Gordon

Gordon

Hétköznapi heccelés hülyéknek

2013. február 28. - Gordon.

Az egyik hülye tán én voltam. TV-csatorna váltás során ugyanis megálltam egy pillanatra a magyar M2 csatornánál, ahol éppen a Híradó ment.

Szót nem ejtek már a királyi TV u.n. híradóinak népnemzeti fidesz-szerkesztési botrányáról - minek tenném?

Tanúja voltam viszont ismét a fidesz állandóan uszító, megosztó, ócska vulgárnacionalista megnyilvánulásának, ami már annyira a vérébe ivódott a narancsagyú oldalnak és főleg ezek képviselőinek, hogy már ez lett számukra a hétköznapi "normalitás".

Nem húzom hosszúra a dolgot, ezért a lényegre: szó esett az önkormányzatok adósságainak állami "átvállalásáról", azaz az ennek nevezett legújabb néphülyítő szélhámosságról. (Merthogy az állam -értsd fidesz- nem "adhat", csak a közösből átcsoportosíthat, ami majd máshonnan hiányozni fog. Ha meg "átvállal, miért nem juttatja ezt az összeget direkt az önkormányzatoknak? Világos: így befolyáshoz jut az "átvállalt" területeken - ezt a játékot már eljátszották többször.)

Miután röviden szó esett az ellenzék ilyen értelmű véleményéről, megszólalt a kormányszóvivő! A válasza természetesen nem a tárgyi tartalmat érintette, hanem lényegre törően rámutatott: az ellenzék irigyli a magyar emberek sikereit. Ennyi volt a cáfolat és a felhomályosító "magyarázat".

Na most mi ezzel nekem a bajom? Csak annyi, hogy ezek már nem tudnak egy mondatot elmondani anélkül, hogy bele ne próbálják csempészni a régóta sulykolt megosztó propaganda mérgét. A fenti mondatocska mindezt tartalmazza, hülyék számára lebutítva. A nem-fideszes népréteg magyar-ellenes -irigyli az igazi magyarok sikereit, ergo így természetesen nem is igazi magyar. Emellett gonosz és népellenes (mert az igazi nép -aki igazi magyar- az mi, fideszesek vagyunk). Vagyunk ugyebár "mi", igazi magyarok, igazi emberek, a nép, a nemzet és van a másik oldal, aki "állandójan báncsa a magyart", nem tartozik a nemzethez, magyarellenes, le velük! Még jobban lebutítva: fidesz=magyar, nem-fidesz=nem-magyar, sőt magyarellenes!

Ezt az aljas, megosztó, gyűlöletkeltő taktikát nyomják fideszék már vagy jó 10 éve. Ez már annyira etalon, hogy enélkül már megszólalni sem tudnak, legyen szó évértékelésről, apró nyilatkozatokról hétköznapi ügyekben, vagy a szúnyogok nemi életéről.

Országrontó, népellenes, gyűlöletkeltő, kártékony tevékenység, amit a legtöbben már észre sem vesznek, a fidesz-hétköznapok részévé tették ezek a nemzeti-oldali hősök. Pedig csak egyetlen mondat...

A bejegyzés trackback címe:

https://gordonblog.blog.hu/api/trackback/id/tr868429206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

15184 2013.02.28. 10:03:59

Еz van, demokrácia van. S a demokráciában a többség akarata dönt. A többséget pedig demagógiával lehet a legkönnyebben befolyásolni.

251002 2013.02.28. 10:04:01

Értelmes társadalmi párbeszéd ebben az országban akkor lesz, ha az egyszerű, hétköznapi Fidesz-párti szavazópolgároknak is elegük lesz az ilyen vulgárnacionalista népbutításból és a társadalom megosztására irányuló törekvésekből. Ebből a szempontból viszont nem ártana a "baloldalnak" jó példával élen járni. Mert sajnos vulgáris megnyilvánulásokból és demagógiából akad bőven ezen az oldalon is. Sajnos mi is ebben akarunk versenyezni a Fidesszel. És ez a "verseny" nem kínál választási alternatívát azoknak, akiknek elegük van az üres frázisokból. Amíg hülyeségre hülyeség a válasz, addig nem fog változni semmi sem. És ez a szomorú...

