Gordon

Gordon

Szavazz a Fideszre! ??? (újratöltve)

2014. április 05. - Gordon.

Ennek az újból felhelyezett bejegyzésnek egyik kommentelője biztosított arról, hogy  az itt felvetett szempontokra, azaz, hogy milyen jövőre szavaznak, a választók többsége egyáltalán nem gondol szavazáskor. Magam azt gondolom, hogy márpedig ez lenne a szavazás legelső szempontja, egyáltalán, az értelme.

De nem zárom ki, hogy valóban így van. Ebben az esetben viszont rendkívül szükségesnek tartom felhívni az ilyen csekélységre figyelmet sem fordító választók figyelmét arra, milyen jövő megvalósulását segítik elő. Ezért, igyekezvén megtenni, amire ez a blogfelület szerény lehetőséget biztosít, ismét felhelyezem az alábbi bejegyzésemet, amiben a "ragyogó" fidesz-jövőről olvashatunk.

 

Nyakunkon a választás! Sokan eleve eldöntötték, mintegy "vallásos meggyőződés" által vezérelve ( tények ide, vagy oda), hogy ismét a Fideszre szavaznak. Mások ezt el nem tudnák képzelni a saját esetükben. Ezek vagy az ellenzéki kormányváltó összefogásra (MSZP/ Együtt-PM/ DK) tervezik leadni a voksukat, vagy nem akarnak elmenni szavazni, mondván, hogy a kormányváltó csapat nem vonzó alternatíva. Egy kisebb csoport bedől az LMP és egyéb kispártok szövegeinek, csökkentve így a kormányváltó koalíció esélyeit - ezekről nem is ejtenék több szót.

De vissza a bejegyzésem címében jelzett felvetéshez. Ki szavazzon a Fideszre? És miért? Ezekre nem olyan nehéz a válasz, a jelzett párt elmúlt 12 éves tevékenysége eredményének az ismeretében. Akkor nézzük:

- Aki egy végletesen megosztott, gyűlöletig fokozott polarizáltságban leledző országban akar élni a jövőben is, feltétlenül szavazzon a Fideszre!

- Aki egy felvilágosult Európától eltávolodó, putyini Oroszországhoz  és Azerbajdzsánhoz/Iránhoz szívesebben közeledő Magyarországot szeretne, feltétlenül szavazzon a Fideszre!

- Aki egy, csak díszleteiben demokratikus, gyakorlatilag egypárti diktatúrát megvalósító Magyarországot részesít előnyben, nehogy más pártra szavazzon, mint a Fideszre!

- Mindazok, akik örülnek a kisebb jövedelműek rovására a legmagasabb jövedelműek számára kedvező adórendszernek, Fidesz-klientúrát milliomosokká tevő, mutyizó keresztapa-államnak, nehogy máshová szavazzanak, csak a Fideszre!

- Aki egy olyan pártot keres magának, aminek a vezetője (egyben az ország leendő vezetője) már egy választási vitára sem hajlandó kiállni a lakosság legalább felét képviselő ellenzék vezetőivel, akit nem lehet szembesíteni a hazugságaival és akitől nem lehet választ várni olyan sorskérdésekre, mint növekvő elszegényedés, EU-tagság, alkalmazottak jogai, szabad sajtó, terjedő rasszizmus, az ne habozzon és szavazzon a Fideszre! 

- Akinek az igényeit kielégítik a nacionalista lózungok és a büszkeségre való igényét kielégítő nemzeti mellverés, aki többre értékeli a lovas maskarázó, díszmagyaros, kurultájozó, ékírásos hátranyilazó "hagyományőrző" külsőségeket a valódi sikereknél és valódi büszkeségre okot adó előrelépésnél, ne is szavazzon másra, csak a Fideszre.

- Aki hajlandó megelégedni  hazug sikerpropagandával valódi sikerek helyett, aki beveszi a rezsicsökkentés blöffjét, miközben saját kiadásai nőnek a hazug rezsicsökkentés következményeiként, szavazzon a Fideszre!

- Aki a katasztrofális következményeket magára vonó Horthy rendszer restaurációjára vágyik, nem szavazhat másra, mint a Fideszre.

- Aki nyilas írók műveit népszerűsítő iskolába szeretné járatni a gyermekét, de nem elég tehetős ahhoz, hogy a gyerek egyetemi képzését maga megfizesse ebben a valaha ingyenes egyetemi oktatást biztosító országban, csakis a Fideszre szavazzon!

- Azok, akiket nem zavar, hogy honfitársaik millióinak ismét félnük kell kirúgástól, hátrányos megkülönböztetéstől, ha ki akarják mondani a véleményüket a munkahelyükön, akiket nem zavarnak a titkos névlisták (Kubatov), akik egyetértenek a korai 50-es éveket idéző "alaptörvény asztala" féle intézkedésekkel, nyilván szavazzanak továbbra is a Fideszre.

- Aki növekvő államadósságot csökkenőnek hazudó, csődhelyzetben lévő egészségügyet egyre sikeresebbnek állító, kiépülő diktatúrát demokráciának mondó, tömeges elszegényedést növekvő jólétnek beállító, játékparlamentet működtető pártállamot tart ideálisnak a hazája számára, az mi másra, mint a Fideszre szavazzon?

- Aki megelégszik a díszletekkel,  maskarákkal, nemzeti büszkeséget élesztgető lózungokkal és szabadságharccal nemlétező ellenségekkel szemben, akinek ez elég a valódi szellemi-anyagi előrelépés helyett, húzza be az X-et a Fidesz neve alá!

