Gordon

Gordon

Iráni atom-megállapodás

2015. április 02. - Gordon.

Rövid hírek tudatják, hogy most valóban küszöbön áll a hatok (USA, Oroszország, Kina, Németország, Franciaország és Nagy Britannia) megállapodása Iránnal. Pontosabban egy előzetes megállapodás, ami a majd 3 hónap mulva kötendő végleges megállapodás feltételeinek kereteit rögzíti most.
Miről szól ez a megállapodás? Lényegében arról, hogy Irán csökkenti már meglévő (20 %-ra és efölé) dúsított hasadóanyag készletét, csökkenti az előállítás ütemét és ezt ellenőrizhetővé teszi. Mindez 10 évre szólna. Ellenszolgáltatásként visszavonnák a szankciókat olyan ütemben, amilyen ütemben Irán végrehajtaná az egyezségben vállaltakat.

Mindez első hallásra jól hangzik. Irán nem kerül közelebb az atombomba előállításához. Ez az állapot jó esetben 10 évre biztosított. Körülbelül ennyi a megállapodás haszna. (Lenne még egy, legalábbis egyes országok részére, amire visszatérnék később.)

Fel lehet azonban fedezni néhány, nem éppen apró hiányosságot ebben a megállapodásban! Mi volt ugyanis a probléma Irán törekvéseivel atombomba ügyben? Mert hogy erről volt szó és nem pedig elektromos áram termelésére, vagy orvosi kutatásokhoz szolgáló hasadó anyag előállításáról, ahogy állította. Erre teljesen egyértelműen mutat az a tény, hogy az említett célokhoz elegendő max. 5 %-ra dúsított hasadó anyag, míg Irán 20%-ra és efölé dúsította ezt és erre semmiféle magyarázattal nem tudott szolgálni.
Mit tett és mire törekedett valójában Irán? Kifejlesztette a technológiát és a képességet arra, hogy uránt dúsítson kellő tisztaságban atombomba előállításához ( a további, 90%-ra vagy efölé történő dúsítás csak mennyíség és idő kérdése) és ennek a képességnek a birtokában kb egy év leforgása alatt eljuthat atombomba előállításához. Kifejlesztette a felrobbantáshoz szükséges technikai hátteret, valamint a célba juttatás eszközét is.
Megsemmisíti ezt a képességet a megállapodás? Dehogyis! A további kutatás és hasadó anyag előállítás tovább folyhat, kisebb intenzitással. Irán bármikor visszatérhet arra az állapotra ill. megmarad abban az állapotban, amitől kezdve kb egy év alatt elérheti a célját, a Bomba előállítását. A fenyegetés megmarad. Valójában eddig is erről volt szó, feltehetően egyelőre nem akart tovább lépni a képesség megtartásánál és előállítani ténylegesen a Bombát. Egyelőre...  Az előállítás képessége megmarad, egy év távlatában lebegtetve a fenyegetést. Aztán persze nem lehet tudni, hogy titokban mit tesznek olyan helyeken, ahová nem jutnak be az ellenőrzéssel megbízottak, amik talán nem is ismertek ezek előtt. Az is elég valószínű, hogy a megállapodás nem akadályozza meg abban Iránt, hogy ha az érdekei úgy hozzák (legalábbis a papi vezetés ezt véli, mert valódi érdeke természetesen egy atomkonfliktus nem lehet), magasról tesz a megállapodásra és beindítja a programot, amihez már több pénze is lesz a szankciók feloldása következtében, valamint az előállítási ismeretek bővülésével, amit a jelen megállapodás nem érint.
Mit nyert tehát a nyugati tárgyaló fél a megállapodással? Valójában nem sokat, a saját lelki nyugalmának és lelkiismeretének biztosításán és megnyugtatásán kívül. Ezt is csak 10 évre.
Egy dolgot azért talán nyernek egyesek, ha nem is Oroszország. Ha a szankciókat feloldják, beindulhat teljes gőzzel Irán olajexportja, ami a már most is lezuhant olajárat tovább csökkenti. Nem lenne túl meglepő, ha kiderülne, ez egy lényeges szempont volt az USA és a többi nyugati tárgyaló fél részéről. Nagy pofon lenne ez az egyre agresszívebb Oroszország számára (aki olajexportjából meríti az erősködéshez szükséges fedezetet), amellett, hogy az alacsonyabb olajár pozitívan hatna a világgazdaságra. Kina meg a nevető harmadik, aki nem csak olcsóbb olajat kap, hanem gyengülni láthatja egy hosszú távú riválisát (senkit ne tévesszen meg a pillanatnyi nagy egyetértés az ellenségem ellensége a barátom alapon.)
Irán biztosan nem veszít az üzleten, miután a Bomba előállításának képességét fenntarthatja (a program amúgy is túl drága volt), a szankciókat megússza, anyagilag helyrejön (lesz miből támogatnia a közel keletet vérbe borító shiamuszlim fegyveres csoportokat) és még jófiú is lesz a vele amúgy üzletelni akaró nyugat és nagyvállalatai szemében. Valahogy így... Business as usual.

Persze felmerül a kérdés, mi lehetett volna az alternatíva egy langyos megállapodással szemben. Természetesen egy szigorú, egyértelmű, erőre alapozott fellépés, ami megfosztja Iránt a Bomba előállításának lehetőségétől. De ez sokmindenbe kerülne! Háborús állapotba, a shiamuszlim világ ellenállásába (amiből ma is van elég), elmaradt gazdasági talpraállásba, növekvő olajárba. Esetleg többe, mert Oroszország és Kína keresztbe tenne.

Lehetett volna a szankciókat tovább szigorítani, akár teljes elszigeteltségig, de ez nem lett volna kivitelezhető. Mindíg lett volna, aki ezeket anyagi előnyök miatt megszegi (eddig is volt), végül Oroszország és Kína keresztbe tett volna és a muzulmán világ tovább radikalizálódott volna feltehetően. Irán meg csakazértis fokozta volna a Bomba megszerzése irányába tett erőfeszítéseket.  Igy hát marad ez... Így látom a dolgot hirtelenjében.

Repüljünk-e nyugodtan?

Jó kérdés, jogos kérdés! Pont most, a Germanwings légikatasztrófája után.  Az ilyen fajta kérdésekre statisztikai adattal szoktak válaszolni: a repülés a legbiztonságosabb közlekedési mód. Az esély a halálos kimenetelre kb. egy a kétmillióhoz (per repülési alkalom), miközben ugyanez a szám kb egy a tizezerhez (vagy százezerhez?) gépkocsival való utazás esetén. A mindenttudó statisztikák szerint sokkal nagyobb az esély arra, hogy valaki megfullad, az otthonában valamilyen baleset következtében veszti életét, vagy egyéb baleset, szerencsétlen körülmény következtében hal meg, mint egy repülőszerencsétlenségben. Ez biztosan igaz is. Statisztikai alapon számolva...
Hát nem tudom... Magam elfogadom a statisztikai érvelést, de valahol motoszkál bennem egy nehezen konkretizálható bizonytalanság. Tudom ugyanis, hogy mennyi minden mehet félre egy-egy repülés alkalmával és azt is, hogy a műszaki tényezők sosem biztosíthatnak teljes biztonságot. Ez nagyon így van, de nem részletezem, nem emiatt írom ezt a postot.

Itt van aztán az emberi tényező! Itt már közeledek a mondandómhoz, bár talán nem olyan irányból ill. irányba, ahogy a jámbor olvasó gondolhatná.
A statisztikai adatokhoz visszatérve kimutatták, hogy a repülési balesetek nagyobbik részét - talán 70-80 %-át - részben, vagy egészében az emberi tényező (a pilóta részéről) okozta. Itt érdemes megállni és vizsgálódni! Igen, sok itt a szempont. Kiképzés, szabályrendszer, kiválasztási szempontok, emberi terhelhetőség, stb, stb. Mindegyikről egy-egy könyvet lehetne írni. Nyugalom, én nem fogok. Még ki sem térek itt ezekre - ismét csak: nem ezért írom ezt a postot.
Viszont egy szempontot ezen a területen kiemelnék és tárgyalnék itt (tán az emberi tényező iránt érdeklődők csalódására). Egy olyan szempontot, ami eddig elkerülte a legtöbbek figyelmét.

Kis kerülővel fogok eljutni a mondandóm lényegéhez. (Ezért kis türelmet kérek az olvasótól.) Ez a lényeg pedig tán túlmutat a repülésen is, ami talán kárpótolhat az igénybe vett türelemért.