36888 2013.02.28. 10:15:40

aLEx elvtársnak majdnem igaza van.... 4 éve azt gondoltuk, hogy: Értelmes társadalmi párbeszéd ebben az országban akkor lesz, ha az egyszerű, hétköznapi MSZP-párti szavazópolgároknak is elegük lesz az akkori álbaloldali népbutításból és a társadalom megosztására irányuló törekvésekből. elegük lett, átszavaztak....Mi az hogy? Nagyon is! ...még sem lett normális társadalmi párbeszéd! ...tegnap a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói előadást tartottak a Táncszínházban, a Köztársasági Elnök jelenlétében...... ...hogy kell-e ennyi őrző-védő a köztársasági elnöknek, azt nem tudom..... .......de a jó példával előljáró, (mondhatnám JEHU típusú) néző félhangosan (utólag büszke volt magára) de mindenki által hallhatóan : - az ország szégyene......(ennyi tellett tőle) A demokrácia őshazájában vérre menő küzdelem van az elnökválasztáson, de utána mindenki az Elnök mögé sorakozik! ...ráadásul a KE nálunk nem is politikai tényező...... .....ráadásul az illető szándéka talán az lett volna, hogy segítse a TMF, és a művészeti oktatás helyzetét.......(mert valamiért odament....) Virág elvtárs s.k.

251002 2013.02.28. 10:40:52

RE: 3. "Értelmes társadalmi párbeszéd ebben az országban akkor lesz, ha az egyszerű, hétköznapi MSZP-párti szavazópolgároknak is elegük lesz az akkori álbaloldali népbutításból és a társadalom megosztására irányuló törekvésekből." Igen, így is fel lehet fogni. Azon nem fogunk összeveszni, hogy ki adta az "első pofont". Azzal ugyanis egyetértek, hogy hazánkban (de máshol a világban is) álbaloldali népbutítás folyik már legalább száz éve. A választási kampányok sem szóltak másról mint a társadalom megosztásáról. A tipikus népbutítás, hogy a Tony Blair-féle Labour Party az "baloldal".

15184 2013.02.28. 10:43:27

4. A baloldal bukott eszme. Nem csak a marxizmus, hanem a nem-marxista baloldal is az. Szocdem, szoclib, zöld - bukott eszmék. Csak jobboldal van, a jobboldal győzött. A kérdés, hogy Fidesz-típusú áljobboldali populista demagógiát akarunk vagy liberális polgári demokrata kapitalizmust. E 2 közül lehet választani.

289876 2013.02.28. 10:49:28

Érdekes (vagy sajnos nem igazán az), hogy egy elemi jobbos agyrém említésekor azonnal az ellenoldal dorongolása a reakció. Ha nem is érdekes, tipikus és lehangoló. :-( Ilyesmire válaszolni sincs kedvem.

251002 2013.02.28. 11:00:17

RE: 6. "Érdekes ..., hogy egy elemi jobbos agyrém említésekor azonnal az ellenoldal dorongolása a reakció." Nincs igazad Gordon! Az "elemi jobbos agyrém" ugyanis triviális. Ahhoz nincs mit hozzászólni. Általános jelenség, úgymond nincs is hírértéke. Azon rágódni is csak olaj a tűzre, a gyűlöletkeltésre és a társadalom megosztására. Azon érdemes inkább gondolkodni, hogyan lehet ennek végetvetni!