Mindenki más, aki NEM a fentieket, vagy ennél még jobboldalibb-radikálisabb változást szeretne, vagy csak nemet mond a fenti irányvonal folytatására, a demokratikus ellenzékre szavazzon! Akkor is, ha nem olvasta ezek programját (bár ilyen létezik), mert biztos lehet abban, hogy a demokratikus ellenzék mindezt a fent említett, és más, terjedelmi okokból itt nem említett egyéb disznóságot meg akarja szüntetni, visszaállítva a törvényes demokráciát, a jogállamot.
Nacionalista lózungokból tán kisebb lenne alattuk a felhozatal, viszont a szociális igazságosság elvének megvalósítására törekednének, racionális alapon. A választás európaiság és ázsiai diktatúra között is az európai jövőre esik a kormányváltó koalíció oldalán.
Erre szavaznának azok, akik elvetik az eddigieket és a demokratikus ellenzék kormányváltó koalíciójához teszik az X-et a szavazás napján.

Végül egy fontos szempont: akik ugyan nem Fidesz-fanok, de nem mennek el szavazni, azok egyértelműen a Fideszt és a Jobbikot segítik. Mert ezek szavazói bizony el fognak menni, azon az oldalon nem jellemző a lustaság. A le nem adott ellenzéki szavazatok hiányozni fognak és a jelenlegi állampártot segítik. Ezt azért nem akarjátok, ugye, kedves Fidesz-ellenzék?


PS. Ezt a bejegyzést a választás előtti napon ismét el fogom helyezni a Nolblogon!


A bejegyzés trackback címe:

https://gordonblog.blog.hu/api/trackback/id/tr238429278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

60145 2014.03.26. 10:07:09

Mint Fidesz-ellenzéki személy - ritkán olvasok olyan blogbejegyzést, amelyiknek a tartalmával várhatóan egyetértek, s négy éve egyfolytában a bukott Fideszről beszél. Az önkielégítés is öröm, de nem az igazi. Most itt a választásról olvashatnék egy nap egy bloggertől vagy álbloggertől három, de akár öt szöveget is, hogy akkor is, a rettenetesen piti és önző kvázi kormányváltók ellenére is - mindnyájunknak el kell menni. Engem nem kell meggyőzni. Hozzád mégis benéztem, mert ritkán jössz - és nem csalódtam: remekül érvelsz. Tudod Gordon, ezekkel az igazságokkal mégsem lehet helyrehozni azt, amit nem mi, mezei hadak rontottunk el. Bár ha szavaid hatására csak eggyel több ember fog leszavazni, már nem írtál hiába. Elmegyek, hogyne, és tisztességes, becsületes, értelmes magyar emberként voksolok majd. Közben arra gondolok, hogy az Orbán-hívők közül akár egyet is meggyőzött-e valaki, aki legenyhébben szólva lebirkázta őket? A blogharcosok szókincséből többet nem is idézek.

163107 2014.03.26. 10:07:53

A bőség zavara miatt nem lehet teljes - a helyzet ennél is katasztrofálisabb, mindazonáltal remekül összeszedted: +

289876 2014.03.26. 10:51:19

Atlasz: Valóban, elég reménytelen ügy egy fidesz-fant megpróbálni meggyőzni a rajongása helytelenségéről. Tán nem is a számukra írtam a fentieket (bár ha egyetlen egy is elgondolkodik, az már siker lenne), hanem a bizonytalanok számára. Meg azoknak az baloldali ellenzékieknek a számára, akik azt tervezik, hogy nem mennek el szavazni. De elsősorban azért vettem rá magam az írásra, mert kikívánkozott mindez belőlem egy mail hatására, amit a párom kapott a minap egy volt gimnáziumi osztálytársától. A hölgy azon áradozott, hogy feltétlenül csakis a fideszre szavaz, mert olyan szép lett a Kossuth tér, meg a várbazár és a Vár is milyen szépen helyre lett hozva.

289876 2014.03.26. 10:56:23

Ossi: Valóban fennforog a bőség zavarának esete. Nem is törekedhettem teljességre, csak kikívánkozott belőlem a reakció ennek a furcsa fidesz-hitnek az abszurditására. Hogyhogy nem gondolnak a fidesz-szavazók arra a katasztrófára, ahová ez az irányvonal vezet? Hogyhogy megelégszenek a külsőségekkel és gagyi lózungokkal? A pluszt kösz!

337230 2014.03.26. 11:00:12

A ballibek hiteltelenek, ezért vesztenek. Ez az igazság. Az általuk ajánlott recept nem kell a többségnek. A Fidesz azért nyer, mert a többség számára ők a kisebbik rossz. S ha a ballibek nem tűnnek el a szemétdombon 2014-es vereségük után, 2018-ban már a Jobbik lesz a Fidesz fő kihívója. Én a magam részéről az LMP-re szavazok, bár nem értek velük egyet. Ezzel szeretném elősegíteni a jövőbeli változás lehetőségét. Az igazi megoldás azonban egy jobboldali ellenzéki párt lenne, ez tudná megverni 2018-ban a Fideszt. De jelenleg ilyen pártnak semmi esélye.