Egy nemrég lezajlott repülő sztrájkkal kezdeném. Nemrég több hetes, egyre terjedő pilóta-sztrájk zajlott le a Norwegian légitársaságnál. A dolog eldurvult, a légitársaság tevékenysége csaknem megbénult, emberek százezrei bukták az utazásaikat és már felmerült a cég csődje is, ha nem lesz megegyezés.
Engem a dolog irritált (ezzel a légitársasággal szoktunk Magyarországra repülni, de nem ezért.) Nem egészen értettem ugyanis a sztrájk okát. A pilóták fizetése nagyon magas volt náluk, a jobb társaságok átlagát fizették, kb 80-90 000 svéd koronát havonta (kb. 2,5 millió Ft). Miért elégedetlenkednek ilyen fizetés mellett?  Szinte mérges lettem. A követelményeiket sem értettem egészen, amiért még a munkaadó légitársaságot is hajlandók lettek volna csődbe kergetni. Azt követelték, hogy a Norwegian anyavállalat közvetlen alkalmazottai legyenek, ahelyett, hogy különböző, sokszor mesterségesen létrehozott leányvállalat-konstrukciók alakalmazzák őket. Valahogy nevetségesnek és lényegtelennek tűnt ez a követelmény.

Most már nem az!!! Ehhez esetemben egy 150 ember halálát okozó légikatasztrófa kellett - a Germanwings mostani katasztrófája. Mint kiderült, ezt egyértelműen az emberi tényező okozta. A másodpilóta depresszióban szenvedett, a feszültség, a megoldatlan problémák és feltehetően egyéb emberi-szociális körülmények végül nála átszakították a gátat.
Igen, itt van az érintkezési pont a mondandómmal!! Milyen körülmények között dolgoznak ezek a pilóták? Gondolt valaki erre és ennek a következményeire?
Ma a repülés jelentős, talán nagyobbik részét olcsó árakat biztosító fapados, vagy ehhez hasonló légitársaságok végzik. Ezek nem véletlenül olcsók - elgondolkodott ezen vaki? Persze, tudjuk, éppen hogy csak nem állóheklyeket adnak el. Mindenért, ami régebben benne foglaltatott a repülőútban, most külön fizetni kell. Étel, csomag, foglalt ülés, helyszíni becsekkelés, stb. De ez csak egy része ám a költségcsökkentési tényezőknek! Ott van még a személyzet és ennek munkakörülményei is. Az egy dolog, hogy például a Wizzair személyzetének  (a pilótákéra nem esküdnék) sokszor napi 5 repülést kell abszolválniuk, gyakorlatilag pihenés nélkül. Viszont a pilótákat illetően van egy szempont, és itt érkeznék el a mondandóm lényegéhez. Az alkalmazottsági körülmények szempontja és ennek következményei...

Sok-sok sikeres, olcsó légitársaságnál ezen a területen nagyon sajátos körülmények érvényesülnek. A pilóták helyzete bizonytalan. Nem tudhatják, a jövő hónapban milyen vonalon kell repülniük. Nem tudhatják, hogy egy év mulva van-e munkájuk annál a vállalatnál, ami ma alkalmazza őket, sőt azt sem, hogy a cég létezik-e egy év mulva. Sokszor még azt sem tudják, valójában milyen vállalat alkalmazottai, vagy hogy ez a vállalat hogy néz ki, valójában létezik-e, vagy csak egy papírkonstrukció. (Tudok olyan esetről, amikor kiderült egy halálos légikatasztrófa után, hogy a vállalat valójában csak papíron létezik, saját technikai hálózata nincs, a gépeket bérli másoktól, csakúgy, mint a technikai szolgáltatásokat és mindezt palástolta a hatóságok előtt. Ezek a körülmények végül elkerülhetetlenül vezettek a kasztrófához, ami itt egy olyan pilóta hibájára volt visszavezethető, aki nem is rendelkezett valódi repülési engedéllyel.)
Milyen emberi, szociális és szakmai körülmények között dolgozik egy ilyen pilóta? Tán nincsenek is állandó kollégái. Tán nem veszi körül egy munkahelyi közösség, sem szociális szempontból, sem szakmailag.  Nyilván nem érzi magát egy szakmai közösség részének, egy egész részének - akár vállalati szinten. Árú ő, akit tán adnak-vesznek, szakmai kiképzésével nem törődnek, nem érezheti magát egy egész részének, még egy közösség tagjának sem. Ne lenne ennek következménye? Ne hatna ez ki a motivációjára, egész életérzésére, lelki-szellemi állapotára, munkavégző képességére? A kérdés nyilvánvalóan költői, a válasz pedig: természetesen alapvetően befolyásolja őt mindez!
Mindezt figyelembe véve most már nagyonis megértem a Norwegian pilótáinak követelését és azt, hogy egyértelmű, felelősséget vállaló munkaadót követelnek: az anyavállalatot, ne pedíg konstruált vállalati formákat, arctalan papírstrukciókat. A saját és mindnyájunk érdekében! Ma már rokonszenvezek velük. Kár, hogy ehhez 150 ember halála kellett - aminek könnyen kapcsolata lehet a fent vázolt jelenséggel.

Ígértem, hogy a kiemelt szempont valahol túlmutat a repülés témáján. Igen, túlmutat! Tapasztaljuk, hogy az alkalmazotti jogok, körülmények egyre bizonytalanabbak, elmosódottab kontúrral rendelkezőek. Pl. Svédországban egyre nagyobb hányada az alkalmazottaknak nem az adott vállalat, vállakozás alkalmazásában áll, hanem egy munkaerőt (bármilyet) adott feladatra, vagy időre kikölcsönző vállalat "alkalmazottja". Itt a dolgozónak nincsenek jogai a vállalattal szemben, ahol ideiglenesen dolgozik. A saját, őt kikölcsonző vállalatnál nem ismeri a kollégáit, ilyenek nincsenek is neki, legfeljebb sorstársai. Nem egy közösség része sem szakmailag, sem szociálisan. A munkakörülményei is bizonytalanok.
Más esetben az alkalmazás egy vállalatnál csak egy időre szól, esetleg újra - és újra meghosszabbított "próbaidőre", bizonytalan körülményekkel, jövőképpel.
Hogy érezheti magát egy ilyen "alkalmazott"? Hogy érzi magát egy ilyen társadalom? Mik lesznek ilyesminek a következményei? Hogy a repülés területén mivel járhat ez, azt nagyon kézzel foghatóan megtapasztalhatjuk. Társadalmi szinten ez tán lassabb folyamat. Ne várjuk meg, amíg ilyen szinten is megtapasztaljuk a következményeket! Meg kell állítani ezt a folyamatott, amíg nem késő!

Sztalin számai

Egy ember halála tragédia. Millióké statisztika.
Van ember, van probléma! Nincs ember, nincs probléma!
(A halál megoldja a problémákat.)

Nyilván sokan nem tudják, kitől származik a fenti két mondás. Sokan hallották már, számukra nem jelent újdonságot.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/9b/CroppedStalin1943.jpg


Az idézett két gondolat egy szemléletet tükröz. Egy olyan szemléletet, ami milliók halálát és soktizmillió élet szerencsétlen, boldogtalan, nyomorúságos lefolyását, egy halálos rendszer mintegy 30 éves működését eredményezte. Ahol az egyén, az egyes ember élete (akár milliós nagyságrendben) nem számít.
A fenti kinyilatkoztatások Joszif Viszarionovics Dzsugasvili-től, azaz Sztalintól származnak.

Visszatérek még egyszer erre a témára, mert le akarom a magam részéről zárni az egyik előző postom (Jedwabne, Katyin és a berlini fal. (1. rész) ) nyomán jelentkező bizonytalanságot.
Nem a sztalini rezsim elemzéséről, a róla alkotott ítéletről lesz szó, azt mindenki intézze el magában. Nem is a rendszert mentegetők, igazolni próbálók szembenézéséről a valósággal.  Pusztán a számokról lesz szó. A sztalini rendszer működésének következtében életüket vesztettek számáról, azoknak a polgári személyeknek (civil férfiak, nők, gyerekek, idősek) a számáról, akik nem természetes módon vesztették életüket. Akiknek a halála nem volt szükségszerű, akiket a sztalini rendszer "segített" ilyen, vagy olyan módon át az árnyékvilágba. Az áldozatokról...

Az említett postomban így fogalmaztam: "A sztalini Szovjetúnió saját lakosságból származó áldozatainak számát mintegy 20 millióra teszik."

Már a számok tárgyalását megelőzően érdemes megemlíteni azt az intervallumot, amin belül a becslések mozognak. Ez kb 6 (3) millió és kb 70 millió között található. Természetesen a számokkal változik azok köre is, akiket a halálos áldozatok közé sorolnak (pl az alsó határt képező 6 milliós szám nem foglalja magában az ukrajnai éhinség mintegy 6,5 millió halottját, többek között).

Szintén le kell szögezni, hogy pontos számra nem lehet számítani több okból sem. Részben, mert nem vezettek pontos nyilvántartást a 30 évig tartó rémségek sok-sok mozzanatáról, részben ezeket sok esetben rutinszerűen természetes halálként könyvelték el, végül a volt Szovjetúnió dokumentumai ma sem 100 %-ig hozzáférhetőek és tán egyre inkább nem azok.
Ezért különböző kutatók, mindkét oldali résztvevők, többé vagy kevésbé megalapozott becsléseire támaszkodhatunk csak.
Ha az ember veszi a fáradságot és beüti a Google-ba a "Stalin millions" szavakat, a gép kb 16 300 000 találatot jelez 0,24 mp-en belül. Ebből az áttekinthetetlen anyagból csak az első találatokat néztem meg, de már azok is rávilágítottak a valóságra.