15184 2013.02.28. 11:02:23

6. Alex marxista, kommunista, az ő szempontjából nincs különbség Fidesz és ellenzék között, mert számára mindkettő pro-kapitalista. Én meg úgy vagyok ezzel, hogy bár alapvetően nem szeretem az MSZP-t és meggyőződéses jobboldali vagyok, hajlandó vagyok az MSZP-re szavazni a "kisebbik rossz" elvén, ha MSZP-FIDESZ között lehet választani. (Mert teljesen nyilvánvaló, hogy az MSZP minden hibája ellenére mégis egy szalonképes polgári párt, míg a Fidesz meg nem az.) Olyan párt, mely kifejezetten tetszik nincs. Kezdetben bíztam a DK-ban, de bizonyították azóta, hogy nem jobbak. Aztán bíztam Bajnaiban, de ott is egyre több negatív jelet látok.

251002 2013.02.28. 11:02:45

RE: 5. maxval bircaman HFDJ 2013. 02. 28. 10:43 "A baloldal bukott eszme." Ezzel nem értek egyet, de ez nem vitatéma. Meghagylak a hitedben, jogod van hozzá. Legfeljebb tévedésben fogsz meghalni. "Csak jobboldal van, a jobboldal győzött." Ezzel viszont egyetértek! Ez a jelenlegi, a PILLANATNYI helyzet. De ne bízd el magad, mert nem örök!

251002 2013.02.28. 11:05:24

RE: 8. Igen, számomra minden jelenlegi parlamenti párt pro-kapitalista. És minden nézeteltérésünk ellenére egyetértek abban is, hogy az MSZP a "kisebbik rossz".

251002 2013.02.28. 11:07:53

RE: 6. Gordon. (szerkesztő) 2013. 02. 28. 10:49 A 7. kommentemet azzal egészíteném még ki, hogy a legelső voltam, aki a posztodra + értékelést nyomott, mert egyetértettem a felvetéseddel. De nincs mit rágódni rajta. Sajnálom, hogy ezt lehangolónak találod!

36888 2013.02.28. 11:10:31

6. ha a megosztást - megosztottságot, árokásást nevezzük hibának, az árkokat mindkét oldal mélyíti, míg egy szürke gazdagodó és mindkét felet kiszolgáló off-shore pénzcsatornákkal felvértezett, a korrupciót a gazdaság hajtóerejének tekintő, újgazdag "vállalkozó" réteg röhög a markába....és mosolyogva nyugtázza a bankszámlája eredményeit.....hétköznapi heccelés, és hülyék mindkét oldalon vannak! Virág elvtárs s.k.

36888 2013.02.28. 11:16:02

3. kommentemet azzal egészíteném ki, hogy én meg a második voltam, aki a posztjára + értékelést nyomtam, mert egyetértettem a felvetésével.......sajnálom, hogy ezt lehangolónak találja! ....egyebekben aLEx elvtárssal (vagy pl. Kerekes Zs elvtársnővel) a világnézetünk nagyon különbözik, mégis szót lehet érteni velük, mert nem elvakultak. Maxwal elvtárssal is szót lehet érteni, pedig a világnézetünk egészen máshol különbözik. Virág elvtárs s.k.

289876 2013.02.28. 11:20:22

11. aLEx "Ebből a szempontból viszont nem ártana a "baloldalnak" jó példával élen járni. Mert sajnos vulgáris megnyilvánulásokból és demagógiából akad bőven ezen az oldalon is. Sajnos mi is ebben akarunk versenyezni a Fidesszel." A lényeg itt kimaradt: ez a baloldal részéről, ha van, pusztán reakció, mint ahogy maga a baloldal léte is reakció a jobboldal(nak jobb híján nevezett) jelenségre. A reakció természeti törvény, jelen esetben az "ellenfelet saját fegyverével lehet eredményesen visszaverni" elv alkalmazása lehet. Nem a sajátjait szólítja meg így a baloldal, hanem a módszert eredetileg alkalmazó oldal megvezetettjeit. Amellett a mai baloldal demagógiája (ha van ilyen) nem a megosztást, gyűlöletkeltést szolgálja. Ha rámutatnak a másik oldal ilyen törekvéseire, az nem azonos az eredeti, aktív szándékkal, nem néphülyítés, ellenségképzés, nacionalista alapú megosztás. Elemi dolog...