337230 2014.03.26. 11:02:06

A felvilágosult Európa pedig egy hazug sablon csak. Nincs ilyen a valóságban. A nyugati liberális demokrácia megbukott. Akarhatod, de vége van. Sajnos a 2 fő út, amit látok helyette: - fasizmus, - marxizmus. Sajnos a nyugat egyre inkább a fasizmus felé halad. Valójában egy harmadik megoldás kellene, de nem látom a kibontakozását nyugaton.

289876 2014.03.26. 11:03:43

maxval bircaman HFJDFHCJ: Csak egy dologra reagálok. Óriási tévedés, hogy a ballib oldal lenne a nagyobbik rossz (még ha a propaganda-hazugságok felét el is hinnénk). A nagyobb rossz egyértelműen az, amit a fidesz tesz, ahová az országot juttatja!

337230 2014.03.26. 11:18:53

7. A többség nem így látja, s egy demokráciában a többség véleménye számít.

180524 2014.03.26. 11:21:48

Nekem a fideszkdnp hiteltelen, demagóg és hazug, ergo nem szavazok rá(juk). Épp ma akartam egy bejegyzést írni a '90-es választások évfordulójára, de a lényeget inkább itt, nálad, ha megengeded, kedves Gordon. Nem lesz rövid, ezért elnézést kérek. Az (1990. évi) országgyűlési választásokon a jogi értelemben párttá alakult, 66 bejegyzett szervezetből 39 élt a sajtó, a televízió és a rádió által nyújtott nyilvánosság, a kampány lehetőségével. A választások első szakasza, az ún. kiválasztási, illetve jelöltállítási szakasz 1990. január 24. és február 23. között zajlott. A jelölteknek ajánlócédulákat kellett gyűjteniük. Így az egyéni jelöltek száma radikálisan (kb. 7000-ről 1623-ra) csökkent. Területi listát 19, országos listát 12 párt (MDF, SZDSZ, FKgP, Fidesz, KDNP, MSZP, Agrárszövetség, Hazafias Választási Koalíció, MSZDP, Magyar Néppárt, Vállalkozók Pártja és az MSZMP) tudott állítani. Február 27-től kezdődött a tényleges jelöltek és pártok nyílt versenye. A március 26-án megtartott választásokon a szavazatra jogosult polgároknak a várakozásoknál meglepően alacsony hányada, 65,77%-a vett részt. Az első forduló után a 4%-os "küszöb"-öt hat párt érte el: az MDF, az SZDSZ, az FKgP, Fidesz, az MSZP és a KDNP. A leadott szavazatok megoszlása: MDF: 24,7%, SZDSZ: 21,4%, FKgP: 11,7%, MSZP: 10,9%, Fidesz: 9%, KDNP: 6,5% volt. Mára eltűnt az MDF, az SZDSZ, az FKgP. Maradt a fideszkdnp (igen, nekem így, kisbetűvel) és az MSZP (Kormányváltók néven többekkel összefogva.) A szalámitaktika megérne egy önálló postot, csak azért említem, hogy jelezzem, mivé lett mára a fidesz. Demagógia, populizmus, lózungok, hazug propaganda. Ezekből nem kérek. Szavazni fogok, nem kérdés, kire... A posthoz gratulálok, +-t adok, érdemelten.

289876 2014.03.26. 11:31:32

9. maiman Kösz, maiman! Minden hozzáfűzött szempont árnyalja a képet. (Sajnos jelen van "újként" a Jobbik.) Hihetetlen, mivé vált ez az ország! Ezen változtatni kell! Akkor is, ha ez-az felróható a kormányváltó koalíciónak, elsősorban hiányos kommunkáció.

60145 2014.03.26. 11:35:29

7. Gordon. Az 5-6 a szlavofil-zapadnyik sémához tartja magát. A bizantinizmus szempontjából Orbán istenítése rokonszenves. I. (Szent) István már választott, ha tetszik, ha nem.

289876 2014.03.26. 12:04:29

11. Atlasz Maxval már csak magának ír...

163107 2014.03.26. 12:06:31

Sajnos, Max, az egyik nap okos vagy, a másik nap síkhülye - hogy csinálod, rejtély. Őszinte legyek, Gordon? Ha egy jobbik szerű garnitúra kerülne Mo-n hatalomra, kormányra, rögtön szedném a cókmókomat, és fütyörészve odébb állnék. De a fideszt még ezeknél is jobban utálom. A teljes kritikátlanságot, azt, hogy az egyik nap azért imádják a kondást, mert ezt meg ezt mondta (teszem fel kínai meg oroszellenes volt), aztán meg azért, mert ÉPP az ellenkezőjét mondja, másnap, harmadnap, vagy bármikor. Akkor meg az a kijelentése a tuti. Volt ez a kondás már minden. Mondott mindenfélét, aztán annak mindenféle ellenkezőjét. Politikai szélkakas, kalandor - és maffiózó. A gondolkodás hiánya, a gondolattalanság - és az ehhez társuló mérhetetlen buta magabiztosság - ezt utálom a legjobban a hívekben - a fideszben meg a képmutatást. És arra kell gondolnom, hogy ezek a gondolkodásra képtelen egyedek dönthetik el Mo sorsát...

289876 2014.03.26. 12:19:11

13. Osszián Sajnos hozzád hasonlóan nekem én is mindig vissza kell térnem a kályhához, ahonnan elindultam. Régi mondandóm: a fidesz a rossznak csak a fele! A másik baj a befogadó készség, az "igény, az lenne rá". Ezen kellene változtatni! Fideszék csak megtanulták a leckét és jó populista módjára azt nyújtják, amit sokan hallani akarnak. Keverve egy kis (?) eszelősséggel. De legalább azok, akik ezt nem akarják, menjenek el szavazni!