Akkor hát nagyon vázlatosan nézzük, milyen folyamatok, korszakok, "akciók" áldozatairól beszélhetünk.

Sztalin 1922 és 1953 között volt az SZKP főtitkára, érdemes ezért ezt az időszalot vizsgálni. Valójában  polgári áldozatok nagy számban előfordultak egészen 1917-től,  a bolsevik párt hatalomátvételétől a polgárháború időszakán át a konszolidációig, de most ezek számát tán ne tárgyaljuk.
1922-től Sztalin haláláig az alábbi nagyobb sodrású, tudatosan megszervezett ill. előidézett folyamatok eredményeztek nagyszámú polgári áldozatot.

Már a Google keresés első cikkei között található olyan, ami felsorolja ezeket az "epizódokat". Palash Ghosh 2013-ban publikált cikkében (How Many People Did Joseph Stalin Kill? By  Palash Ghosh)   http://www.ibtimes.com/how-many-people-did-joseph-stalin-kill-1111789 sok utalást olvashatunk erről, különböző szerzőket idézve.
A kérdés egyik szakértője, a grúz Roy Aleksandrovich Medvedev 1989-ben, az Argumenti i Fakti nevű hetilapban megjelent cikkében a következő tragikus epizódokat/korszakokat jelöli meg, amelyek az áldozatok millióit eredményezték:

- 1 millió személy bebörtönzése, vagy száműzése 1927 és 1929 között (koholt szabotőr, vagy ellenzékiségi vád alapján)
- 9-11 millió paraszt megfosztása a földjétől és további 2-3 millió földművelő letartóztatása vagy száműzése a kollektivizációs program során
- 6-7 millió személy halálának eredményezése az okozott éhinség következtében 1932-1934 során
- 1 millió személy száműzése Moszkvából és Leningrádból 1935-ben
- 1 millió személy kivégzése a "Nagy Terror" idején, 1937-1938-ban.
- 4-6 millió személy internálása kényszermunkatáborokba. (Ha itt a Gulag-táborokra gondol a szerző, a helyes szám 18 millió körüli - megj. tőlem.)
- 10-12 millió személy erőszakkal történő kitelepítése a 2. világháború során ill. annak következményeként
- Végül 1 millió személy letartóztatása különböző "politikai bűnök" miatt 1946 és 1953 között.

A fenti események során és következtében elhunytak számát, amelyek közvetlenül Sztalin szerepének tulajdoníthatóak, Medvegyev mintegy 20 millióra teszi. Medvegyev szerint a 20 milliós polgári halott száma konzervatív becslésnek számít.

A Nobel díjas Alexander Szolzsenyicin szerint a sztalini Szovjetúnió orosz áldozatainak száma 60 millió körüli. (A szám sok-sok írásban-cikkben szerepel, ami felbukkan a Google-ban a "Solzhenitsyn 60 million" szavakra keresés után.

Sok más elismert szerző, kutató az áldozatok számát 20 és 60 millió közöttire teszi, a Palash Ghosh - féle cikk felsorolása szerint.

I.G. Dyadkin “Unnatural Deaths in the U.S.S.R.: 1928-1954,”c. munkája 56 és 62 millió "nem természetes" halálról számol be, amik közül 34-49 millió közvetlenül Sztalinhoz kapcsolható.

Norman Davies, többszörösen díjazott lengyel-brit történész “Europe-A History,”c. munkájában mintegy 50 millió megöltről beszél, a háborús áldozatokat is beleértve, 1924-53 között.

Alexander Nikolaevich Yakovlev, szovjet politikus és történész mintegy 35 millióra becsüli a halálos áldozatok számát.

Robert Conquest, a téma ismert brit kutatójának alapműként számon tartott könyve, az 1968-ban megjelen “The Great Terror: Stalin’s Purge of the Thirties,” szerint a halálos áldozatok száma mintegy 20 millióra tehető. A SZU feloszlása után elérhetővé váló levéltári forrásokra támaszkodva később kritikusainak válaszolva kifejti, hogy a szám nem vihető 15 milliós szint alá (de a 20 millió továbbra is lehetséges, ha nem is bizonyíható).

Érdemes felkeresni a Wikipédiát is egyes mozzanatok tárgyalása, megvilágítása ügyében.
A Wikipédia szerint csak 1937-38-ban mintegy 700 000 kivégzést hajtottak végre hétköznapi szovjet állampolgárokon: munkások, parasztok, kézművesek, tanárok papok, katonák, nyugdíjasok, ballerinák, koldusok, stb. voltak az áldozatok. Az áldozatokat tömegsírokba "temették". Több nyugati szakértő a szovjet archívumok erre vonatkozó anyagát erősen alábecsültnek, hiányosnak és megbízhatatlannak tartja.
"In light of revelations from Soviet archives, historians now estimate that nearly 700,000 people (353,074 in 1937 and 328,612 in 1938) were executed in the course of the terror,[51] with the great mass of victims merely "ordinary" Soviet citizens: workers, peasants, homemakers, teachers, priests, musicians, soldiers, pensioners, ballerinas, beggars.[52][53] Many of the executed were interred in mass graves, with some of the major killing and burial sites being Bykivnia, Kurapaty and Butovo.[54]
Some Western experts believe the evidence released from the Soviet archives is understated, incomplete or unreliable.[55][56][57][58][59]
"In addition, Stalin dispatched a contingent of NKVD operatives to Mongolia, established a Mongolian version of the NKVD troika, and unleashed a bloody purge in which tens of thousands were executed as "Japanese Spies." Mongolian ruler Khorloogiin Choibalsan closely followed Stalin's lead.[62]"


A deportációk külön szomorú fejezet. A Wikipedia szerint a szovjet hivatalos becslések 7-8 millió deportáltról beszélnek a népcsoportok deportálását is beleértve. A halálozási arányszám 20 és 41 % közötti becslések között mozog. Különösen tragikus a krimi tatárok sorsa, akik maradványait csak a 80-as években engedték visszaköltözni szülőföldjükre, a Krimbe.

A Wikipedia nagyjából 18 milliós számot említ a Gulag kényszermunkatáboraiba kényszerítettek számát illetően. Az onnan élve vissza nem tértek számaként 1,7 milliót említ ( http://en.wikipedia.org/wiki/Joseph_Stalin , a "Calculating the number of victims" c. fejezetben), de 5 milliós számot is említ, mint amit a SZU feloszlása után hozzáférhető archívumi anyagból kutató történészek kihámoztak.
A Wikipédia összességében mintegy 10 milliós számú áldozatot említ, amiben nem foglaltanak benne az éhinségek, köztük az előidézett ukrajnai éhinség (holodomor) áldozatai.

Természetesen a téma nagyobb, mint amit egy ilyen post egy ilyen fórumon kezelni tudna. a különböző forrásokra támaszkodó becslések is eltérnek egymástól. A konszenzus minden esetre 20 millió körül mozog, ami nem tűnik irreálisnak.

Magam az eddig említett kategóriák mellett más kategóriákon is gondolkodom, mint olyanokon, amik áldozatok nagy számát termelték:

- Nagy kérdés a hadifogságba esettek sorsa. Nem csak az ellenségé, hanem a fogságot túlélt, hazatért szovjet hadifoglyoké. A legtöbbjét hazaárulóként kezelték, otthoni fogolyként folytatta.
- Rengeteg halottja volt az NKVD tevékenységének a háború alatt is. A lemaradó, vagy tétovázó szovjet katonákat nagy számban lelőtték az NKVD frontot követő egységei.
- Van még egy gondolatom, ami nyilván vitatható, de igazság is kell legyen benne. A katonai áldozatok túl magas számáról szólna ez. Ugyanis a szovjet doktrina szerint a cél elérhető a határtalan mennyíség bevetésével, a minőség, gondos tervezés és egyéb dolgok hiánya esetén. A veszteség nem számított igazán, ezt igazolta az eredmény utólag - a felfogás szerint.  Ennek a felfogásnak is rengeteg, talán milliós számú áldozata kellett legyen.

Végső soron az ártatlan áldozatok száma rendívül fontos, de ugyanilyen súllyal kell megítélni azt a felfogást, ami ezt eredményezte, függetlenül attól, hogy 20 millió halálos áldozatról van-e szó, vagy "csak" 14,5 millió ártatlan lélekről.