14742 2013.02.28. 11:27:33

Gordon, szia! A napokban jelezte a műholdas szolgáltatóm, hogy tervbe vették magyar csatornák felvételét is a szolgáltatásuk közé. Mondtam, jó, de onnan ők fizetnek nekem.:) Viccet félre, nekem az a furcsa, hogy kevesen tartják furcsának a következőt:..."önkormányzatok adósságainak állami "átvállalásáról","... Nos, az én kapitalista gondolkodásmódom szerint az állam (adott esetben a kormányzó párt) akkor vállal át bármit is, ha tagjai saját zsebből összeadják a hiányt... Minden egyéb az adófizetők pénzéből történik, az állam "jövedelme" csakúgy, mint a képviselők fizetése az egyének/csoportok adójából jön össze. Tehát, ha átvállal, az annyit jelent, hogy áthárít erre a csoportra.

251002 2013.02.28. 11:28:18

Gordon! Félreértés ne essék, egyetértek azzal, hogy az ilyen vulgárnacionalista megnyilvánulásokra fel kell hívni a figyelmet. Csak ne az legyen a lényege, hogy indulati alapon hangulatot keltünk a jobboldal ellen, mert ez érzelmi alapon kontraproduktív! Azt gondolom helyesnek, ha az indulati érvelés helyett higgadt párbeszédre törekszünk és megoldást próbálunk mutatni. A megoldás pedig a társadalmi összefogás lehet - többek között az értelmes jobboldali gondolkodókkal együtt! Hiszen a jelen poszt is azt mutatja, hogy teljesen eltérő világnézetű emberek is egyetértenek veled.

257350 2013.02.28. 11:39:00

Érdekes, hogy Kádár idején nem volt ilyen mértékű "széthúzás". Talán Virág elvtárs meg tudja indokolni....... (Én tudom a helyes választ)

289876 2013.02.28. 11:40:45

15. lehar Szia Lehar, hát igen, nyilvánvalóan az állam nem tud adni, Münchausen báró bűvészmutatványához hasonlóan. Az állam -jelen esetben önazonosító módon a fidesz, csak a lakosság sajátjából juttat a lakosságnak, ezt kegynek feltüntetve. Ráadásul kevesebbet, mint amennyit elvesz, a többit a kegyelteknek juttatva. Az külön téma, hogy így az önkormányzat alapgondolatát csorbítja, lefaragva az önrendelkezési jogkörökből. Egy-egy ilyen intézkedés (mint amilyen a rezsicsökkentési szemfényvesztés is) hatása esetleg csak évek mulva kerül felszínre általános drágulás, hitelforrások elapadása, szolgáltatások színvonalromlása vagy megszünése, pénzromlás és hasonlók formájában. De addigra megnyerik az új választást, legalábbis remélik. Ami a ti magyar TV-teket illeti, hát nem tudom... Csak bosszankodás jönne ki belőle, hasonlóan ehhez itt. De talán jól esne látni egy-egy régi magyar filmet, magyar dokumentum-műsort, látni régi arcokat. Csak egyszer élünk...

36888 2013.02.28. 12:05:46

15...de legalább a minket képviselő Önkormányzat és a minket képviselő Állam közé nincs beiktatva alkuszként a sikerdíjas dr. Tocsik Márta.....:-)) (amennyit NEM tettünk át akkoriban az egyik zsebünkből a másikba, azért a hölgy jutalékot kapott....ügyes!) 17...Kádár idejéről Virág elvtárs már nem szívesen beszél....korábbi dolgokról kérdezhet! Virág elvtárs s.k.

