Gordon

Gordon

A bajai "választás" margójára

2013. szeptember 24. - Gordon.

A napokban lezajlott bajai időközi képviselő választást a Fidesz jelöltje "nyerte". Idézőjelbe tettem a szót, mert a nyerés ténye vita tárgyát képezi.
Formálisan a fidesz-képviselő győzelme tény. A szavazatszámláláskor 68-al több Fidesz-képviselőre leadott szavazatot találtak, mint az ellenzék közös képviselőjére leadottat.
Az ellenzék csalást emleget, ami a szavazás körülményeinek utólagosan nyilvánosságra került tényeit megismerve nem is nevezhető alaptalannak. Mi is történt valójában?

A szavazatokat számba véve és ezek eloszlását áttekintve látszik, hogy a választást eldöntő szavazatok két körzetből érkeztek. Ez a két körzet a bajai választási körzet két külső, nagymértékben romák lakta területe. Az innen eredő szavazatkülönbség 68 szavazat a Fidesz-jelölt javára, míg a választást ez a jelölt mindössze 61 szavazat-többséggel nyerte. Tehát az összes többi körzetben kisebbségben volt, vesztett!
Felmerül a kérdés, hogyan volt lehetséges, hogy a roma szavazók ilyen kiugró többsége a Fideszre adta a voksát?
A formai válasz erre hamar kiderült. A helyi cigány önkormányzat elnöke és aktivistái szervezett formában szállították a roma szavazókat a voksolás színhelyére. A részvétel messze meghaladta így az átlagos részvétel szintjét.
Természetesen felmerül a kérdés, hogy a roma szavazók miért szavaznak ilyen többséggel a jobboldal jelöltjére. Érthetetlennek tűnik ez annak a fényében, hogy a jobboldali tábor egyértelműen és hangsúlyozottan romaellenes, a romagyilkosságok is erről az oldalról származnak. Mi lehet a magyarázat?
A magyarázatot egy cikkben lelt idézet tartalmában találhatjuk meg. Így szól ez a rövid kis szöveg:
"A végül a számára győzelmet hozó választókörben fenyegette meg kocsijuk összetörésével a baloldal megfigyelőit Horváth Szilveszter, és ugyanebben a körzetben az ő felesége tagja volt a szavazatszedő bizottságnak.
A baloldali megfigyelők szerint ez a helyzet alkalmas lehetett arra, hogy a közmunkától, segélyektől, közgyógyellátási igazolványoktól függő szegény családokat megfélemlítsék: elveszítik az önkormányzat jóindulatától függő járandóságaikat, ha otthon maradnak, vagy nem a Fidesz jelöltjére szavaznak."


A roma szavazók ezek szerint megfélemlítéssel történő manipuláció következtében szavaztak a Fidesz jelöltjére. Értésükre adták, hogy ha nem mennek el szavazni és nem a jobboldali jelöltre szavaznak, számíthatnak a segélyek, támogatások elvesztésére és általában kedvezőtlen elbánásra.
Hogy biztosítsák a burkolt fenyegetés hatékonyságát, szervezetten elmentek értük és csoportosan szállították őket a szavazás színhelyére. Így ez a választás nem volt tiszta, ez a választás bűzlik!!

Még egy szempontot érdemes röviden megvizsgálni az eredmény fényében. Láthatjuk, hogy a fent tárgyalt választási szabálytalanság (sőt nevezhetjük csalásnak is) nélkül a Fidesz veszített volna. Ez sokatmondó tény! Már csak csalással, megfélemlítéssel tudnak "nyerni"! Úgy tűnik tehát, lejárt az idejük.
A bajai választás tanulság és figyelmeztető a következő választásra. Minden tisztátalan trükkre figyelni kell, minden ilyenre fel kell készülni!

A bejegyzés trackback címe:

https://gordonblog.blog.hu/api/trackback/id/tr958429264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

70185 2013.09.24. 08:54:28

Baján kiderült,az eredmény nem változott.A következő kérdés adja magát,de nem írom le.

15184 2013.09.24. 08:56:26

Azt hiszem igazad van. A cigányellenesség Mo-n általános jelenség, nem függ politikai nézettől. Szóval az átlag cigány egyik oldalnak sem lelkes híve. Emiatt az átlag cigány oda szavaz, ahol hasznot lát, s nyilván az éppen kormányon lévő erőktől nagyobb haszonra lehet számítani. Külön tényező, hogy a fideszes cigányok jobban meg vannak szervezve, mint a szocik. BG-ban ugyanez megy MINDEN választáson. A cigány szavazat egy árucikk ma már. S még a szélsőjobb - mely ugye alapból cigányellenes - sem szégyell cigány szavazatot vásárolni. Mivel az átlagcigány műveletlen, nem is kell trükközni. Elég azt mondani mindenkinek "mi tudjuk, hogy kire szavazol, megvan rá a módszerünk", akkor is, ha ez nyilvánvalóan nem igaz. Lejárt az idejük? Sajnos nem.