 

Hasonló témájú postjaim a közelmúltban:

http://gordonblog.nolblog.hu/archives/2015/02/01/Jedwabne_Katyin_es_a_berlini_fal_1_resz/

http://gordonblog.nolblog.hu/archives/2015/02/02/Jedwabne_Katyin_es_a_berlini_fal_2_resz/

http://gordonblog.nolblog.hu/archives/2014/07/20/A_turani_aldas_II/

Egy politikai gyilkosság anatómiája

Tudom, túlságosan hangzatos címet választottam. Nem azért, mintha nem politikai gyilkosságról lenne szó, hanem elsősorban azért, mert nincs lehetőségem anatómiai boncolásra-bemutatásra, nem is ilyen kaliberűnek szánom ezt a rövid postot. Pusztán rögzítem a Nyemcov meggyilkolása körül körül kialakult helyzetet.

Úgy tűnik, a gyilkosság végrehajtásának fizikai körülményei tisztázódnak. Jelenleg 5 férfi áll letartóztatás alatt. Egymás ismerősei-rokonai. Egy további szereplő felrobbantotta magát, amikor a letartóztatására küldött hatósági személyek a lakásához érkeztek.
Mindahányan csecsenek. Közülük az egyik, Zaur Dadajev, beismerte tettét. Ő lehetett az, aki meghúzta a gyilkos fegyver ravaszát. Gyorsan "magyarázattal" is szolgált az elkövetett gyilkosságra, amit figyelemre méltó sebességel nyilvánosságra is hozott az orosz állami média. Természetesen nincs szó politikai motívumról! A gyilkos(ok) motivációja a muzulmán vallási érzéseikben való sértettség, semmi más. Ezzel a dolog tisztázást is nyert, ezek után rossz az, aki rosszra gondol.

Azért itt sajnos meg kell állni egy pillanatra!  Mert a dolog ezer sebből vérzik!

Kezdjük azzal az egyszerű ténnyel, hogy Borisz Nyemcov nem nyilatkozott sértően (pláne nem konzekvensen) az iszlámról. Tett egy rövid (valójában mértéktartó) nyilatkozatot a Charlie Hebdo gyilkosságok után, ami így szólt: "A Charlie Hebdo  tragédia minden normális embert sokkolt. (...) Amikor az oroszországi Muzulmán Tanács bűnnek és provokációnak nevezi a publikálásokat, ezzel legitimálja a terrort." Midössze ennyi. Nyemcov amúgy nem foglalkozott az iszlámot illető témával.
Elhiszi valaki, hogy ennyi lett volna az előre kitervelt kivégzés motívuma? Egy kivégzésé, ami sok (legalább hat) személy közreműködését igényelte, amit hosszabb ideje tartórtó rendszeres megfigyelés és szervező munka előzött meg? Aligha...

Érdemes a tettet felvállaló Dadajevre is egy kis időt áldozni. Ma már tudott róla, hogy az oroszbarát (Putyin által Csecsenföld vezetői posztjába ültetett) Ramzan Kadirov elnök bizalmas embere, aki egészen a legközelebbi közelmúltig a Kadirovhoz hű elitzászlóalj, a Szever lojális harcosa volt 10 éven át. Mi is volt ennek az elitzászlóaljnak a feladata? Nem más, mint az iszlamista fegyveresek lekűzdése, megsemmisítése.
Hogy áll a helyzet a vallási érzéseire hivatkozó Dadajev vallásosságával, tulajdonképpen? Nincs semmiféle jel, tény arra nézve, hogy Dadajev radikális vallási hajlamokat mutatott volna. Erről az RBK nevű újság által megkérdezett Ajmani Dadajeva, Dadajev édesanyja is egyértelműen nyilatkozik: "Zaur nem volt különösebben vallásos. Hiszen az iszlamisták ellen harcolt, kitüntetéseket is kapott ezért. Mindez egy hiba, félreértés lehet."
Ennyit az állítólagos vallási motívumról...

Dadajev tehát az iszlamista mozgalmak elleni harcos volt, az oroszbarát Kadirov embere és híve.
Kadirov maga, miután neve óhatatlanul felmerült a csecsen szál kapcsán, meglehetősen ellentmondásosan és hiteltelenül nyilatkozott az ügyről. Megértéssel nyilatkozott Dadajevről és az állítólagos gyilkossági motívumról. "Mindenki, aki ismeri Zaurt, megerősítheti, hogy mélyen vallásos személy volt, akit minden muzulmánhoz hasonlóan sokkoltak a Charlie Hebdo karikatúrái és az ezzel kapcsolatos kommentárok." Ugyanakkor úgy jellemzi, mint egy személyt, aki "sosem emelne egy ujjat sem Oroszország ellen".
Pedig pont ezt tette, meggyilkolt egy orosz politikust. (A gyilkosságot Putyin egy provokációnak nevezte.) Az állítólagos vallásossága is kétséges, iszlamisa honfitársai elleni harcosként.

Az orosz ellenzék szerint az iszlamista nyom félrevezető manőver, Kadirov védelmében, akihez a nyomok nyílegyenesen vezetnek. De szerintük ennél tovább nem fog jutni a nyomozás. Tán jó okkal...
Mert végül is miféle érdeke lehet Kadirovnak egy orosz politikus elhalgattatásában, ilyen súlyos következményekkel? Ugyanannyi tán, mint sok csecsenföldi egységnek az Ukrajnában való katonai szerepléshez. Mi köze Csecsenföldnek Ukrajnához? Ott még vallási motívum sem hozható fel.

Putyin minden esetre alig jelképesen politikai védelmet biztosított Kadirov számára. Most vasárnap magas kitüntetésben részesítte.

Sokan felteszik a kézenfekvő kérdést: egy jól bevált forgatókönyv tanúi vagyunk? Vagy rossz az, aki rosszra gondol?

Negativ kamat

Minden napra jut valami, amin aggódni lehet, ami elbizonytalanít, ami el kell gondolkodtasson a világban folyó, minket érintő eseményekkel kapcsolatban. Az új orosz birodalmi-hatalmi és a muszlim fundamentalista törekvések megnyilvánulásai mellett (ami a ma a világot leginkább jogosan nyugtalanító két legfontosabb trend), jut azért bőven minden napra egyéb emészteni való is!

Tegnap például olyasmi történt a svéd gazdasági életben, ami eddig még soha! A svéd jegybank, a Riksbanken, tovább csökkentette az irányadó kamatot (ami alatt a Riksbanken és a többi bank közti tranzakciók kamatait kell érteni) és ezúttal átlépett a negativ tartományba. Ha tehát egy bank pénzt akar elhelyezni a Riksbankenben, ezért nem kap kamatot, hanem fizetnie kell. Hasonlóan, ha kölcsönöz a Riksbankentől, ezért nem kell kamatot fizetnie, hanem kamatot kap helyette. (Az említett kamatláb, amit svédül reporänta-nak neveznek, egyelőre -0,1 % lett.) Ezzel Svédország két másik európai ország, Dánia és Svájc példáját követi.

Egyelőre nem tudni, milyen következményei lesznek ennek a határozatnak. Hogy fog ez hatni a banki ügyfelekre (csak nem kell majd nekünk is fizetni a banknak, hogy náluk tarthassuk a pénzünket?), a pénzforgalomra, a valutakurzusra és sok más dologra.

Velem együtt sokan mások sem értenek ezzel a határozattal kapcsolatban több dolgot.
Ez egy kétségbeesett húzás volt. Miközben a svéd gazdaság egészséges, az államháztartás egyensúlyban van, a munkanélküliségi számok enyhén csökkenőek. Akkor miért ez a furcsa, nem átlátható következményekkel járó intézkedés?

Természetesen megindokolta a Riksbanken vezetője (amúgy furcsa egy fickó!). Azért, mert az infláció is aggodalmat keltően alacsony (néha az is átmegy negativ tartományba) és a Riksbanken feladata az évi 2 % körüli infláció biztosítása. A kamatcsökkentés ezt a trendet biztosítaná.

Magam már ezt a gondolatmenetet sem értem igazán. Vagyis hogy értem, de nem látom be az igazát. A hivatalos gondolatmenet az, hogy ha csökkennek az árak (negativ infláció, azaz defláció), az emberek nem fogyasztanak, a beruházók nem ruháznak be, mert várnak arra, hogy minden még olcsóbb legyen. (Szerintem már ez sem így van.) Namost, ha a kamatszint csökken, a hivatásos gondolkodók szerint növekszik a fogyasztás, ezzel a termelés és a beruházások is. Ez pedig emelné az inflációt. Ez utóbbit nem látom be. Sőt, azt sem látom be, miért olyan nagy baj, ha az infláció csökken.
Magam meggondolandónak tartom azt is, hogy a csökkenő kamatok-kamatköltségek árcsökkentő hatással kell legyenek, ami tehát éppen hogy nem növeli, hanem csökkent az inflációt. (Korábban, amikor kamatot növeltek pont azért, hogy meggátolják a kívántnál magasabb inflációt, hasonlóan érveltek: a magasabb kamatköltségek visszafogják a fogyasztást, csökkentik a keresletet, ezzel csökken az infláció. Akkor is az volt a gondom, hogy a magasabb kamatköltségek éppen hogy növelik, nem pedig csökkentik az árakat, tehát inflációt.)
Emellé még érdemes hozzátenni, hogy az alacsony, sőt most már negativ kamat ösztönzi kölcsönök felvételét és az ilyenből finanszírozott fogyasztást, ami eladósodáshoz vezet, márpedig ezt a Riksbanken vezetője maga is az egyik legnagyobb problémának, ketyegő bombának nevezte - jogosan. (Ilyesmire bőven vannak tapasztalatok magyar viszonylatban is.) Mégis ehhez a lépéshez folyamodott.
A dolog valahogy elég ijesztő, nem igazán indokolt, bizonytalan kimenetelű. Várom a folytatást és a következményeket...
Egy szerény jóslatom is lenne: a Riksbanken jelenlegi vezetője (Stefan Ingves) napjai ezen a poszton (ahol már jó ideje ül) meg vannak számlálva.