110481 2014.03.26. 12:41:40

Érdekes cikk, de néhány hozzászóló tómusa borzalmas! Javaslom, hogy a választások után egy héttel térjünk vissza a témára. Addigra talán mindenki kultúremberré válik. Átolvasva a "kemény mag" más cikkeit is, csodálom, hogy van még valaki aki ide szavaz.

163107 2014.03.26. 13:42:29

Gordon, holtig remélni fogom, hogy ez az eszelős, turulos, a jellemtelenséget díjazó populáció mégiscsak kisebbségben van Mo-on. Ha mindenki felemelné a seggét a választás napján - szó szerint, mind a 8 millió állampolgár, a fidesz és a jobbik eltörpülne. Gordon, ha a baloldal csinált volna olyanokat, mint ez a maffia, akkor ugyanúgy kritizálnánk, ugyanúgy nem tetszene, ez nem oldalfüggő: a becstelenség nem oldalfüggő. Mert ez a választás minden lesz, csak tiszta nem. Ha megengeded, a köv, kommentemben (kissé hosszú lesz), idézek Aczél Endrétől.

163107 2014.03.26. 13:47:01

Ez egy teljes cikk, beletelik 5 percbe is akár (zilinek fél óra), elolvasni, de érdemes! "Örömhírt közölt az MTI: „megérkeztek (Romániába) a magyarországi szavazási levélcsomagok”. Hová is? A külképviseleteinkre meg azokhoz a kettős állampolgárokhoz, akik e csomagokat nem Kolozsváron vagy Csíkszeredán, esetleg Bukarestben óhajtották átvenni, hanem a lakcímeikre kérték. Ez utóbbiak nyilván nagyon kicsi számban voltak, mert mondjuk miért is kéne tudnia a román postásnak, hogy ő választani fog Magyarországon. Most egy kissé bonyodalmas, de annál sötétebb történet következik, tehát meg kell kérnem a T. Olvasót, hogy ne hagyja már most abba az olvasást, próbálja követni eszmefuttatásomat. Mi ugyebár idehaza úgy szavazunk, hogy ellentétben a külhoniakkal, nem regisztrálunk, hanem elmegyünk a szavazóhelyiségbe és szinte ugyanazzal a mozdulattal, amellyel átvesszük a szavazólapot, a függöny mögött már ikszelünk is, s aztán irány a láda, ahová bepottyantjuk borítékba zárt lapjainkat. Ehhez képest a külhoni kettős állampolgárnak az első ütemben regisztráltatnia kellett magát, éspedig március 22-ig. Talpas kémeim azt jelentik Erdélyből, hogy a magukat névjegyzékbe vetetők közül jó néhányan egyáltalán nem fognak elmenni szavazni, mert a regisztráció, amelynek kisebb közösségekben egyénekre bontva híre ment, nem maradhatott titokban, hazafias kötelességnek számított; az viszont, hogy valaki ténylegesen elmegy-e szavazni a külképviseleti választási irodákba, és hogyan szavaz, rejtve marad. azaz ellenőrizhetetlen, hogy a regisztrált szavazó valóban szavaz-e vagy sem. (Kérdezhetik: ha már egyszer a külhoniak levélben is szavazhatnak, akkor miért menjenek el a külképviseletre? Nos azért, mert „megmondták” nekik, hogy ha biztonságban akarják érezni a szavazatukat, akkor ne bízzák magukat a román postára. Érdekes, nem?) Egy pontig az ügy kifogástalan rendben halad. A kettős, szavazni óhajtó állampolgár elmegy a csíkszeredai vagy a kolozsvári konzulátusra, igazolja magát, a budapesti tisztviselő pedig ellenőrzi a neki megküldött névjegyzékben, hogy az illető valóban regisztráltatta magát. Ha igen, akkor átveheti a levélcsomagot – benne a lepedőnyi pártlistával – és ikszelhet. De nem feltétel, hogy ezt ugyanakkor tegye meg, amikor a szavazólapját átveszi. Április 4-ig bármikor elmehet a levélcsomagjáért és addig a napig bármely munkanapon „leszavazhat”. És itt ugrik a majom a vízbe. Tudniillik amikor a kettős állampolgár, kezében a borítékkal, az urnához vonul, nem csak, hogy nem köteles még egyszer igazolni a személyazonosságát, hanem annyi borítékot dobhat a dobozba, amennyit csak akar. Ezt nem én mondom, hanem az MTI. Én csak azt mondom: példátlan!!! Látszólag akár ártalmatlan ügyről is lehet szó. Hiszen megeshet, hogy beteg a szomszéd, megeshet, hogy drágállja az utazást Kolozsvárra vagy Csíkszeredára, pláne Bukarestbe, s megkéri – többen megkérik, mert ezt javasolták nekik – „az Áront”, dobja be már az urnába az ő szavazólapjaikat is, merthogy ő úgyis utazik. Bujkál bennem az ördög. Ha már egyszer a borítékon semmilyen név nem olvasható, miért zárnám ki azt a lehetőséget, hogy szorgalmas, Fidesz-párti aktivisták (például a Tőkés-pártból) náluk nem kevésbé szorgalmas budapesti küldöncök vagy külképviseleti emberek közbeléptével eleve Fideszre ikszelt szavazólapok tömegét juttatják el „Áronhoz”, hiszen tőle senki nem fogja megkérdeni, kinek a nevében dobálja a borítékokat az urnába, de még azt se: ki ő? Csak arra kell az illetékeseknek vigyázniuk, hogy ne legyen több szavazat a végén, mint ahányan regisztráltatták magukat. De vélem: erről időben gondoskodás történik. A Fidesz tervező típusú párt. Romániáról lévén szó, ahonnan – elsősorban a Székelyföldről – a Fidesz a legtöbb pártoló szavazatot várhatja, nem mulaszthatom el annak a fölemlítését, hogy Traian Basescu elnök legutóbb külhoni (francia- és spanyolországi) szavazatokkal nyert választást, éspedig oly módon, hogy a román követségek szorgalmasan „gyártották” arrafelé dolgozó, de nem szavazó román állampolgárok Basescu-párti szavazatait, mivelhogy semmilyen többpárti – sőt semmilyen párti – ellenőrzés nem volt a tevékenységük fölött. De papíron minden stimmelt, mert a nevek valóságosak voltak, és a kutya nem nézett utána, hogy a Bordeaux-ban dolgozó „Gheorghe Popescu” valóban fölment-e Párizsba vagy sem? Ha nem, csináltak neki egy szavazócédulát, s írtak a nevében Basescu neve mellé egy ikszet. A szavazócédulát nem látjuk el kézjegyünkkel sehol sem, ugyebár. Mint tudjuk, miniszterelnökünk imádja a székely vicceket. Van már bő tíz éve is annak, hogy megint előjött eggyel: Iszik-e a hal vizet? – kérdezik a székely parasztbácsitól. A válasz: hát ő azt nem tudja, de, hogy alkalma van rá, az egészen biztos. Mit is szül az alkalom?" Roppant csodálkoznám, ha ÉPPEN 195 ezer (annyian regisztráltak) fideszes szavazat jönne a határon túlról...