11677 2013.09.24. 09:14:49

2.-re Maxnak: Látod MAx, Te aki olyan nagy Marx ellenes vagy, mennyire igaz, hogy "A lét határozza meg a tudatot!" Azok a szerencsétlen, kiszolgáltatott cigányok, akiknek biztosítva van, hogy NINCSEN MUNKÁJUK, É NEM IS LESZ, mivel segélyre, segítségre segélyre szorulnak csak azért szavaznak az "ellenségükre", mert így legalább valami létminimumot biztosítani tudnak maguknak. Nagyon szomorú dolog ez!. Az pedig egyenesen NEM IGAZ, hogy a cigányellenesség általános Magyarországon és nem függ politikai nézettől! Az viszont igaz, hogyha elesett valaki, akkor NEM TUD MEGÉLNI A POLITIKAI NÉZETEIBŐL!

15184 2013.09.24. 09:21:34

3. Alapvetően nem a lét határozza meg a tudatot.

204112 2013.09.24. 09:25:15

Sziasztok! Amikor egy mindannyiunkat érintő esemény , jelesül a választások kimenetele múlhat azon, hogy milyen a cigányság pozitív értelmű szervezettsége, akkor kihangsúlyozom a cigányértelmiség felelősségét. Nem mintha egyébként és csupán önmagukért nem tartanám fontosnak az öntudatos, felelős viselkedés elsajátítását. Gondolom, tisztító tűzként hatna a kisebbségi önkormányzatok vezetőinek megválasztásában is egy olyan politikai attitűd a társadalom felől, amely nem üzletnek , meggazdagodási lehetőségnek, nyugdíjas állásnak tekinti a képviselői munkát és magát a kormányzást.

15184 2013.09.24. 09:40:16

5. Elárulok egy titkot a kisebbségi önkormányzatokról. Mivel ismerem ezt BELÜLRŐL. Szóval ez egy agyatlan rendszer, melyet a 90-esévek első felében CSAK azért találtak ki, hogy aztán erre lehessen hivatkozni a szomszédos államok felé. A rendszer lényege: megválasztanak embereket, akiknek aztán nincs se hatalmuk, se pénzük. Díszlet az egész. A pénz pedig tényleg csak arra elég, hogy a képviselők elköltsék közös vacsorákra és eltelefonálják. Az egész rendszer valójában felesleges! Szóval a nagyon jóhiszemű kisebbségi képviselő a pénzt valahogy átügyeskedi valami értelmes országos célra. A kevésbé jóhiszemű meg magára költi. Helyben a pénzt értelmesen elkölteni képtelenség. Valójában az lenne a megoldás ha csak országos kisebbségi önkormányzatok lennének, s ezekre lehetne szavazni. A helyieknek semmilyen szerepük nincs.

69910 2013.09.24. 09:52:08

Gordon, erről a témáról tegnap PUPU is írt egy bejegyzést. Ő valahogy nem vette észre azokat a körülményeket, amiket te. Ő csak örült. Persze rejteni igyekezett örömét, de azt még gyakorolnia kell. Neki egyetlen kommentelője volt tegnap. Azóta sem változott a kommentelői száma. A te kommentedhez gratulálok. Ez egy kis pillantás a jövőbe. A sötét jövőbe. Jár a +

69910 2013.09.24. 10:05:45

4- re Max, "Nem a lét határozza meg a tudatot" -- írod. Ez a megállapításod, ellentmond az a 2. sz komentedben mondottakkal, miszerint: "....az átlag cigány oda szavaz, ahol hasznot lát, s nyilván a kormányon lévő erőktől nagyobb haszonra lehet számítani". Azaz, a léte függ attól, hogy az életmentő segélyt megkapja e, vagy sem. Ez határozza meg a tudatát.