Troll-gyár a Néva mentén


Érdekes anyag látott napvilágot a minap a "svéd Népszabadság"-ban, a Dagens Nyheter (DN) nevű legnagyobb svéd napilapban.
A lap újságírója találkozott egy, az orosz rezsim által működtetett titkos hadsereg, amolyan ideológiai ötödik hadoszlop két volt katonájával. Ennek nyomán elgondolkodtató tények kerültek napvilágra. Ezeket járnám körül vázlatosan az alábbiakban.

Darja och Michail S:t Petersbug-i lakosok. Új munkahelyükön, a Szavujskin utca 55 alatti, igénytelen kinézetű 4-emeletes épületben működő, a semmitmondó Internet Issledovanija nevet viselő "vállalkozás" új alkalmazottjaiként ismerkedtek meg.
A jól fizető munkáról ismerősök ismerőseitől hallottak, de nem tudták, mi is lenne a munka lényege. Ezt a hiányt aztán hamarosan bepótolták a munkahelyi vezetők instrukciói és az oda látogató, módszertanra oktató előadók. Hamarosan kibontakozott a tevékenység célja és lényege: egy dezinformációs és véleménybefolyásoló hadsereg katonáinak szegődtek.
Az épületben mintegy 250-en dolgoznak  a kibontakozó háború eme titkos frontján, a "vállalat" mintegy 600 alkalmazottat foglalkoztat itt, és nyilván máshol is.
Mi volt Darja és Michail feladata? Nem túl bonyolúlt, sőt nagyon is hétköznapi. Blogolniuk kellett, kontókat kellett nyitniuk a Facebookon és a Twitteren, ott szerepelniük és mások bejegyzéseihez hozzászólniuk, kommentelniük különböző fórumokon. Természetesen különböző felvett hamis, nem létező identitások alatt, rendszeresen és következetesen.
A hitelesség megteremtésére a módszertant oktató előadók kiképezték őket. Nem túl nehéz, vagy bonyolúlt a dolog. Legyenek háziasszonyok, diákok, anyák, vagy apák. Kezdjék a szövegeiket közömbös témákkal: ma kenyeret sütöttem, a macska oda piszkított a szőnyegre, a lányomnak új udvarlója van, stb. Ezek után át lehet aztán térni a tevékenység valódi célját szolgáló témára, mondandóra.
Mi is ez a mondanivaló? Ez is meglehetősen egyszerű, néhány alaptéma körül forog mindössze. Egy egyszerű üzenet trombitálása minden lehetséges módon, csatornán és összefüggésben. Putyin jó, Obama rossz! Oroszország jó, EU és USA rossz!  Ukrajana mesterséges, nem létező állam.  Az ukrán kormány és az ukrán elnök fasiszta, azok is, akik megválasztották őket. Az ukrán tiltakozást, ami Janukovics elzavarását eredményezte, az USA ügynökei szervezték és irányították. Aki kifogásolja mindebben Oroszország tevékenységét, az maga is fasiszta és fasisztákat támogat.
Ezeket az üzeneteket kell kipumpálni az említett csatornákon, az említett módon.
A munkaidő napi 10 óra, a tevékenység a nap 24 órájában, váltott műszakban folyik. Napi penzumot kell teljesíteni! Elő van írva, hány Twitter és Facebook kontón kell tevékenykedni, hány hozzászólással.

A fenti tevékenységet természetesen nem szellőztetik a nyilvánosság előtt. Mégis, tulajdonképpen nem maradt titokban. Több, ma, vagy akkor még független orosz média foglalkozott már az Internet Issledovanija tevékenységével. Az ugyancsak S:T Petersburg-i Delovoj Peterburg nevű üzleti lap például leleplezte, hogy a helyi troll-gyár az említett "vállalkozás" mellett három mesterséges, valójában nem létező hír-honlapot üzemeltet, amiken oroszbarát, elferdített és egyoldalú "híreket" pumpál ki a virtuális éterbe, saját újságírók nélül az Ukrajnai helyszínen.
Egy másik ellenzéki lap, a Novaja Gazeta tavaly a "vállalat"-hoz jelentkező újságírói révén leleplezte az azóta kialudt "hazafias",  időnként Putin-jugendnek nevezett Nasji nevű mozgalom és az Internet Issledovanija közötti kapcsolatot. A Novaja Gazeta ugyancsak kapcsolatot talált a cég és a Concord nevű vállalat között, amely vállalatot Putyin egyik házi oligarchája, Jevgenyij Prigozin működtet, aki egykori utcai virsliárúsból catering - és luxus étterem hálózatot működtető milliárdossá avanzsált. Ő gondoskodik a moszkvai Fehár Ház és a Duma etetéséről-itatásáról, többek között.

A meginterjuvolt troll-gyári alkalmazottak a maguk idejében kizárólag orosz nyelven, "belföldi piacon" működtek, de tudomásuk van angol és ukrán nyelven író trollokról. Tavaly tavasz óta egyértelmű jelei vannak annak, hogy az internetoffenzíva súlypontja külföldre tevődött át. Tavaly májusban a The Guardian figyelmeztette az olvasóit a vezényelt pro-orosz kampányra, ami a komment mezőkben folyik.
Ezt követően egy, Sjaltaj Boltaj nevű orosz hacker csoport közölt anyagot, aminek nyomára jutott. A többezer oldalt kitevő anyag, amely a Dagens Nyheter birtokába került, jelentős mailváltás anyagát közli az  Internet Issledovanija -hoz köthető személyek között, valamint a tevékenység gazdasági hátterét megvilágító tényeken túl  annak a stratégiának  a taglalását, amelynek célja a globális tevékenység kiszélesítése a Facebookon, a Twitteren, valamint amerikai lapok komment mezőiben. Közöl egy belső használatra szánt tanulmányt is, ami konkrét példa nyomán javasolja az amerikai lapok komment-mezőin szereplő bérelt trollok számára a fokozott agresszivitást, valamint a mesterséges Twitter és Facebook kontók számára a valóságban nem létező kommentelők és követők számának legalább 1500-ra növelését.
A Sjaltaj Boltaj internetre feltett anyagát egy orosz bírósági döntés alapján eltávolították a netről, a honlap maga fekete listára került egy -ahogy kiderült- az Internet Issledovanija -nál "dolgozó Igor Oszadscsi nevű egyén feljelentése alapján.
A Vedemosztyi nevű lapban egy független TV csatorna újságjrója Ilja Klisjin megállapítja, hogy a szociális médiákban végrehajtott nemzetközi offenzívát ugyanazok a Kreml-ből vezérelt személyek irányítják, akik korábban a belföldi akciók mögött álltak.
Egy ismert orosz net-aktivista megerősíti a DN számára, hogy ilyen troll-gyárak több helyen is működnek Oroszország szerte. Ezek tevékenységét a már említett Nasji nevű "hazafias" ifjúsági szervezet egykori aktivistája, Timur Prokopenko hangolja össze, aki jelenleg a Kreml külpolitikai részlegének helyettes vezetője.
Egy ismert jogász, Pavel Tjikov, az Agorja nevű oroszországi emberjogi szervezet alapítója rámutat az egész tevékenység összefüggéseire. Eszerint a hatalom először a független médiák és a gyülekezési szabadság ellen lépett fel. Ezután az egész társadalmi párbeszédet az internetre tette át. A Kreml költségvetésből fizetett trolljainak működése az egyik oldala a felbukkanó kritikus szempontok ellensúlyozásának és elhallgattatásának. A másik mód a nagy állami TV- csatornák propagandája.

Eddig az idézett DN anyag.