289876 2014.03.26. 15:34:46

16. Osszián Én is remélem, hogy mindennek dacára ezek valóban kisebbségben vannak.

13118 2014.03.26. 15:34:51

17. Osszián: Aczél Endre ebben az írásában egy kissé túlkombinálta magát. leírja, hogy a regisztrált külhoni magyarnak személyesen kell átvenni a konzulátuson a szavazási levélcsomagját. de azt nem írta le, hogy alá is kell írni neki a névjegyzéket azt átvételről. ebből pontosan lehet tudni a választás lebonyolításában és ellenőrzésében résztvevőknek, hogy a jegyzéket mennyien írták alá. a Tőkés-párti aktivisták ezt nem tudják, nem tudhatják, és csak pontosan annyi vagy kevesebb beikszelt lista érkezhet, amennyi átvételi aláírás megtörtént, több semmiképp. csalásra itthon lehet jobban számítani, méghozzá faluhelyeken. amíg gyűjtötték az ajánlásokat, a közmunkások közül nem sokan reszkírozták meg, hogy ne Fideszest ajánljanak, ezzel kinyilvánítva a pártszimpátiát is. a szavazás titkos ugyan, de sok helyen már előkészületek történtek arra, hogy ezektől a függőségi viszonyban lévőktől a szavazólapjuk beikszelés utáni fotóját kérik, így megtarthatják a közmunkás foglalkoztatásukat. persze ennek kivitelezése sem lesz könnyű feladat, ki lehet szúrni, amikor mobiltelefont adnak egy szavazásra igyekvőnek, majd azt kijőve a szavazóhelyről elveszik tőle, vagy éppen valakik érdeklődve figyelik mások telefonjának előlapját.

13118 2014.03.26. 15:46:17

most Gordon írásához: sajnos valóban nagyon sokan vannak a szavazni akarók között, akik a Fideszre fognak voksolni. sokkal többen vannak, mint akik kormányváltásra készülnek. nem vagyok elemző, hogy ennek okát elemezgessem, de azt látom a lakóhelyemen is, hogy többségük a Fideszre fog szavazni. teszik ezt annak ellenére, hogy köztük nagyon sok az állásnélküli közmunkás, helyben nekik csak ez az egy munkalehetőség adódik. és szavazni fognak a Fideszre anélkül, hogy bármelyiknek az eszébe jutna mindaz, amit Gordon felsorolt.

251002 2014.03.26. 15:46:20

RE: 6. maxval bircaman HFJDFHCJ 2014. 03. 26. 11:02 Ebben a kérdésben az a véleményem, hogy igazad van!

251002 2014.03.26. 15:50:54

RE: 7. Gordon. (szerkesztő) 2014. 03. 26. 11:03 "Óriási tévedés, hogy a ballib oldal lenne a nagyobbik rossz " Maxval egy véleményt fejtett ki. Óriási tévedés az, hogy ezt érvelés nélkül pusztán leminősíted. Maxval egyébként sem azt állította, hogy a Fidesz a kisebbik rossz. Maxval annyit állított, hogy várhatóan a többség véleménye szerint - várhatóan - a Fideszt fogják a választópolgárok a kisebbik rosszként megnevezni. Ez különbség. Jelen esetben Maxval képviseli a realista álláspontot.

251002 2014.03.26. 15:54:44

RE: 10. Gordon. (szerkesztő) 2014. 03. 26. 11:31 "Hihetetlen, mivé vált ez az ország! Ezen változtatni kell!" Ebben egyetértek, de úgy látom, hogy a "baloldalon" alapvetően hiányzik az önkritika és a párbeszédre való készség. Éppen ebből fog származni a 2014-es újabb vereség is. Hogy hogyan lehet változtatni, ahhoz lényeges dolgok felismerésére volna szükség. Aminek nyomát sem látom a demokratikus oldalon.