163107 2013.02.28. 12:28:01

"Azt gondolom helyesnek, ha az indulati érvelés helyett higgadt párbeszédre törekszünk és megoldást próbálunk mutatni" Képtelen vagy felfogni, hogy ezekkel nem lehet. Szólj az ordas farkashoz (toportyánféreg székelyül) szépen, mond neki, hogy "kérem, kedves ordas úr, ne tessék elvinni az utolsó tyúkomat - beszéljük meg. És ne tessék ordas hazugságokat üvöltözni rám, ha kell, ha nem, hisz sokkal veszettebbnek tetszik lenni, hanem kezdjünk párbeszédbe". Aztán láthatod, hogy vicsorítja ki a fogát a toportyán, és hogy kezd el röhögni." Nekem van kétharmadom, wazze, mit pofázol bele, milyen párbeszéd - viszem a tyúkodat, kacsádat, malacodat, belerakom az alkotmányba, oszt annyi" Nézd meg a mezei képviselőik mit meg nem engednek maguknak, szemrebbenés nélkül, és qurvára nem érdekli őket, hogy ki mit szól.(Cseppben a tenger - a többi még tolvajabb) Csak egy pici példa: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/csak-a-honatya-utcajaban-aszfaltoztak-2122517 Az önkormányzat pénzén. Állam átvállalja - akkor már nem a polgár sara, az adójából, hanem a pirézek perkálják ki.

163107 2013.02.28. 12:33:28

Max: "Én meg úgy vagyok ezzel, hogy bár alapvetően nem szeretem az MSZP-t és meggyőződéses jobboldali vagyok, hajlandó vagyok az MSZP-re szavazni a "kisebbik rossz" elvén, ha MSZP-FIDESZ között lehet választani. (Mert teljesen nyilvánvaló, hogy az MSZP minden hibája ellenére mégis egy szalonképes polgári párt, míg a Fidesz meg nem az.) Olyan párt, mely kifejezetten tetszik nincs" Talán hihetetlennek tűnik neked, de épp így vagyok vele én is - azzal, hogy 1998 óta tudom, hogy erre a jelen maffiára nem szabad szavazni. Itt, ezeken az oldalakon számtalanszor leírtam, hogy a politikai elitünk sajnos selejtes, minden politikai oldalt beleértve. De valakikre csak kell szavazni, most különösen - mert ha ez a martalóc brancs marad a szakadatlan hazugságaival, országrontásával, akkor lehúzhatjuk a rolót. A törököt, az osztrákot, a szovjetet kihevertük, ezt nem fogjuk, mert a halálos ellenség az országon belül van: ez a kétharmad.

263397 2013.02.28. 12:57:11

Az álbal 2004-ben elég magasra dobta a labdát.

251002 2013.02.28. 13:04:23

RE: 20. Osszián 2013. 02. 28. 12:28 Igazad van, mégis azt mondom, hogy neked nem Freewolfot kell meggyőznöd, hanem általában a meggyőzhető embereket. Nem személy szerint és konkrétan Frewolfot... Az átlagember meggyőzésének kérdésére pedig nem legyinthetsz úgy, hogy "ezeket nem lehet". HA EZT A KÉRDÉST CSAK LEGYINTÉSSEL LEHET ELINTÉZNI, AKKOR ITT ELKERÜLHETETLENÜL POLGÁRHÁBORÚ LESZ! Hát persze, hogy ez a rendszer kontraszelekcióval termeli ki magából a legaljasabb képviselőket, akik a saját utcájukat aszfaltoztatják közpénzekből. Erre rá kell mutatni és le kell vonni a következtetéseket. De csak higgadtan és értelmesen! Ne érezze magát személyében sértve egyetlen Fidesz-szavazó sem! Nekik arra kell rájönniük, hogy nem ilyenekre akartak szavazni! De ha valakit élből sért a hangvétel, akkor hogyan várod el, hogy józan fejjel gondolkodjon az egyszerű Fidesz-szavazó? Felhúzod őket és "csakazértis" Orbánra fognak szavazni. Ez ilyen egyszerű dolog.

