Ma, 2015 nov. 9-én 77. évfordulója van a német nácik által végrehajtott, "Kristallnacht" néven elhíresült eseménynek. Ez egyben az állam által jóváhagyott, sőt erre átruházott zsidóüldözés, jogfosztás, kitaszítás, majd fizikai megsemmisítés "hivatalossá" tételét is jelentette.
Magával az eseménnyel korábban külön bejegyzésben foglalkoztam, tárgyalva a magyarországi jelennel felfedezhető párhuzamokat:
Mindez ma is aktuális és megérne akárhány bejegyzést, de a lehangoló évfordulóval kapcsolatban ezúttal mégsem magát az eseményt, vagy ennek következményeit tárgyalnám. Olvasgatva a NOL cikkei és a NOLBLOG bejegyzései utáni kommenteket, valamint a bejegyzések egy részét, felötlik bennem egy, a svéd TV-ben egykor látott mélyinterjú egy hajdani svéd SS-önkéntessel. Még pontosabban az interjú tartalmával kapcsolatban felmerülő párhuzam azokkal, akik ezeket az irracionális, groteszk kommenteket és bejegyzéseket írják itt a Nol-on, a Nolblogon és biztosan máshol is.
Az interjú alanya huszonéves lehetett a háború idején. Önként jelentkezett az SS harcoló alakulataiba, ami ugyan nem volt mindennapos a semleges Svédország esetében, de kirívóan szokatlan sem volt (mint más, még megszállt ország esetében sem). Svédországban bizonyos háttérrel rendelkezett a náci ideológia, számos híve volt az "új európai rend"-nek, a fajelméleti alapú "rasszhigiéniai" törekvéseknek, az "újdarwinista" szemléletű társadalomképnek.
Emberünk ismertette a háborús szörnyűségekbe egyre mélyebben elmerülő pályályát és saját ideológiai-lelki pályafutását ezekkel kapcsolatban. Rémlik, mintha a tömeges emberirtások kapcsán, amiben részt kellett vállaljon, végül megálljt mondott volna esetében a lelkiismeret, de ebben már nem vagyok biztos. De nem is ez a lényeg, hanem egy, az interjút lezáró gondolata, ami megmaradt bennem és aminek párhuzamait vélem felfedezni a mi körünkben véleményt harsogó bloggerek, kommentelők esetében.
Az újságíró a riport végén valahogy összegzésre, a jelenre vetített következtetésekre és tanulság levonására szerette volna ösztönözni az interjú alanyát. Ez akkor, talán 50-60 évvel az események után nem tagadta meg teljesen akkori önmagát, bár természetesen elhatárolódott a rideg, kegyetlen, emberség nélküli nácizmustól és annak tetteitől. De valahol mégis megérteni látszott akkori önmagát, mondván, ez az akkori világ egy része volt (márahol!) és ő, mint fiatal, valami magasabbat keresni akaró, akkor emellett kötött ki. Szenvedélyesen és aktívan! De lehetett volna akár más cél, más ideológia ennek a helyében, amiért lelkesedik. Majdnem akármi! Ez volt a zárógondolat...
Nos, igen, majdnem akármi!! Ez az az alapérzés, alapgondolat, amit felfedezek kommentelő, megmondó, "cikkeket" író sluggerek szenvedélyes itteni szereplésében.
Az egyik kommunistát játszik. Ennek a szerepében tetszeleg (miközben szélsőjobboldaliakkal povedál, nézeteiket osztja és egymásnak helyeselnek), egy fél év mulva tán ugyanilyen szenvedélyesen rájön, hogy ő valójában osztja a Jobbik ideáit és ezek propagandistája lesz. Mások sértődötten kénytelenek tudomásul venni az orruk alá dörzsölt sztalini embertelen rémségeket, vagy a hazai pártállami lét hátsó udvarát, de mivel a tényeket, vagy a maguk belső válságát nem tudják vagy nem akarják kezelni, a hírhozóra mérgesek, racionális válasz helyett zsidózásba, minden józan mértéket túllépő Amerika - és nyugat-Európa elleni irracionális és torz gyűlölködésbe menekülnek. Ez jelenti a csalódottságból, kiábrándultságból számukra a kiutat, vagy csak egyszerűen megkönnyebbülést. Általános a szélsőségekbe való átesés és jobb híján a parttalan, irracionális gyűlölködésbe való menekülés. Van bűnbak, van kit eszelősen gyűlölni, kiadni a bennszorultat - ezügyben elmosódnak a határok, jobb és bal együtt menetel.
De a következmények!! Mint 1938-ban, bár most tán más a hangulatkeltés és esztelen gyűlölködés célpontja?
Szeretném tudni, van-e innen még visszaút. Szeretném tudni, hogy a torz és irracionális gyűlölködés végül a szélsőjobbhoz való sodródást eredményezi-e, vagy az idealizált "átkoshoz" ragaszkodók marginalizálódását, az önmegsemmisítő belső folyamat révén. Szeretném tudni, hogy a gyűlölködést, hamis képet és ábrándokat választók rájönnek-e hátralévő éveik során valamikor, hogy ez az út nem produktív és eszükbe idézik azt a kínai mondást, hogy a gyűlölködő bosszúálló jobb, ha mindjárt két sírt ás - az egyiket sajátmaga számára.
Szeretném tudni, hogy valóban "majdnem akármi" iránt elkötelelezni magunkat olyan luxus-e, amit egy gondolkodó ember megengedhet magának. Azt tudom, hogy nacionalista, mások rovására "eredményt" felmutatni akaró törekvés nem az!
