Tán nagyképűségenk hat, hogy ilyen címmel indítok, miközben ismert, hogy a világ fizikustársadalma konszenzust alakított ki az Univerzum kezdetét jelentő Big Bang körül.

Csak nagyon röviden, vázlatosan a Big Bang, azaz az ősrobbanás elméletéről. Az elmélet, ami szerint az Univerzum története kezdetén egyetlen, végtelen sűrűségű, elképzelhetetlenül forró, az Univerzum összes anyagát és energiáját magában foglaló pontként kezdőgött, Georges Lemaitre belga paptól származik. Lemaitre, aki a Louvaini Római Katolikus Egyetem fizika és csillagászat tanára volt, 1931-ben adta közre elméletét, amiben az Univerzum kezdeti állapotát "ősatom" -nak keresztelte.

Lemaitre eredetileg nem kozmológiai megfigyelésekre alapozta elméletét, hanem Einstein általános relativitás elméletéből vezette le a táguló világegyetem gondolatát, erre a következtetésre jutva matematikailag, fizikai megfontolásokat is figyelembe véve. (Tőle függetlenül korábban Alexander Friedman is ugyanerre a következtetésre jutott, pusztán matematikai úton.) Lemaitre elméletét a táguló világegyetemről már 1927-ben közzé tette. Einsteinnek nem tetszett a táguló világegyetem gondolata - ő ekkor a statikus világegyetem képében hitt, amit az Einstein-féle "kozmológiai konstans" biztosított volna. Később ezt élete legnagyobb tévedésének nevezte. (Ma kezd ismét aktuális lenni...)

De vissza Lemaitre-hez... A táguló világegyetem gondolata természetes úton vezetett ahhoz a gondolathoz, hogy a folyamatot visszafelé extrapolálva a világegyetem időben visszafelé haladva egyre kisebb és sűrübb kellett legyen, egészen a pontszerű, végtelen sűrűségű állapotig a nulla időpontban. Ezt Lamaitre elmélete első közlésekor még nem állította. Két évvel később, 1929-ben Hubble (amerikai csillagász) megfigyelte és bebizonyította, hogy a világegyetem tágul. Erre és más megfigyelésekre alapozva állította végül 1931-ben Lemaitre, hogy az Univerzum egy "ősatomból", származik, ennek "felrobbanása" révén létrejött , ma is tapasztalható tágulása során. 1933-ban Einstein elismerte az elmélet helyességét, amit az idők során újabb megfigyelések bizonyítottak. Ilyen a mikrohullámú háttérsugárzás felfedezése 1965-ben, valamint a legújabb űrtávcsövek és űrbe juttatott müszerek (COBE, WMAP) által szolgáltatott adatok. Ma már a Világegyetem korát is pontosan tudjuk (13,7 milliárd év, +_ 0,2 milliárd). Tudni véljük, jó okkal, a robbanás legelső (mikro)másodperceinek történéseit, amelyekkel megmagyarázhatóak az anyag elemi alkotó részecséinek keletkezése és fejlődése, valamit az Univerzumot működtető 4 alapvető erőhatás kialakulása.

Na, most akkor vegyünk egy mély lélegzetet a sajnos nem is olyan rövidre sikeredett bevezető után!

Tehát van egy ősrobbanásunk, ma is táguló Világegyetemünk és egy kozmológiai és kvantummeckanikai standardmodellünk, ami az ősrobbanásból származtatható - és ez a modell működik, elmélet és megfigyelések által igazolt. Gyönyörű, minden nagyon szép, minden nagyon jó, nagyon meg lehetünk elégedve.

Van ugyan még néhány apróság, amire egyelőre várat magára a magyarázat. Ilyen pl. a fénysebesség állandósága, a sugárzás kettős (anyagi és hullám) természete, több kvantummeckanikai jelenség abszurd/misztikus volta, a "sötét energia" mibenléte és mások, de legyünk nagyvonalúak, tegyük ezeket félre.

Létezik ugyanis egy más fajta alapvető ellentmondás is, ami szinte már filozófiai kérdéseket vet fel. Ez a kérdéskör Einstein óta létezik és alapvetően más problematikát jelent a kvantummeckanikai világ és annak alaptörvényeihez képest, csakúgy, mint az Einstein-féle relativisztikus-gravitációs makrovilág törvényei a kvantummeckanikai mikrovilág törvényeihez képest.

A problémát az Általános Relativitás Elmélet következményei jelentik. Ezek szerint ugyanis a fekete lyukak anyagsűrűsége által megvalósult gravitációs állapot nem csak a teret, de az időt is végletesen "elgörbíti". Az idő egy fekete lyukat eredményező anyaghalmazban, a szinguláris pontban nem csak lelassul, hanem megáll! Ezt egy külső megfigyelő nem érzékeli (nem is érzékelheti, mert a fekete lyukból információ nem jut ki), de legalább érzékeli, hogy a lyuk és anyaga időben létezik, hatása van. A lyukban azonban az idő formálisan megállt. Ha valaki ezt az abszurd állapotot fel tudja fogni, az már komoly teljesítmény!

Namost, a végső gondolat, amiért az eddigieket egyáltalán leírtam. A világegyetem a Big Bang elmélet szerint egy bődületes (kvázi)fekete lyukként kezdte a pályafutását, majd ez a fekete lyuknak minősíthető anyaghalmaz felrobbant. Hogy miért és hogyan, nem tudjuk, de most nem is ez a lényeges. A kezdeti tágulás során ugyan sűrüsége csökkent, de még egy ideig fekete lyukként működött. ("Külső szemlélő" még elvileg sem létezett, miután a teljes Univerzum a létező térrel és idővel együtt erre a fekete lyukként minősíthető anyaghalmazra koncentrálódott.) Igenám, de a fekete lyuk belsejében, a szinguláris pontban az idő megáll! Idő nincs (pontosabban áll), ami egyben azt is jelenti, hogy nem is történhet semmi! A történések ugyanis időrendiséget jelentenek... Ezért a kezdeti pillanatokban nem történhetett sem robbanás, sem tágulás, sem elemi részecskék létrejötte, sem a 4 alaperőhatás kialakulása. Idő (múlása) nélkül semmi sem történhetett! Mégis történt, hiszen itt vagyunk! Ezért baj van talán az elmélettel, valahol... Legalábbis attól a ponttól kezdve, hogy létrejött a gravitációs hatás, ami elgörbíti a téridőt. Ez pedig az első pillanattól (ha nem is a kezdeti 0 pillanatban) létrejött.

Van tehát min gondolkozni. Igaz, problémáknak sosem voltunk híjával! :-)