163107 2013.02.28. 13:35:19

Alex, normális országban igazad lenne. Nem tudom, mikor mentél el, lehet, hogy még akkor normális ország volt, de már nem az. Itt a fiddesz ma már nem ellenfél, hanem halálos ellenség, sajnos. Az embereknek maguktól kell rájönni arra, amire a jobboldali Maxwal rájött. Nem tudok senkit meggyőzni - talán nem is akarok. amit gondolok, meg tudok, azt leírom, de a környezetemben nem kapacitáltam soha senkit. Nem kevés barátom van, akik 2010-ben, ideológia szempontoktól teljesen mentesen - azt mondták, hogy a fideszre fognak szavazni.(Tudod, elmútnyócév...) Mondtam annyit, hogy sokkal rosszabbak lesznek, ráadásul, ha megkapják, visszaélnek a kétharmaddal. De nem győzködtem senkit. Mára jöttek rá, hogy igazam volt, és bár lettem volna erőszakosabb, már látják, milyen maffiának segítettek abban, hogy tönkretegye az amúgy is nehéz helyzetben lévő országot. Nagy vonalú vagyok - nem dörgölöm az orruk alá, hogy ugye megmondtam - elég a maguk baja, na és ha sejtenéd, mennyivel keményebbeket mondanak, írnak immár nálam a fideszről, ledöbbennél. Nos: van kb. egy millió ember, akikkel teljesen felesleges bármilyen párbeszéd. A vezérkarra, a tolvaj kedvezményezettekre meg Bartus László legutóbbi írása a mérvadó: köztörvényes puccsisták, akiket kutyakötelességünk felelősségre vonni. Hát így állunk - nem a 2 millió 700 ezer hajdani reménykedőre haragszom, ( a lesipuskásokra se, csak megvetem őket) de a toportyánnal párbeszéd lehetetlen, erőből kell elzavarni - hogy ez technikailag hogy megy végbe Dózsa György zászlóbontásának éppen kerek 500. évfordulóján, még nem tudni.

251002 2013.02.28. 14:21:54

RE: 24. Osszián 2013. 02. 28. 13:35 2004-ben jöttem ki, rögtön azt követően, hogy EU-tagok lettünk. Szerintem Magyarországon már akkor sem voltak normális viszonyok. Azt, hogy a Fidesz miféle, már az első kormányzásuk tapasztalatai alapján tudni lehetett. "Itt a fiddesz ma már nem ellenfél, hanem halálos ellenség, sajnos." Ez sajnos igaz. De CSAK MAGÁRA A FIDESZRE, MINT PÁRTRA, ILL. A NÉHÁNY EZER VAGY ESETLEG NÉHÁNY TÍZEZER VEZETŐ AKTIVISTÁJÁRA! Nem akarok nagyon durva dolgot mondani, de mégis hivatkozok OV elhíresült mondatára: "Egy ország nem lehet ellenzékben!" Ezt a mondatot én demagóg hazugságnak tartom. De ha kissé átfogalmazom, akkor talán érted, hogy mi lehet benne az igazság: AZ ORSZÁG EGYIK FELE NEM LEHET ELLENSÉG! Mert ez kész polgárháborút jelent! Nem lehet kollektív módon felelőssé tenni az ország felét! Szándékosan nem mondok 2/3-ot! Amit ezt követően írsz, abban igazad van. Legfeljebb az 1 milliós számot tartom eltúlzottnak. Viszont akármekkora is ez a szám, rajtunk is múlik, hogy minél több "ellenfelet" (és nem ellenséget) képesek legyünk meggyőzni. Hangsúlyozom, igazad van! Csak annak megfontolására kérlek, hogy mi a célszerű vitastílus. De Te ezt majd eldöntöd saját magad.

