Minden napra jut valami, amin aggódni lehet, ami elbizonytalanít, ami el kell gondolkodtasson a világban folyó, minket érintő eseményekkel kapcsolatban. Az új orosz birodalmi-hatalmi és a muszlim fundamentalista törekvések megnyilvánulásai mellett (ami a ma a világot leginkább jogosan nyugtalanító két legfontosabb trend), jut azért bőven minden napra egyéb emészteni való is!
Tegnap például olyasmi történt a svéd gazdasági életben, ami eddig még soha! A svéd jegybank, a Riksbanken, tovább csökkentette az irányadó kamatot (ami alatt a Riksbanken és a többi bank közti tranzakciók kamatait kell érteni) és ezúttal átlépett a negativ tartományba. Ha tehát egy bank pénzt akar elhelyezni a Riksbankenben, ezért nem kap kamatot, hanem fizetnie kell. Hasonlóan, ha kölcsönöz a Riksbankentől, ezért nem kell kamatot fizetnie, hanem kamatot kap helyette. (Az említett kamatláb, amit svédül reporänta-nak neveznek, egyelőre -0,1 % lett.) Ezzel Svédország két másik európai ország, Dánia és Svájc példáját követi.
Egyelőre nem tudni, milyen következményei lesznek ennek a határozatnak. Hogy fog ez hatni a banki ügyfelekre (csak nem kell majd nekünk is fizetni a banknak, hogy náluk tarthassuk a pénzünket?), a pénzforgalomra, a valutakurzusra és sok más dologra.
Velem együtt sokan mások sem értenek ezzel a határozattal kapcsolatban több dolgot.
Ez egy kétségbeesett húzás volt. Miközben a svéd gazdaság egészséges, az államháztartás egyensúlyban van, a munkanélküliségi számok enyhén csökkenőek. Akkor miért ez a furcsa, nem átlátható következményekkel járó intézkedés?
Természetesen megindokolta a Riksbanken vezetője (amúgy furcsa egy fickó!). Azért, mert az infláció is aggodalmat keltően alacsony (néha az is átmegy negativ tartományba) és a Riksbanken feladata az évi 2 % körüli infláció biztosítása. A kamatcsökkentés ezt a trendet biztosítaná.
Magam már ezt a gondolatmenetet sem értem igazán. Vagyis hogy értem, de nem látom be az igazát. A hivatalos gondolatmenet az, hogy ha csökkennek az árak (negativ infláció, azaz defláció), az emberek nem fogyasztanak, a beruházók nem ruháznak be, mert várnak arra, hogy minden még olcsóbb legyen. (Szerintem már ez sem így van.) Namost, ha a kamatszint csökken, a hivatásos gondolkodók szerint növekszik a fogyasztás, ezzel a termelés és a beruházások is. Ez pedig emelné az inflációt. Ez utóbbit nem látom be. Sőt, azt sem látom be, miért olyan nagy baj, ha az infláció csökken.
Magam meggondolandónak tartom azt is, hogy a csökkenő kamatok-kamatköltségek árcsökkentő hatással kell legyenek, ami tehát éppen hogy nem növeli, hanem csökkent az inflációt. (Korábban, amikor kamatot növeltek pont azért, hogy meggátolják a kívántnál magasabb inflációt, hasonlóan érveltek: a magasabb kamatköltségek visszafogják a fogyasztást, csökkentik a keresletet, ezzel csökken az infláció. Akkor is az volt a gondom, hogy a magasabb kamatköltségek éppen hogy növelik, nem pedig csökkentik az árakat, tehát inflációt.)
Emellé még érdemes hozzátenni, hogy az alacsony, sőt most már negativ kamat ösztönzi kölcsönök felvételét és az ilyenből finanszírozott fogyasztást, ami eladósodáshoz vezet, márpedig ezt a Riksbanken vezetője maga is az egyik legnagyobb problémának, ketyegő bombának nevezte - jogosan. (Ilyesmire bőven vannak tapasztalatok magyar viszonylatban is.) Mégis ehhez a lépéshez folyamodott.
A dolog valahogy elég ijesztő, nem igazán indokolt, bizonytalan kimenetelű. Várom a folytatást és a következményeket...
Egy szerény jóslatom is lenne: a Riksbanken jelenlegi vezetője (Stefan Ingves) napjai ezen a poszton (ahol már jó ideje ül) meg vannak számlálva.