251002 2014.03.26. 16:01:19

RE: 14. Gordon. (szerkesztő) 2014. 03. 26. 12:19 "A másik baj a befogadó készség, az "igény, az lenne rá". Ezen kellene változtatni!" Részben ez is igaz, ami a befogadókészségre vonatkozik. De ne felejtsd el, csak a SAJÁT befogadókészségünkön lehet változtatni, másokkal szemben előírásokat nem támaszthatunk. Azaz vagy fogékonyak vagyunk a kritikára, vagy keresztet vethetünk a saját választási esélyeinkre. Ossziánnak igaza van abban, hogy a választások eredményét a gondolkodásra képtelen egyedek döntik el. Mert a "baloldal" is gondolkodásra képtelen, így eleve eldöntötte, hogy a választásokon nem akar nyerni.

289876 2014.03.26. 16:06:03

22. aLEx Érdemes lenne figyelmesebben olvasnod! Maxval "kifejtett" véleménye: "A Fidesz azért nyer, mert a többség számára ők a kisebbik rossz." Erre a válaszom: "Óriási tévedés, hogy a ballib oldal lenne a nagyobbik rossz (még ha a propaganda-hazugságok felét el is hinnénk). A nagyobb rossz egyértelműen az, amit a fidesz tesz, ahová az országot juttatja!" Először is, maxval nem fejt ki semmit, hanem kijelent (egy kurta mondatban). Magam inkább kifejtem a válaszomat. Másodszor, magam csak a kijelentés tartalmára válaszolok, maxvalt ebben nem említem, mint a vélemény tulajdonosát. Ha meg szerinted a nyugati demokráciák nem felvilágosultak és a fasizmus felé tartanak, azzal én itt nem fogok vitatkozni. Maradjon ez a Te véleményed.

251002 2014.03.26. 16:08:04

RE: 16. Osszián 2014. 03. 26. 13:42 "...holtig remélni fogom, hogy ez az eszelős, turulos, a jellemtelenséget díjazó populáció mégiscsak kisebbségben van Mo-on." Osszián ez bárgyú remény és naiv hit. Ez az eszelős, turulos, a jellemtelenséget díjazó populáció a rendszerváltás törvényszerű következménye. Többek között a mi magunk magatartásának a következménye, ahogyan eszelősként, turulosként és a jellemtelenséget díjazó populációként kezeljük őket. A becstelenség természetesen nem oldalfüggő. Éppen ezért kellene elismerni, hogy a rendszerváltás óta folytatott becstelenség az, ami a Fidesznél csúcsra fut. De miért kardoskodunk amellett, hogy a jelenlegi maffia minőségileg rosszabb, mint az elődei? Ez hiba!

251002 2014.03.26. 16:28:01

RE: 25. Gordon. (szerkesztő) 2014. 03. 26. 16:06 "A Fidesz azért nyer, mert a többség számára ők a kisebbik rossz." (Maxval) "Óriási tévedés, hogy a ballib oldal lenne a nagyobbik rossz (még ha a propaganda-hazugságok felét el is hinnénk). A nagyobb rossz egyértelműen az, amit a fidesz tesz, ahová az országot juttatja!" (Te) Figyelmesen elolvastam. Mi a gond Maxval szavaival? Változatlanul igaznak tartom, hogy a várható többségi eredményt jó előre "óriási tévedésnek" leminősíted. Az "óriási tévedés" a baloldalon van, mégpedig a társadalmi párbeszéd hiányában és a rossz választási stratégiában kereshető. A "baloldal" végzetesen eltaktikázta magát. De az a "vakhit" is óriási tévedés, ahogyan önmagatokat nézitek. Ti magatok juttatjátok újra a trónra Orbán Viktort, mert nem veszitek komolyan a polgári demokráciát. Véletlenül sem vagytok a demokrácia evilági letéteményesei. ...................................... "maxval nem fejt ki semmit, hanem kijelent (egy kurta mondatban)." Jelen estben nem kell kifejtenie semmit, mert egy választási tippmixen nincs mit kifejteni. A várakozását ismerteti és a tippjével magam is egyetértek. Ez nem érveken múlik, hanem csupán a megérzésünket tükrözi. Ez tehát nem "kinyilatkoztatás". A tippjének okaként pedig Max elmondja az egymondatos véleményét: a többség a Fideszt véli a kisebbik rossznak. Ezen sincs mit érvelni. Hidd el, én is állandóan a kinyilatkoztatások miatt csesztetem Maxot, de ez most nem az. A véleményét mondja és abban szerintem igaza is lesz. (EZ meg az én várakozásom.) És ha igaza lesz, akkor mindnyájan tévedtek, mert túlértékelitek a liberális demokrácia egész jelentőségét és tartalmát. Olyan Magyarországon ugyan nem létezett az elmúlt negyedszázadban. .................................. "Ha meg szerinted a nyugati demokráciák nem felvilágosultak és a fasizmus felé tartanak, azzal én itt nem fogok vitatkozni." Erről valóban nem érdemes itt vitatkozni, mert külön blogvitában kéne azt megtenni. Van is fenn éppen egy erre alkalmas blogom. Az a baj, hogy nem olvastok eleget és nem foglalkoztok olyan cikkekkel, mint amelyeket én is idézek. Amelyből kiderülhet, hogy miért is tartunk a fasizmus irányába. Egyszerűen kirekesztitek a tudatotokból a vészjósló információkat, hogy ne is kelljen tudni róla. (De ezt tényleg nem itt kell megvitatni. Elég, ha a konkrét témában megvitatjuk, hogy mennyire vakok vagytok.)