163107 2013.02.28. 15:59:28

Alex, bár a közvéleménykutatások már régen torzak (az emberek 60 százaléka meg se mondja) de de valamennyi valós alapjuk van, annyi biztos, hogy a maffiának még mindig lesz 1 millió szavazója. Na mármost a habitusukat megismerhetted a nolon, a nolblogon és egyéb helyeken. Ezek nagy része persze hogy nem halálos ellenség, de szóba állni is felesleges velük. De még ott a jobbik 700 ezer szavazója. Nem mind náci érzelmű, de nem is mind tisztességes magyar. Ahol rasszizmust, antiszemitizmust tapasztalsz, ott milyen párbeszéd lehetséges?

251002 2013.02.28. 16:57:13

RE: 26. Lehetséges, hogy a számok vonatkozásában is igazad van. A párbeszédre azonban egyre inkább szükség van! mert ha nincs párbeszéd, akkor sodródunk a polgárháború felé. Az mindennél rosszabb kimenet lesz... Meg kell próbálni ezt elkerülni! De hogyan, ha nem találjuk meg a közös nyelvet?

294674 2013.02.28. 19:02:14

A blogban a magyar emberek ketté (?) osztásáról, és kiemelten az egyik oldal ( mivégre nevezik magukat jobboldalnak meg nem tudom magyarázni, de ők sem ! ) embertelenségéről van szó, hiszen a kirekesztésnek semmiféle tényleges alapja nncs ! Mind ez az állandóan megjelenő kivagyiságot magába hordozó jelenség - a magyarok egyedül a híveik köréből állnak, a többi magyar ember nem ! -, mind az ezt sugalló törvénykezésük az országot teljes romlásba sodorják, még a külföld előtt IS romlásunkat okozva ! Azok, akik mellettük állva minduntalan a baloldal vegzálását 'baloldaliként' IS végzik szintén őket segítik, bármennyire IS a megértést sugallják. Osszián bejegyzése világosan mutat rá ennek teljes hiábavalóságára. Továbbá, a 'kirekesztés csak a nem baloldali emberek gyakorlata, mint erre minden megnyilatkozása a jelenlegi regnálóknak erre ad igazolást, amit a blog írója IS kiemel véleményében !

95527 2013.02.28. 19:26:33

Üdvözöllek Gordon, úgy futtában jártam erre, köszönök és már megyek is tovább, jönnek a műsoraim este: gnúk, oroszlánok, felfedezések, világűr, északi sark, meg hasonlók a kedvenc csatornáimon! Nem kedvenc csatornát meg ostobaság lenne nézni, ezt most te is megtapasztaltad.

289876 2013.02.28. 20:29:12

körök: ahogy mondod! Paplanyos: tudom én ezt Árpi, nem is nézem a híradót, de ez a véletlen odatévedéskor rögtön megtapasztalat dolog mellbevágott. Egyben igazolta, hogy nem hiába mellőzöm a magyar Híradót.

263397 2013.02.28. 21:35:57

4. aLEx 2013. 02. 28. 10:40 Idönként úgy tünik érted, mi zajli itt(is). Aztán pedig bizonyítod, hogy nem.

11677 2013.03.01. 10:52:23

Tudod Gordon, minden keletkezik, és fejlődik. Ez a "magyar ellenes" álláspont a kommenista ellenességből keletkezett, és mára ide fejlődött. Emlékezzél csak vissza: HÁNYAN TAPSIKOLTAK AKKOR, A KELETKEZÉSÉNEK!

251002 2013.03.01. 13:30:24

RE: 32, lord Bizony, ez jogos! A dolog a "kommunistázással" kezdődött. Ebben akkor minden rendszerváltó egyetértett. Még a jóérzés sem működött egyetlen politikusban sem, hogy talán ilyen alpári módon nem kellene! Sikerült a szellemet kiengedni a palackból. Most meg lám, immár "cigányoznak" és "zsidóznak" is! Meg "idegenszívűznek" és "hazaárulóznak"... Ennyire volt kulturált az "elmúlthuszonháromév". Meg ennyire volt megosztó és gyűlöletkeltő. De még mindig nem látjuk be, hogy bizony mi is részt vettünk benne.
süti beállítások módosítása