PS. Magam mindezt megerősítve látom! Mindennek a célja kettős: dezinformálás és befolyásolás. Az elképzelés és a filozófia  a tevékenység mögött valójában egyszerű. Egy kis számú "dolgozó" tömegesnek beállított egyöntetű véleményt mutató hozzászólásai azt az illúziót keltik, hogy létezik egy ilyen véleményt magáénak tudó széles közvélemény. Ha pedig egy széles közvélemény így vélekedik , akkor emögött igazság kell legyen! Egyszerű, mint a faék. És hatásos is! Viszontlátom a kitrombitált egyszerű üzenetek lényeges elemeit még a NOL egyes bloggereinek bejegyzéseiben is, szinte szóról-szóra! Tapasztaltam svéd lapokban egy-egy net-cikk megjelenése utáni percekben egy gyanús komment inváziót egyöntetű oroszbarát és USA-t, EU-t áztató" véleményekkel" -mintegy 120 egybevágó "kommentet", majd még talán összesen 10-15-öt az egész nap folyamán.
Nem lepne meg, ha ez a magyar médiákban is folyna! Időnként jeleit tapasztalom...

Ne becsüljük le a lélektani hadviselést, főleg a mai, internet nyújtotta lehetőségek birtokában. Felötlik bennem egy Sztalin által annak idején gúnyosan feltett kérdés, ami talán valahol ide vág: " Hány hadosztálya is van a Vatikánnak?"

A halott oroszlán rugdosása

Egy halott oroszlánt rugdosni bizony nem számít hőstettnek! Ehhez semmi kétség sem fér! Egy halottat gyalázni sem számít rokonszenves, vagy etikai szempontból elfogadható dolognak. Egy katonaember itt a Nolblogon ezt így fejezte ki: "a halott ellenség már nem ellenség". A civil szférában az a mondás is járja, hogy halottakról jót, vagy semmit.

Azért ezen a területen is érdemes tán tisztázni néhány fogalmat.

Természetesen az öncélú sértegetés,  a személyes bosszú, vagy sértettség miatti elégtétel nyújtotta kielégülés keresése egy védekezni már nem tudó bántalmazása esetében alantas dolog.
Mi a helyzet, ha a halott valóban nem volt makulátlan, sőt bűnös volt? Igen, ha a bűnök  elhallgatása nem jár további következményekkel, idővel ezzel meg lehet békélni. Tán nem érdemes beszélni róla, ha ez nem sérti kirívóan a sértettek érzelmeit. A bosszú állítólag nem ad megnyugvást, de felemészti az ezzel foglalkozót - nem tudom. (Van egy kínai közmondás arról, hogy aki ilyesmit dédelget magában, két sírt ásson - az egyiket magának.)

De ha többről van szó? Ha követői akadnak a halott kifogásolható, kegyeletből elhallgatott, de elítélendő cselekményeinek  ezek megismétlésében, továbbvitelében? Akkor sem kívánatos a régvolt cselekmények felemlítése, megvizsgálása, valódi mivoltuk megvilágítása? Egyáltalán, ha ez a veszély reális és fenyeget, mondhatjuk azt, hogy halott az a "halott"?

Jézusnak egy mondást tulajdonítanak: az igazság szabaddá tesz benneteket! Ez eredetileg más összefüggésben hangzott el, vallási, hitbéli vonatkozásban, ha jól sejtem (bár ebben szakértő nem vagyok), de más vonatkozásban is aktuális és találó. Akkor aktuális, ha az igazságnak, vagy mondjuk inkább valóságnak a felismerése  (vagy éppen elhallgatása) komoly következményekkel jár.

Hogy állunk az illúziók lerombolásával? Érdemes? Ha az illúziók ártalmatlanok, talán nem érdemes. Főleg akkor, ha olyanokról van szó, akikkel rokonszenvezünk.(Itt felötllenek bennem Vörösmarty talán nem egészen ideillő sorai az ábrándozásról, mint az élet megrontójáról, "Mely,  kancsalúl, festett egekbe néz".) De ha nem ártalmatlanok? Ha az illúzió és a valóság nagyon másnak mutatkoznak?

Végül a teoretizáló, tán unalmas gondolatvitelt a valóság mai, gyakorlati terepére terelném. Mi a mában élünk! A mai állásfoglalásainkkal és döntéseinkkel pedig a jövöt - a mienket és másokét - formáljuk. Ezeket a döntéseket sokszor részben az érzelmek befolyásolják. Az érzelmeket sokan készen kapják családjuk múltjával, vagy a saját magukban kialakult kép, vagy illúzió alapján. Azt tartom, érdemes megvizsgálni, hogy a bennünk kialakult kép a valóság kellően árnyalt ismeretén alapul-e, vagy illúzió, aminek kialakulását a vágyak eredményezik. Ehhez pedig a valóság tényeinek kellő ismerete szükséges. Ez sokszor ütközhet a bennünk kialakult képpel, érzelmekkel. Esetleg fájdalmasan! Ezt a folyamatot nevezném szembenézésnek. A valóság sokszor illúzióromboló tényeivel. Persze ne essünk át a ló másik oldalára sem, kiöntve a gyereket a fürdővízzel, indkolatlan ellenséges indulatok által diktáltakra hallgatva. A valóság tényei önmagukban elegek.

Ugyanakkor egy vágyak alapján kialakult  elképzelés egyáltalán nem elvetendő (ha a jövőről szól, vagy vezérli a cselekedeteinket)! De az istenért, nagyon-nagyon fontos, hogy ez a vágy realitásokon, a valós tényeken és tapasztalaton nyugodjon, ellenkező esetben Vörösmarty sorai az érvényesek és az elképzelés helyes neve ábránd, és/vagy illúzió.

Végülis arról szól a történet, hogy a jelenünket és jövőnket formáló elképzeléseink és cselekedeteink milyen alapokon nyugszanak, a döntéseinket mire alapozzuk. A vágyak mellett a tények ismerete és árnyalt megítélése jó alap kell legyen. Akkor is, ha ez "a halottakról vagy jót, vagy semmit" elv megszegését jelentené. Akkor, ha az a halott nem mutatkozik igazán halottnak!

Jedwabne, Katyin és a berlini fal (2. rész)

folyt.

A hruscsovi történelmi önleleplezés magyarországi megfelelője után több szembenézés a kádári Magyarországon sem volt. A sztalini módszereket és a személyi kultuszt leírták, elítélték, de ennek az igazi mélységei csak a SZU összeomlása után szüntek meg tabu lenni. Kádár maga soha nem nézett szembe az 56 utáni ítéletek örökségével. Nem a valódi bűnösökével, hanem a kegyetlenségtől, aljasságtól mentes idealisták kivégzésével. (Természetesen nem nézhetett nyilvánosan szembe azzal a ténnyel sem, hogy a posztsztalini Szovjetúnió a sztalini alapokra épült. (Érzésem szerint azért valahol belátta ő ezt és vezeklésként egy jobb -félve használom a "szabadabb" jelzőt- itthoni világ megteremtésén dolgozott.)   Mindez a SZU összeomlása utáni időre maradt Magyarországon, így is felemás, különböző érdekek által eltorzított formában.

A magyar jobboldal nem néz szembe azzal a ténnyel, hogy a kádári korszak világa élhető volt a nagy többség számára és bár magán viselte az egypártrendszeri diktatúra jegyeit, nem volt kegyetlen és a célkitűzései emberségesnek voltak mondhatóak.
Hogy milyen volt ez a korszak, ki hogy élte meg, az ezt megélt generáció tagjai között vita tárgya lesz mindaddig, amig ennek tagjai még élnek. Sok eredménye vitathatatlan. Még azok számára is az kell legyen, akik "osztályellenség" létükre magas fokú kiképzést kaptak és jó állásokban "szenvedték" végig ezt a korszakot.
Alapvető problémája, ami a SZU felbomlásához is vezetett, egy súlyos belső ellentmondás. Amig az ideológiai szilárdság biztosítása és működtetése fennáll (bizonyos kényszerrel), elmarad a valódi gazdasági siker és jólét. (Bizonyos szintet azért elérhet - ettől volt élhető kb 2 évtizeden át a Kádár-korszak, de a nem kimondottan magas (fogalmazzunk így) határt elérve nincs tovább...) Ha enged a rendszer az ideológiai szilárdságból és ennek kényszerrel való fenntartásából, önmagától már nem marad fenn. De ez csak az én véleményem. Igaz, a valóság is ezt mutatta a SZU esetében, de Magyarországon is ez volt a kép Kádár kivonulása után.

(Belátom, a fenti kitétel inkább a következő, baloldalt érintő szempontok témájához illik. De most már maradjon itt.)