251002 2014.03.27. 14:23:26

Sajnálom, hogy ezzel abba is maradt a "párbeszéd". Ez is mutatja, hogy nincs meg bennetek a készség sem az önkritikára, sem a párbeszédre. A "készség" nálatok csak azt fejezi ki, hogy a saját véleményetek megerősítését szeretnétek visszahallani.

251002 2014.03.27. 14:32:23

Vélhetően április 7-én veheti kezdetét a szembenézés az önkritika hiányával és önmagunknak a liberális demokráciába vetett "vakhitével" - az újabb vereség okait kutatva.

70185 2014.03.27. 19:22:43

"Vélhetően április 7-én veheti kezdetét a szembenézés az önkritika hiányával és önmagunknak a liberális demokráciába vetett "vakhitével" - az újabb vereség okait kutatva." Ezzel a gondolattal nem értek egyet. Az újabb vereség ennél egyszerűbb dolog miatt fog bekövetkezni.Mégpedig az miatt hogy a "baloldal" nem vette fel a kesztyűt a mocskolódásban.Ugyanis a Fidesz évek óta ezt teszi,bemutatva konkrét esetekkel a baloldali patásokat.És a nép csak ezt látja: a Fidesz tényfeltár,az ellenzék magyarázkodik. Ilyen a Simon ügy,és a nagyágyú a Zuschlag esete.Azt gondolja hogy a nép,hogy a bűnözők,a tolvajok csak ott vannak. Ez dől rá a tv-ből,az újságokból.És elhiszi hogy ezeket nem szabad újra megválasztani.És az értelmesebb,aki legalább azon elgondolkodik hogy mekkorát cirbantott az elmúlt 4 évben és ez miatt a Fideszt sem akarja, az a Jobbikra fog szavazni.Ők lesznek a meglepetést okozók. Ilyen egyszerű a politika itt közép-Európában.

251002 2014.03.27. 21:29:08

RE: 30. A mocskolódásban a Fidesz verhetetlen. A szélsőjobbos agresszivitással szemben pedig a weimari köztársaság bukásának okait már kielemezték, nem? Ha elkezdünk mocskolódni, akkor elveszítjük a saját erkölcsi tartásunkat és magunk alatt vágjuk a fát. A baloldali értékrend már így is megszűntnek tekinthető. A mocskolódással pedig bebizonyítjuk magunkról, hogy egy fikarcnyival sem vagyunk különbek. "És a nép csak ezt látja: a Fidesz tényfeltár,az ellenzék magyarázkodik." Bocsánat! A mocskolódás és a tényfeltárás az két különböző dolog. A demokratikus ellenzék objektív okoknál fogva nem tud a tényfeltárásban részt venni, mert akkor a rendszerváltás és a privatizáció bűneiről is beszélni kellene. Meg a globális kapitalista érdekek kritikátlan kiszolgálásáról. A "tényfeltárás" tehát eleve vesztett dolog. Nem jut más szerep a polgári baloldalnak, mint magyarázkodni. "Azt gondolja hogy a nép,hogy a bűnözők,a tolvajok csak ott vannak. Ez dől rá a tv-ből,az újságokból." Azt ugyan be lehet bizonyítani, hogy mocsok nem csak a "baloldalon" vannak, de ez már eleve veszett ügy. A "baloldal" ugyanis erkölcsösnek állítja magát. Azt kevés bebizonyítani, hogy a jobboldal legalább ugyanolyan erkölcstelen. Ez önmagában kevés a kormányváltáshoz. Itt csak egy hiteles új baloldalnak volna esélye, ha baloldali tényfeltárásra gondolunk.

11677 2014.04.05. 14:23:36

Kedves Gordon! Ezt írod: "az újból felhelyezett bejegyzésnek egyik kommentelője biztosított arról, hogy az itt felvetett szempontokra, azaz, hogy milyen jövőre szavaznak, a választók többsége egyáltalán nem gondol szavazáskor." Most - másodszori feltevés alkalmából - , gondolod, hogy lesz olyan, aki elolvasva bejegyzésedet homlokára üt és átgondolja, hogy milllen jövőre is szavazzon?

289876 2014.04.05. 14:29:42

[lord](#2763668) Egy biztos: ha nem teszem fel, biztos, hogy senki sem fog elgondolkodni az itt állókon. Én megteszem, amit lehet, amig te csak fanyalogsz. Ha kifogásod van a tartalom, vagy a felhelyezés ténye ellen, ne olvasd a bejegyzéseimet. Egyszerű, nem?

