A háború előtti Horthy rendszer működésének alapvetően két, emberéletek százezreiben mérhető katasztrofális következménye volt. Volt egyéb nyilvánvaló katasztrofális következmény is, amire most nem térnék ki, mert nem ez a bejegyzés tárgya. A két katasztrofális következmény, ami kb. egymillió(!!) magyar halálos áldozatot követelt (az ország lerombolásáról itt most szó se essen), a magyar holokauszt bekövetkezte és a Szovjetunió elleni felesleges, bűnös és felelőtlen háborús részvétel civil és polgári áldozatai - harctéren, valamint hadifogság és háborús események következtében. Ezek a következmények nyílegyenes okozatai voltak a rendszer célkitűzéseinek, politikájának és egész szellemiségének.
Ezekkel a katasztrofális következményekkel a mostani rezsim nem tud elszámolni! Ugyanakkor erre görcsös kísérleteket tesz, amire jó oka van. Fő irányvonalának választotta ugyanis ennek a rendszernek a restaurációját, folytatását, egész szellemiségének átvételét és újbóli üzembe helyezését. Hogy ez megvalósulhasson, valahogy el kell számolnia azokkal a dolgokkal -a nyilvánvaló és ismert következményekkel - amik ezt a rendszert véglegesen diszkvalifikálták - a lerombolt országgal és a kb. egymillió halottal.
Ennek alapvetően két módszerét választották. Történelemhamisítás és a felelősség áthárítása másokra, valamint külső, nem befolyásolható körülményekre.
(Van természetesen a tárházban sok más piszkos fogás is, de ezek most nem ennek a bejegyzésnek a témáját képezik.)
Indokolniuk, védeniük kell tehát a védhetetlent, hogy ilyesminek a napirenden kívülre helyezése szalonképessé tegye azt, amit vissza szeretnének erőltetni. Ennek érdekében rendszerezett, átfogó hálózatot igyekeznek létrehozni, amely hálózat rendszeres, szisztematikusan történelemhamisító, hazug felelősségáthárító tevékenységet végez. E célból különböző "intézményeket" hoznak létre. Ilyen a Terror Háza, ilyen a most létrehozott Veritas történelemkutató intézet, ilyen a "hazafias" Magyar Művészeti Akadémia, ilyenné válnak az ellenőrzés alá vont egyéb kulturális és közintézmények, amelyek védnöksége alatt "konferenciákat" rendeznek történelemhamisító tartalommal, szoboravatásokkal, "hagyományőrző" abszurditások támogatásával.
Ez a tevékenység már folyik egy ideje a jelenleg kormányt alkotó Fidesz részéről, de mostanra végleg elfelejtették az eddig itt-ott még alkalmazott óvatosságot. Feltehetően a hatalom hosszú gyakorlása már elaltatta az éberségüket, belefásultak a színlelésbe. Vagy csak a vesztüket érezve fokozzák az iramot?
A történelemhamisítás intézményesítésére a legutolsó eklatáns példa a Veritas nevű műintézmény létrehozása, amelynek vezetésére találtak megfelelő alanyt is, egy érdekes módon egyedüliként pályázó kurzustörténész (Szakály Sándor) személyében. Ő rögtön teljesítette is az elvárásokat történelemhamisítási ügyben: ordenáré módon a zsidótlanító, akkori náciszövetséges rezsim náci szóhasználatát használva idegenrendészeti intézkedésnek nevezve a magyar holokauszt első felvonását, a magyar hatóságok által végrehajtott zsidó deportációt hóhéraik kezére. (Ezt megismételték 1944-ben, ugyanazok kezére adva a magyar zsidóságot, a Kamenyeck Podolszk-i hasonló akció eredményének ismeretében.)
Szintén intézményesített történelemhamisítás tanúi lehettünk a minap az MTI épületében, a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Tudományos Akadémia és az Emberi Erőforrások Minisztériuma védnöksége alatt megrendezett "konferencián", ahol kurzustörténészünk a nemzet tudomására hozta, hogy a határainktól majd 2000 km-re vezényelt szerencsétlen magyar katonák (a kegyetlenkedőkről itt most nem is beszélek) a hazát védő hősök voltak, nem pedig áldozatai az őket oda küldőknek. Különösen megkapó cinikus aljasság volt az oda kényszerített, halálra szánt munkaszolgálatosokat hazát védő áldozatvállalóknak beállítani.