Szembe kell(ene) néznie a magyar u.n. jobboldalnak az általuk megválasztott jelenlegiek hitványságával, káros működésével, de elsősorban az általuk restaurálni kívánt rendszer kolosszális hibáival és bűneivel. A félfeudális, díszmagyaros, cselédvilágos, szentkoronatanos elmebajjal. Mert itt sajnos óhaj szerint válogatni az étlapról nem lehet! Vállaljuk a trianoni búsongást, a nagymagyar álmokat, a nacionalizmust, de azt nem, ami ebből fakadt: a bűnös és idióta politikát, a náci-szövetséget, a jóváhagyott antiszemitizmust, a magyar holokauszt szégyenét, a nyilasokat, a háborús bűnöket. Nem, ez nem megy! Ezekkel is szembe kell nézni! Mint ahogy a mai kormányzás elvtelen, populista-demagóg voltával és a saját ballépésükkel, hogy ezeket hatalomba szavazták és ott tartják. A mai magyar újnyilas posvánnyal is. Még sok mindennel szembe kellene néznie a magyar jobboldalnak. Az abszurd Európa - és nyugat ellenességgel (bár ez inkább a széljobbra jellemző), a saját ostoba nacionalizmusával, az ismét terjedő antiszemitizmusával, a széljobb felé kacsintgatással.
A jobboldalnak a háború előtti és alatti rendszerek bűnein kívül érdemes lenne az esztelen gyűlölködés helyett szembenéznie azzal a ténnyel is, hogy a 20.századi magyar történelem, a jobboldali kormányok jeleskedése és az ezáltal okozott szenvedések, veszteségek és vereség jogossá tette egy baloldali kísérlet igényét, ami nem bűn. A bűnök ez előtt követtettek el, ami a felelősségre vonást is jogossá tette.

A magyar szélsőjobbtól nem remélek, nem várok szembenézést. Őket leírtam, gyárilag ilyenek. Egy dolgot azért elvárnék tőlük: ha már nácik, nyilasok, ne színleljenek, ismerjék el magukról. De csak ennyit...

Hát a magyar baloldal? Arról így egészként nem nyilatkoznék - ez egységként tán nem is létezik. Van azonban egy helyét nem találó falang: a hithűek, a megmerevedettek, a védhetetlent védők, a magukat, szüleiket igazolni igyekvők (és mit tagadjuk, a szellemi igénytelenek), akik szintén tartoznának egy alapos szembenézéssel önmaguknak.
Az egyik alapdolog számukra, hogy nézzenek szembe a sztalini szovjet rendszer emberiség elleni kolosszális bűneivel! Mintegy 20 millió civil áldozatot nem lehet egy mondattal félresöpörni, egy "igaz, de ugyanakkor..." kitétellel átugrani. Nem lehet ezt semmivel indokolni, az ilyet kitermelő rendszert nem lehet mentegetni. Nem mentség erre az sem, hogy ezzel párhuzamosan épült egy "új embert" létrehozni akaró társadalom, ennek kulisszáival, haladt az iparosítás, volt oktatás és volt cél.  Ez ugyanaz az érv lenne, mint Hitler és a nácik esetében: a jó Hitler megszüntette a munkanélküliséget, autópályákat épített, sőt még a kutyáját is szerette.
A hithűeknek szembe kell végre néznie azzal a ténnyel is, hogy a Sztalin utáni Szovjetúnió ezekre az alapokra épült és működött egészen az összeomlásig. A polgárainak az állandó, mindenre kiterjedő árúhiányon, többórás napi sorbanállásokon, nélkülözésen és szűkös életen kívül nem sok jó jutott, legfeljebb a párthűségben és a távoli, ködös, kommunisztikus jobb világ eljövetelében való naiv hittel vígasztalhatták magukat.

Magyar viszonylatban kissé más a helyzet, már a nagyság és időrendiség miatt is. Itt nem volt többévtizedes, százezres, milliós hullahegyeket termelő időszak. A háború utáni Magyarországnak nem lehettek nagyhatalmi törekvései, szerény szereplő lehetett csak a szatellit államok sorában a hidegháború frontjának egyik oldalán, a SZU mellett.

Volt  egy 56 előtti időszak, a véres sztalini korszak valójában rövid idejű és annak csak halovány tükörképeként. Halottak tömegeit nem termelte, de hibája, sőt bűne volt épp elég! Épp elég volt az akkori sematikus dogmákból, Szabad Nép félórákból a munkahelyeken, lefüggönyözött fekete autókból, tisztogatásokból - nem folytatom. A dogmák sokakban ezen az oldalon ma is tovább élnek. Már az akkori igazságtartalmuk is kétséges, abban a fekete-fehér formában biztosan. De az aktualitásuk a mai világban, már ami a problémák értelmezését és a megoldásra adott jövőképet illeti, megindítóan alacsony, irreális és időszerűtlen. Ezzel is szembe kellene néznie az igazhitűeknek. Különösen az eddig történtek fényében és tanulságaként.
Meg azzal is, hogy amíg szabad választások lesznek, a "szocializmus" nem tér vissza. Fordítsák az energiáikat inkább egy reális, ma szociáldemokráciának nevezett elvek megvalósítását kitűző irányzat támogatására. Dogmák és kényszer nélkül!

Az utólag megszépült kádári rendszer alapvető és feloldhatatlan belső ellentmondásainak, sőt bűneinek eltagadásával  is fel kell hagynia a baloldal kezdetben említett részének. Mert igen, megvalósultak igazságos törekvések, felemelkedtek osztályok, volt színvonalas oktatás, egészségügy, a háború után idővel talpra állt az ország, de volt soha meg nem szűnő hiánygazdálkodás, ideológiai fafejűség, munkahelyi pártbizottságok, egypártrendszer, cenzúra/öncenzúra valamilyen fokon és kényszer a háttérben minden mögött. Igen, ezzel együtt is élhető volt a döntő többség számára. Élhető, de nem több. Sokan megelégedtek ezzel, családjuk háború előtti helyzetére gondolva. De elég lehet ez, távlatban gondolkodva?

Külön téma lehetne a baloldalon is már egy ideje tapasztalaható antiszemitizmus, ami többeknél a hidegháborús propaganda nem múló maradványa. Ebben is sajnos összér a baloldal és a jobboldal egyes ágainak alapállása. A saját antiszemita indulatai mellett sokaknak baloldalon is szembe kellene néznie azzal a ténnyel, hogy a jobboldallal/szélsőjobbal való nézetazonossága sok területen (EU, Amerika - és nyugatellenesség, Putyin vonal pártolása ezek ellenében) valami alapvető hibára kell mutasson.

És itt végül elérkeztünk a mához és képletesen a berlini falhoz. A fal megnyitásának/lebontásának tavalyi évfordulóján sok ország képviselője, vezetője mondott beszédet, nyilatkozott az ezzel kapcsolatos gondolatairól. Oroszország vezetője, Putyin is. Megdöbbentő dolgok is elhangzottak ekkor a részéről. A legfontosabb ilyen megnyilatkozás a szovjet-nácinémet Molotov-Ribbentrop paktum megítélésével volt kapcsolatos. Megtudhatta a gyanútlan világ Putyintól, hogy ezzel a paktummal nem volt tulajdonképpen semmi baj, mert Putyin érvelése szerint mi lenne elvetni való abban, ha békéről, egymás meg nem támadásáról egyezséget köt két fél. A béke szép és jó dolog. Nagyszerű érvelés, mondhatom! Már attól eltekintve, hogy már régóta tudja a világ nem csak a paktum mögötti valódi szándékokat, hanem azt is, hogy ennek mik lettek a következményei.  
Ez a leleplező megnyilatkozás csak egy lépcsőfoka, egy állomása egy elgondolkodtató trendnek. Egyre nyilvánvalóbb, hogy e trend szerint ismét emelkedik Sztalin ázsiója, félresöpörve a jó két évtizede napvilágra került borzalmakat. Mert épült az ipar, nőtt a Szovjetúnió befolyása, sőt még a birodalom is bővült. Mint a jelenkori törekvések, csak az ideológiai borítás nélkül. A többi (lásd előző rész) ezek szerint nem volt érdekes és nem volt lehetetlen ár.
További elképesztő jelek is mutatkoznak arról, kikkel, mikkel kell számolni, szembenézni a jelenlegi orosz törekvésekkel kapcsolatban. Filmfelvételt láttam egy orosz prominens személyíség magas EU fórumon elhangzott beszédéről. Ebben kirohanást halhattunk a nemzetközi zsidó összeesküvésről, zsidó maffiáról. A szónok Radionov, volt orosz védelmi miniszter, Putyin embere. Ugyancsak ő - és ez most fontos lesz! - a náci németekkel való szövetséget és ennek zsidóságra néző következményeit (lengyelországi események) a zsidó fasizmus elleni jogos harcnak nevezi, hasonlóan az akkori szovjet sajtó propaganda-szövegéhez. Érdekes megfogalmazás, az akkori SZU a zsidó fasizmus ellen harcolt - a fasisztákkal/nácikkal karöltve! És ez most, a mi időnkben hangzik el! Bár már elhangzott 1939-ben is... Az elhangzottak alatt Solana aszisztál a dicső fellépéshez. (Ezt az említett videosorozat 7. részében láthatjuk, kb 4,5 perc környékén. A mai zsidó maffiázást a 8. rész tartalmazza.) Kísért a múlt? Ez nem is kérdéses és éppen ezért riasztó!
Az ukrajnai belháborúban való orosz részvétel, ami napjaink valósága, szintén riasztó! Csakúgy, mint a nyilvánvaló teljes tagadása, elhazudása. A színlelés, félrevezetés, miközben a fegyveres és egyéb támogatás nyilvánvaló.
Az oroszországi fejlemények orosz belügy. Ennek következményei azonban már nem azok. Legyen szó az iráni atomprogramban való részvételről, szíriai fegyverszállításokról, az idegenygyűlölet éledéséről és szításáról, az orosz birodalmi-visszaállítási törekvések megannyi megnyilvánulásáról, új hidegháborús állapotok megteremtéséről ennek folyományaként. Milyen birodalom is épülne?
De kanyarodjunk vissza ennek a kettős postnak az alcíméhez: "Szembenézés"! Számunkra fontos, hogy tisztázzuk, érdekünk-e egy ilyen irányzat támogatása. Miért támogatják sokan baloldalon ezeket a mai putyinvonalbeli orosz törekvéseket? Csak nem értenek egyet a megmutatkozó szellemiséggel? Vagy orosz alattvalók szeretnének tán lenni? Megértették baloldali létükre, hogy a mostani, belül sikeres orosz törekvés őskonzervatív, nacionalizmusra és vallásra alapozott, domináns jellegű, orosz nagyhatalmi "birodalmi" törekvéseket megvalósítani akaró? Hogyhogy ezt akarhatják? Ezt meg kell vizsgálniuk önmagukban, ha tetszik, szembenézni saját indokaikkal.
Érdekes módon a magyar szélsőjobb hasonló állásponton van. Nekik is tetszik a putyini vonal. Hogyne tetszene, mikor maguk hasonló szellemiség felélesztésén fáradoznak. Ugyan ostobák, mert az orosz dominancia végül nekik semmi jót sem hozna, de ezt nem látják be, egyelőre tapsolnak saját álmuk megvalósulásának odaát és a közös "ellenség" elleni fellépésnek. Őket nem bíztatom szembenézésre ezzel - felesleges. De a baloldaliakat ismét bíztatnom kell - egyre fogyó reménnyel - arra, hogy gondolják át: nem lehet valami hiba az álláspontjuk körül, ha egy ilyen súlyos kérdésben egyetértenek magyar (és nemzetközi) újfasisztákkal? Kit, mit is támogatnak? Túl nagy óhaj lenne, hogy ezzel a kérdéssel, saját álláspontjuk valódi indokaival végre szembenézzenek?