11256 2013.09.24. 10:52:36

Maxval: "Nem a lét határozza meg a tudatot" - HANEM? lordnak van nagyon igaza, és ami azt illeti, _mindenki_ a választásnál arra szavaz, akitől nagyobb haszonra számít. (erre való a választás.) ezért megy a gátlástalan osztogatás is, a híveknek (tekintettel az általuk "felvezethető" szavazókra is)

289876 2013.09.24. 10:53:17

1. hapsi Pedig nyugodtan leírhatnád! Talán tudom, mire gondolsz, erre a kommentem személyes válaszai után majd kitérnék. 6. maxval bircaman HFDJ Abban nyilván van igazság, hogy a mezei roma választók zöme nem a társadalmi hasznosságra gondol a szavazáskor, hanem speciális helyzeténél fogva a túlélésre gondol, ez vezérli. Ezért is lehet megfélemlíteni. Nem is feléjük irányítanék ezért kritikát, hanem azok felé a roma vezetők felé, akik ezt a fenyegetettséget, vagy nevezzük, aminek akarjuk, közvetítik feléjük. Ezek meg lehetnek vásárolva, lekenyerezve pozícióval, támogatással, ezzel-azzal, attól tartok. Különben nemállnának be jobboldali támogatónak. 3. lord valószínűnek tartom, hogy a baloldalon jóval kevesebb a cigányellenesség. De van... 5. Nyírfa Hát igen... De nehéz helyzetük van, a többség bedarálja őket, kívülről meg ellenállással találkoznak, elsősorban jobbról. 7. szazados90 Kösz, 100-ados! Pillantás a jövőbe... Nagyon fel kell készülni hasonló trükkökre!! Roma szavazatok, külföldi szavazatok, szavazók átcsoportosítása más választói körzetekbe, ahol döntőbb egy-egy jobbos szavazat és ezer más dolog, amire mi naívak nem is gondolunk. Erre külön figyelmet kell fordítani! Már most!!!

289876 2013.09.24. 10:59:53

Visszatérve arra, amire talán Hapsi az 1-ben utalt. felmerül, hogy ha ők így, akkor ugyanezt kell velük szembeállítani. Meg kell nyerni a cigány önk. vezetőit az ellenzékre való szavazásra, utaztatni kell, akit kell, szavazókat fontosabb körzetekben szavaztatni, stb. Nem örömteli dolog, de erre kényszerítik az ellenzéket a módszerek kitalálói. A kormánypárt amúgy is helyzeti előnyben van, mert ők intézik a választást, ők hozzák a lebonyolítás törvényeit, az ő embereik ülnek a választási bizottságokban, ők írják át a választói körzeteket, bonyolítják a külföldiek szavazását, stb. Tehát nem örömmel, de ha muszáj... Kár!

163107 2013.09.24. 11:27:27

Láttam, százados, hogy kommenteltél Pupunál. Én már nem viaskodom vele. Teljesen félreismertük, ennyi. az a fajta jótollú ember, aki előtt mindig van egy fa, amitől nem látja az erdőt. Ráadásul kárörvendeni azon, hogy az ország szerinte most már biztosan a totál katasztrófába rohan a fidessszel, és ez így van jól... Neked viszont ott is és ma itt is igazad van. Most már tudunk szállításról, romákról, roma önkormányzati vezetőről és feleségéről, de azt senki sem kérdezi meg, hogy mi a bánat tartott 3 óra hosszáig? Este 7-kor zártak az irodák. Ahogy pl. Németo.-ban - ahol fél nyolckor már tudtuk az eredményt - csak 60 millió választópolgár van... Itt 1000 ember szavazott 5 helyszínen. Ezer. Négyben meg is volt az eredmény: nyilván az, hogy a négy helyet összesítve a Melinda nyert 7 szavazattal. Este 10-ig molyoltak annál a bizonyos Horváth házaspár féle kerületnél. 15

163107 2013.09.24. 11:29:59

elment magától...-) 150 nyomorult szavazó volt összesen. MI TARTOTT 3 óra hosszáig? Hány százszor lehet 3 óra hossza alatt 150 voksot átszámolni? És minek? Én itt kezdenék kutakodni. Valami itt nagyon necces.