De valójában nincs min meglepődni a fentieken: a sokszázezres veszteségeket, sőt tudatos "zsidótlanító" népirtási intézkedéseket történelemhamisító hazugságokkal tán így lehet eltakarni, indokolni - legalábbis egyesek előtt. Az viszont borítékolható, hogy az ilyesmikhez nevüket adók ezzel élik fel valaha volt hitelességük utolsó maradékát.
A felelősség áthárításának kísérlete a milliós halálokozásért szintén intézményesített formában történik. A magyar katonai veszteségekért a felelősséget ugyan régi-új ideológusaink nem merik a megtámadott, hazájukat védő szovjet hadseregre hárítani, itt bajban vannak. Megelégszenek ezért holmi történelmi szükségszerűség és kényszerpálya emlegetésével.
Bepótolják viszont ezt felelősségáthárítási ügyben a magyar holokausztot illetően, ami a Magyarországot ért legnagyobb emberélet-veszteséget jelenti. A régi-új kurzus szerint ezért a Horthy-rendszer nem felelős! "Elfelejtik" a békeidők jóváhagyott antiszemitizmusát, a már háború előtt beindult zsidótörvényalkotási folyamatot, a zsidóságot sújtó rendeleteket/intézkedéseket, összeírásokat, megkülönböztetést-kirekesztést. A kurzus szerint minden a német megszállással kezdődött és mindenért, ami ezután történt, a németek a felelősek. Rögzítik mindezt a legális magyar Alkotmányt eltörlő és önkényesen helyettesítő Alaptörvényben is, amely szerint a német bevonulással megszünt Magyarország függetlensége - ergo, ami ezután történt, azért magyar hatóságok már nem felelősek. "Elfelejtik" itt említeni a német bevonulás teljes elfogadását virágcsokrostól, nulla ellenállásostól, Horthy helyénmaradásával, hadsereg feletti folytatólagos főparancsnokságával és a náci szövetség fennmaradásával. Ugyancsak "elfelejtik" felelősségelhárítóink megemlíteni a magyar hatóságok dicstelen és egyedüli szerepét a halálos deportáció teljes végrehajtásában, ahol rendkívüli hatékonyságot és kötelességtudatot tanúsítottak - mintegy 200 000 tisztviselő. Ezen kötelességtudó buzgóság nélkül a magyar holokauszt nem lett volna végrehajtható!
Köztársasági elnökünk, Áder úr ezügyben odáig volt hajlandó elmenni, hogy nagyvonalúan kijelentette: a magyar állam "nem védte meg" zsidó származású állampolgárait. (Kérdés, ki ellen? Csak nem saját tisztviselői és hatóságai ellen?) A két legmagasabb intézmény, az államelnök és az Alaptörvény tehát nyilatkozott felelősségáthárítási ügyben. Csak a németek, a mi kezünk tiszta! Ezt még azért sulykolni kell, megtámogatva ezzel-azzal. Holmi "konferencián" elhangzó nyilatkozatnál kézzelfoghatóbb "bizonyíték" kellene! Semmi baj, ilyesmiért nem kell kormányunknak a szomszédba mennie. Jó lesz erre Budapest egyik legszebb köztere és egy ordenáré, ám annál hazugabb-szájbarágósabb "szoborkompozíció", aminek méltatására szintén akad valaha neves művész (Melocco Miklós), holmi Kerényikhez, Makoveczekhez, Dörnerekhez és másokhoz hasonlóan. A tiszta ártatlanságot megszemélyesítő, Horthy-Magyarországot ábrázoló arkanygyalra (nem kicsit sok ez azért a jóból?) rátelepül a megszálló német sas! Tényleg mély szimbólika - hároméveseknek!
Egy szó mint száz, teljes gőzzel iparkodnak a rendelkezésükre álló intézmények, állami anyagi eszközök, kisajátított oktatás és közvéleményformálás segítségével tisztára mosni, elhazudni a visszahozni kívánt háború előtti rendszer elévülhetetlen és vállalhatatlan bűneit. Ez természetesen elengedhetetlen előfeltétele a rendszer elfogadhatóvá tételének. Különben esetleg egyesekben felmerülne annak a gondolata, hogy mindez ismét ugyanoda vezet.
Közönsége ennek mindenesetre van, amit a NOL-cikkek kommentjeinek jó része, de a "békemenetelő" fideszes közönség létszáma is tanúsít.
Magam ezügyben csak egyetlen dologra hívnám fel a figyelmet. Emlékezzünk az előző menet (1920-1945) következményeire!!
