok más, embertelen tett elkövetőjéhez. Ezeket, már akik még életben vannak, a mai napig védi Oroszország.
A tisztogatások folytatódnak a félig lerombolt országban. Sor kerül a háborús hősökre, majd magára Molotovra is. Készülőben egy újabb óriási tisztogatási hullám, aminek csak Sztalin halála szab gátat. 1953-at írunk ekkor...
Hosszú volt a sztalini időszak egyes vonásainak taglalása, de így is csak nagyon érintőleges és vázlatos. Irtam már erről korábban is és javaslom megtekintésre a Hmmm által feltett anyagot: http://valami.nolblog.hu/archives/2015/01/26/Marx_kezdte_18/ . (A marxi rész tán nonszensz, de a többi sajnos releváns!)
A sztalini korszak emberiség ellenes bűneivel való szembenézés Nyikita Hruscsov legnagyobb tette és érdeme lesz! Azé a Hruscsové, aki maga is részt vett, részt kellett vegyen ezeknek a bűnöknek az végrehajtásában. Ha valaki a hatalom közelében akart maradni, részt kellett vállalnia mindenben. MINDENBEN!! Így működött a sztalini rendszer. Aki akar, utána nézhet Hruscsov pályafutásának. Benne volt sajnos a végrehajtásban. Mégis volt benne annyi emberiesség, annyi tartás és ideológiai meggyőződés, hogy leleplezze a sztalini rendszer egyes vonásait és felszámolja ezt a SZU-ban és a szatelit államokban. Részben... Sajnos csak részben. Mert teljesen nem tagadhatta meg, miután a Szovjetúnió ezekre az alapokra épült és ezt az építményt kellett Hruscsovnak is üzemeltetnie, bővítenie. De ő mégis szembenézett több dologgal és megszüntette a vért, ami addig patakokban folyt. Ez az egyik érdeme. A másik, hogy 40 évvel 1917 után végre egy alapos kísérletet tett a szocialista/kommunista állam emberségesebb működtetésére az eredeti idealista elképzelések alapján. Bizonyos sikereket is elért, bár ahogy ma tudjuk, a Gulag-ok tovább működtek, ha enyhébb formában is. Működött sok más korábbról átvett rendszer is. Politikai rendőrségek, egypártrendszer, cenzúra és öncenzúra jogos félelem alapján, szibériai száműzetések és sok egyéb. Valószínű, hogy az eredeti idealista cél megtartása mellett nem volt más reális lehetőség. Hruscsov hitt ebben és vér nélkül kísérletet tett ennek elérésére. Ő megtette a maga szembenézését, leleplezte, amit leleplezhetett és biztosította, hogy a "tábor" országaiban ugyanez megtörténjen. A sztalinizmus kegyetlen korszaka végetért!!! Ezt volt a háború utáni korszak gyakorlatilag egyetlen jelentős és egyben lélekfelszabadító, óriási szembenézése! (Sajnos sokan még ma sem jutottak el erre a szintre.)
Több szembenézésre ebben a korszakban már nem került sor. A szovjet vezetés egészen Gorbacsovig folytatta a sántikálva, már valójában célját vesztve, az egyre fogyó lendület által még lassulva tovább haladó építkezést, ami már valójában csak karbantartás volt, alig mérhető sikerrel. A hangsúly és az erőforrások a hidegháború folytatására és a SZU pozícióinak fenntartására fordítódtak. Putyin ennek a korszaknak/folyamatnak a terméke...
Gorbacsov, akit ma senki sem szeret, vagy tart sokra, még egyszer a Szovjetúnió történetében megkísérelt egy szembenézést. Ez valójában egy belső, személyíségi ügy volt a részéről. Úgy gondolta, hogy ha az elv és a cél, a szocialista/kommunista elvek alapján működő állam helyes és a többségnek kívánatos, ez menni fog, mert mennie kell kényszer nélkül is. Lehessen beszélni az eddigi tabukról (maga elmondta, hogy a sztalini rendszer vértől, az orosz/szovjet lakosság vérétől tocsogott), végleg szünjenek meg a büntető táborok, nézzen az ország szembe a politikai, gazdasági és humanitárius valósággal és így naiv elképzelése szerint kényszer és színlelés nélkül, saját akaratából építse a szocialista társadalmat. Ehhez hozzá tartozott a kényszerrel csatlakoztatott kelet-európai országokkal szembeni kényszer megszüntetése is. A többit tudjuk...
folyt köv...