163107 2013.09.24. 11:45:31

Vácott senki se kérdőjelezte meg a választás tisztaságát (csak most utólag én) - de milyen érdekes, ott is kb ugyanennyivel maradt le a baloldali jelölt. "Kovács Ágnes 384 érvényes szavazatot kapott. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjeként induló Terényi Attila 315..." "Már csak csalással, megfélemlítéssel tudnak "nyerni"! Úgy tűnik tehát, lejárt az idejük. A bajai választás tanulság és figyelmeztető a következő választásra. Minden tisztátalan trükkre figyelni kell, minden ilyenre fel kell készülni!" Bizonyos mértékig jó is, hogy így alakult. A baloldal láthatja immár, hogy nem lehetetlen a győzelem, és azt meg pláne, hogy mire számíthat, amit jóelőre ki kell védeni, amire jóelőre fel kell készülni. Semmi kétségem, hogy csalásra építi a következő választást a fidesz, és mindenféle trükkökre, amire az ember álmában se gondol. Ezért MINDENFÉLE (informatikai, a bajai példákra figyelő stb) külföldi megfigyelő kell. A kampány leírhatatlanul mocskos lesz, hát csak itt mit műveltek a bajai fideszesek a Melindát minden módon mocskolva, nőiségében sértegetve, gyakorlatilag lekurvázva, drogosnak beállítva,de ez nem feltétlenül nyerő: az emberek megundorodhatnak ettől, a bumeráng visszacsaphat. Viszont a külföldi levelekkel, és informatikai trükkökkel, valamint azzal, hogy eleve csupa fideszes van a választási bizottságokban (a szavazatszámlálók az irodákban már nem), már előre vetítik, hogy itt korántsem lesz tisztességes és szabad választás. Nekik óriási a tét. A nagy lopásokat még nem fejezték be, na és az eddigi rablott jószágot is féltik. Mindent el fognak tehát követni, hogy maradhassanak.

289876 2013.09.24. 11:46:53

13. Osszián Könnyen lehet, hogy itt, ennek a körzetnek a szavazatszámlálásánál durva csalás történt. Egyetlen pillanatig nem lepődnék meg! A csalásnak több módja lehetséges. Pl. érvénytelennek tekinteni nem kedvező szavazatokat és érvényesnek kedvező, de érvényteleeket. lehet más is...

321058 2013.09.24. 11:52:17

Drága barátaim néhány hónapja-hete-hava, napja egy valaki 3 millió felesleges emberről beszélt, akiket nem lehet megmenteni. (Magyarországon) Áruljátok már el, ki volt? Elfelejtettem. Alzheimer? Érdekes, erre emlékszem!

289876 2013.09.24. 12:03:13

14. Osszián Fel kell készülni és ezt már most elkezdeni. Figyelni az összes trükkre! Ha ezek törvényesek, hasonlókkal válaszolni majd. A szoros eredmények nekem azt mondják, a választóknak elege van fideszákből, le lehet már őket győzni. 16. emili Fogalmam sincs!

321058 2013.09.24. 12:13:56

Gordon , ezt nem mondod! Már nem csak én ? Ezt nem hiszem el!

163107 2013.09.24. 12:19:54

Bogár közgazdász MONDTA KI! Őszinteségi rohamában. Érdekes, a németek nem mondják, hogy a 80 millió lakosukból 25 millió felesleges és azokat az út szélén kell hagyni...

321058 2013.09.24. 12:22:02

Kösz Osszián! Szóval Bogár László volt az!

15184 2013.09.24. 12:41:48

8-9. Az ember nem csak közvetlen anyagi érdek. vannak sokkal más jelegűbb dolgok is. Ha Marxnak igaza lenne, akkor csak a szociknak és a komcsiknak lenne esélyük parlamentbe kerülni, hiszne csak ők képvisleik a bérmunkát, márpedig az emberek zöme mindenhol bérmunkás.

15184 2013.09.24. 12:50:42

11. Van ezzel egy "kis" gond... A cigány kisebbségi önkormányzatok tagságát, vezetőségét de facto a cigány szervezetek nevezik ki. (Formailag persze választás, de a valóság más.) Na most, jelenleg a cigány szervezetek közül messze a legerősebb a Lungo Drom, mely de facto a Fidesz egyik ügyosztálya. Most pontos adatokat nem néztem, de jelenleg az összes helyi cigány önkormányzat kb, kétharmada lungodromos.

204112 2013.09.24. 12:58:14

6. Max Ha díszlet, akkor ezen kell változtatni, és lehet is, tekintve, hogy a tudat határozza meg a létet, szerintem is. Az nonszensz, hogy ne legyen tényleges, adekvát képviseleti lehetősége bármely,magát kisebbségnek megnevező csoportnak. Maga az önkormányzati rendszer is nyilván megújításra szorul, ha rajtam állna, én bevezetném a közvetlen képviseletet, de ettől még nagyon messze vagyunk, azt hiszem. Nemcsak a tudat-lét kérdésben értek veled egyet, hanem abban is, hogy a cigányellenesség igen nagyfokú, ez részben okkal van így, részben pedig gerjesztett. Éppen tegnap gondolkodtam rajta az esti híradó után, hogy milyen szívesen mutogatják a tetten ért vagy akárcsak elkövetéssel gyanúsítható cigányokat, de a közmédiát a legnagyobb bűnszervezet saját szócsőként használhatja - senkit nem érdekel, ha a tettes öltönyt visel, artikulálva beszél, és ilyen szavakat formál a szájával, mint a megvédem.