22371 2014.04.05. 16:27:03

Egyetlen dologban vitatkoznék veled - mert a lényegben, a kérdésfelvetésben egyetértek: a Fidesz a gazdagok pártján áll, nekik kedvez az adórendszer. Azt hiszem itt van a kutya elásva. Nekem nem ez a bajon a Fidesszel, jobban mondva Orbánnal. Én nem gondolom, hogy a gazdagok érdemtelenül szerezik a javaikat, és el kell tőlük venni, hogy az állam újra elossza azokat, és adjon belőle a szegényeknek. Orbán egészen alapvető normákat sért, éppenséggel növeli az állam szerepét, miközben azt csökkenteni kéne, és a helyi kisközösségek szerepét kéne fokozni - szerintem. Szembemegy az alapvető nyugati-európai értékekkel, egy életveszélyes nacionalizmust támaszt föl, kapitalizmus - pénz ellenes, diktatórikus típusú vezető, "vezér", annak minden rossz felhangjával együtt. Azért erős, mert az adja, amit az átlag magyar az államtól vár: alamizsnát, kivételeket, nacionalista álmokat. Hipnotizálja a híveit, mint egyfajta Chipola, akik ébren álmodnak és éreznek, de nem gondolkoznak.

22371 2014.04.05. 16:31:03

u.i azzal pesze egyetértek, hogy az Orbán klienesek érdemteelenül, tehetség nélkül jutottak a sok pénzhez, ez azonban a másik térfélen játszók egy részére is igaz.

11677 2014.04.05. 16:35:36

33.-ra Gordonnak: Múltkor már átfutottam. Szellemesnek tartottam. Különösebben nem fanyalgok. Tulajdonképpen az ebédről megmaradt étel is jó vacsorára, ha megmelegítjük. Meg akadhat még olyan - ekkora kampányharc után is -, aki a bejegyzésed elolvasása után VÉGLEGESEN DÖNT arról, hogy hová is szavazzon! Téged nem érhet senki részéről szemrehányás. "A mór megtette kötelességét..."

289876 2014.04.05. 16:45:22

[Quodlibet](#2764337) Látom, részben már korrigáltál. Én sem azt írom, hogy Orbán vegye el a tehetősek pénzét és ossza el újra a szegényebbek között. Bár ahogy mondod, a klientúra egy jó része megérdemelné, miután juttatásokkal, ügyskedéssel, adócsalással, sötét úton jutottak olyan pénzhez, amiről egy dolgozó álmodni sem merne. Arról írtam, hogy különböző fogásokkal olyanoknak kedvez a klientúra-adórendszer, akiknek van bőven, miközben ugyanezt a kedvezményt a valóban rászorulók csak kívülről szemlélhetik. Magyarul: az ő rovásukra történik a kedvezés a klientúra-rétegnek. Mesés adókedvezmények az amúgy is magas jövedelem arányában, mig a kisjövedelmű nem tud élni ilyenekkel. Ugyan járuljanak már hozzá a közöshöz azok, akik ezt bőségesen megtehetik! A nagyjövedelműnek nyújtott kedvezmények (adócsökkentések gyerek, rezsi, ez-az után) nyilván valamiből, valaminek a rovására történnek. Azok rovására, akik fizetik a teljes adót, mert nincs miből levonni esetleges kedvezményeket. A csökkentett szintű egykulcsos adórendszer is a nagyjövedelműeknek kedvez. A bruttósítás is és a határok tologatása is.

22371 2014.04.05. 19:21:03

Szerintem a szegényeket nem az államnak, hanem nekünk, egy kicsit jobb módúaknak kéne támogatni, és nem az államra bízni teljesen a segélyezést. Ebben az egyházaknak is sokkal többet kéne tenniük - bár van amelyik sokat tesz. A helyik közösségek jobban tudják kinek van igazán szüksége, és mire van szüksége, ebben kéne előre lépni, és nem a jövedelemelvonás fokozásában - legalábbis szerintem. Amikor itt utat építettünk saját erőből, akkor mindenki egyazon összeget fizetett be az utcába - akinek nem kellett, az nem fizetett - kicsiben így megy ez. üdv.

289876 2014.04.05. 20:00:53

[Quodlibet](#2765332) Úgy látom, mi nem ugyanarról beszélünk. Amiről én beszélek, annak a lényege, hogy ne történjen pozitiv megkülönböztetés a tehetősek felé (akiket potenciális klientúrának tekintenek). Ugyanakkor - és ez a lényeg- azok, akik alacsony béreket kapnak és újabban már egyre jogtalanabbak is a munkapiacon, rendes bért kapjanak és helyezzék őket vissza a jogaikba. Ha valakinek pozitiv megkülönböztetés jár, az a kisjövedelmű réteg! Álságos szöveg az, hogy lám, itt egyenlőség van, mert a 3. gyerek után teljes az adómentesség a milliós jövedelműnek is, meg a havi 80000 Ft-ot keresőnek is. Én nem segélyezésről beszélek elsősorban, hanem igazságos jövedelmekről és elosztásról. Vannak aztán a munkanélküliek és a rendszeren kívül kerültek, akik valóban segélyre szorulnak. Őket szerintem az állam segjtse, mint a társadalom tagjait. Én nem szeretem valójában a jótékonykodást. Azt tartanám helyesnek, ha ilyesmire nem lenne szükség és erről az állam gondoskodna. Mert megteheti!

12635 2014.04.05. 21:26:06

Érdekes megoldás, hogy azt sorolod fel, miért szavazzon valaki a Fideszre, talán így szokatlanabb, és figyelemfelkeltő... a 39-es kommentedben fogalmazod meg a legtökéletesebben a lényeget...

289876 2014.04.05. 22:12:00

Gordius: Csak egy kis irónia és az abszurditások érzékeltetése. Persze hiú ábránd a hjvők kijózanjtásában bízni. Quodlibet: természetesen a jó szándékú segítő készségnek mindig helye van és megbecsülendő.
süti beállítások módosítása