15184 2013.09.24. 13:04:52

23. A helyzet az, hogy ezt a rendszert a 90-es évek elején tervezték meg. A lényeg: az egész rendszer teljesen valóságidegen. A magyarországi helyzet az, hogy alig vannak kisebbségek, a legtöbb kisebbség el van magyarosodva, még a leginkább kisebbségnek tekinthető cigányok esetében is ez a helyzet. Ha egy településen egy kisebbség többségben van, akkor egyszerűen ők vezetik a "normál" önkormányzatot. Ez esetben a plusz kisebbségi önkormányzat lényegtelen. Ha meg kisebbségben vannak, akkor nulla körüli hatalmuk miatt a kisebbségi önkormányzatoknak semmi szerepük. Szóval bárhogy is van, értelmetlen.

163107 2013.09.24. 14:08:35

Max, te most szándékosan terelsz itt, igaz? Ugyanis nem a cigány önkormányzatok problematikájáról van szó, hanem választási csalásról. Ma már azt sem zárom ki, hogy a kétharmad nem csalással született-e. Utána is fogok járni, mennyi volt a nagyon szoros eredmény.

62853 2013.09.24. 14:19:03

Alapvető tétel: Elittuk a LÉT, elment a TUDAT. A bajai választás rámutatott arra, hogy a jelenleg hatályos választási törvényt is semmibe veszik. A felcsúti pocakos zsebcézár által megalkotott új pedig mindeféle visszaélésre alkalmat ad büntetlenül. Azt már látjuk, maximálisan élni fognak vele. http://index.hu/bloghu/tenytar/2013/09/24/csak_csalassal_tudott_nyerni_a_fidesz_bajan

204112 2013.09.24. 14:23:32

25. Osszián Én hoztam szóba, mint érdekképviseleti szervet. Ha nem működik ekként, akkor egyrészt, mi a fenének van, másrészt, megvásárolhatóak a szavazatok, megzsarolhatóak a lakosok.

15184 2013.09.24. 14:27:22

25. Gyakorlatilag arról van itt szó, hogy a többségében fideszes helyi cigány vezetők a Fidesz érdekében dolgoznak. Te ezen csodálkozol?

204112 2013.09.24. 20:06:06

ATV-hírek: a bajai választás szavazatszámláló bizottságának lungo dromos tagja folyamatosan sms-ezett a szavazás alatt. A forrás a bizottság egy másik tagja. Hogy válna bizonyítottá a csalás, és esnének végre bele a maguk csapdáiba!

163107 2013.09.24. 21:21:28

Nyírfa: te a témával kapcsolatban hoztad fel, hiszen a lungodromos hordozta a romákat, a felesége meg bent csalt. De Max nagyhirtelen rácsapott, és már ment is a terelés. Tudod, még jobb is így. Mármint, hogy vesztett a lány, de csalással vesztett. A baloldal naív volt eddig, Bajnai pl. úgy beszélt a választásról, mintha változatlanul demokratikus lenne, szabad és titkos. Jó lecke nekik is, hogy mi mindenre lehet számítani.

62853 2013.09.24. 23:13:18

Különösen, hogy az új választási törvényben szó sincs olyasmiről, hogy tilos lenne csalni.

12997 2013.09.25. 09:21:23

No igen. Figyelni kell a választási csalások lehetőségeire és fel is kell lépni ellenük, hisz a lehetőség tudatosan benne van a rendszerbe. No de hogy arra nem kellene egy kicsit jobban odafigyelni, hogy a választók több mint 60%-a nem ment el szavazni, és igy, vagy még inkább úgy sem sikerült megmozdítani őket, hogy menjenek, ez a mi tragédiánk. No és ha így marad a nagy összefogás vagy szövetség, vagy hívjuk bármi lótúrónak, abbol hatalmas bukás lesz. Még pár gondolat a nagyon okosoknal: 12-re Ossziánnak. Az sem kissebb hiba, -sőt!- ha valaki az erdőtől nem látja a fát. vagytok páran így ezzel. 7. szazados90 Láttam a kommented. ( ezt az "egy"-et :) Gyatra . érdemben kritikátlan. Fel kellene fogni, hogy miről szól az a posztja. De te szokásod szerint megragadsz a fikázásnál. Lehet, hogy ez segít elhajtani orbánékat ? PuPublogja nyilvánvalóan más szempontot emel ki, ami bizony legalább ilyen fontos mint amiről ez a poszt szól. Magy marha lennék, ha most én ebből a posztból hiányolnám azt amit ott PuPu felvet.
süti beállítások módosítása