Jedwabne, Katyin és a berlini fal (1. rész)

Ezt a bejegyzést még tavaly kezdtem el, majd bizonyos okok miatt félretettem. Most folytatván írtam hozzá egy hosszabb előszót is, amit végül a bejegyzés végén PS -ként, vagy külön első kommentként helyezek el. A hosszú szöveget két részben helyezem fel a blogomba, az első rész a még tavaly megírt szövegrészt tartalmazza. Nem sokkal ezután felhelyezem a frissen megírt befejezést is, ahol értelmet nyer majd a címben a berlini falra való utalás is. ìgy lesz kerek az egész gondolatmenet. Addig az olvasó türelmét kérem.
Jelen írásnak a "Szembenézés" alcímet adom.



Ma már sokan megértjük: sokminden, amit hittünk, amiben hittünk, fájdalmasan más, mint a hajdanvolt és mai rideg valóság. Erre kényszerítenek minket  a lassan-lassan megnyíló levéltárak anyagaira támaszkodó kutatások, de a saját tapasztalataink is olyan eseményekkel kapcsolatban, amik ennek a hajdani kegyetlen valóságnak az árnyékát idézik fel újra - manapság!

Ilyesmiből egy elgondolkodtató ízelítőt kapott a világ 2000-ben egy lengyel-amerikai történész, Jan T. Gross "Neighbours" (Szomszédok) c. könyvének megjelenése nyomán. Ebből a munkából ismerhette meg a világ egy lengyel falu, Jedwabne nevét. Ebben a faluban a 2. világháború idején, a náci-német megszállás alatt  1941-ben (!) népirtás jellegű tömeggyilkosságot követtek el. Mintegy 600 egyszerű, szegénysorsú falusi zsidót gyilkoltak meg kirívó kegyetlenséggel. A férfiakat egy pajtába terelték, majd ezt benzinnel lelocsolták és felgyújtották. A nőket megerőszakolták, majd legyilkolták. A gyerekek sem menekülhettek, a csecsemők fejét kalapáccsal szétverték, vagy a falhoz csapták őket.
A leírhatalan borzalmakat ez esetben nem a megszálló nácik követték el! Nem, a tettesek ebben ezesetben lengyel barátaink, a falú lakói, akik aktívan, vagy csak passzív helyeslőként gyakorlatilag mindahányan az események résztvevői voltak. Kik a pogrom megszervezésében, mások a mészárlás végrehajtásában, megint mások a falu köré húzott élő embergyűrűben (az esetleges menekülést meggátolandó), a többiek a bátorító szemlélésben és a megmaradt nyomorúságos "javak" eltulajdonításában.
Jedwabne...  A név méltó a legsötétebb emlékű eseményeket idéző helységnevek sorába: Katyin, Babij Jar, Sobibor...
Ez a hihetetlen késői lengyel pogrom nem volt még ezekben a lengyelek számára is nyomorúságos időkben sem egy elszigetelt jelenség. A késői kutatások további három lengyel helységben végrehajtott hasonló pogromra vetnek fényt ugyanezekben a hetekben-hónapokban. Wasosz (juni. 5. 1941), Radzilów (juli. 7.), Tykocin (aug. 25) hasonló események színhelye volt. (Tudunk lengyelországi pogromról a háború befejezése utáni évben és ismert a megmaradt lengyelországi zsidóság kollektív kiutasítása/ellehetetlenítése a 60-as években Lengyelországból.)
Ezeket az eseményeket a lengyel társadalom agyonhallgatta úgy a szocialista rendszer, mint az azt követő évek alatt. Először Jan T. Gross könyve kényszerítette 59 évvel az események után szembenézésre a lengyel társadalmat önmagával. Ezt a szembenézést egyesek megtették, sokan-sokan mások nem. Ez utóbbit dolgozza fel Anna Bikont könyve, ami az események színhelyén tett látogatások során, a még élő résztvevőkkel vagy ezek utódaival folytatott beszélgetések, tapasztalt vélemények anyagát dolgozza fel.
Az anyag a lengyel Gazeta Wiborcza hasábjain jelent meg először riportok formájában azután, hogy a lap akkori főszerkesztője, Adam Michnik eleinte nem akart helyt adni ilyesminek, védeni akarva a Lengyelországról alkotott képet az EU tagság küszöbén, látva azonban a történelemhamisítási, ferdítési kísérleteket, végül megváltoztatta véleményét.

Szembenézés... Van, akik megteszik ezt, van, akik nem képesek, vagy hajlandók erre, kifogásokat keresve, ragaszkodva régi, hamisnak bizonyult világképükhoz, önmagukat igazolni igyekezve, vagy védve a védhetetlent, aminek helyeslői voltak, vagy azok a mai napig. Így van ez Németországban (ott ma legkevésbé), Magyarországon, vagy akár Oroszországban.

Ez utóbbira világított rá fájdalmas tárgyszerűséggel egy, a berlini fal "leomlásának" jubíleuma alkalmából a svéd TV-ben bemutatott dokumentumműsor. A megrázó dokumentumösszeállítás hideg tárgyilagossággal vizsgálta meg a Szovjetúnió szerepét és tetteit a német szövetség éveiben.

Azt megelőzően a sztalini rendszer már megtette a magáét népirtás-ügyben. A polgárháború alatt és után a véget nem érő, sőt egyre fokozódó százezres civil-kivégzések, milliós deportálások a GULAG-ba, az egyre bővülő havi kvóták a deportálandók számáról, a hajléktalan gyermekek ezreinek likvidálása, a szándékosan előidézett, mintegy 6-7 millió áldozatot követelő ukrajnai kiéheztetés, a véget nem érő, poltikai színezetet mutató letartóztatások, deportálások, kivégzések, "tisztogatások". Aki olvasta Arthur Koestler "Sötétség délben" c. megrázó regényét, tudja, miről beszélek. Mindezt állítólag a "nép" érdekében - miközben a nép csak elvont fogalom maradt, a valódi nép (idézőjel nélkül) bármikor a Gulagban, vagy egy börtön pincéjében mőködő halálkamrában találhatta magát.
Nem véletlen, hogy a nácik hatalomra jutása után a Gestapo és az SS "szakemberei" tanulmányutak során látogatták a GULAG munkatáborait, inspirációt merítve az ipari szinten működtetett, milliókat elzáró rendszerből.(Korábban ezt magam igaztalan vádnak tartottam, egy ideje azonban már nem kételkedhetek, a nyilvánosságra került levéltári anyagok és a hajdani résztvevők vallomásai és visszaemlékezései alapján.)


De lépjünk előre a 30-as évek második felébe.  Míg a sztalini Szovjetúnió következetesen csökkenti saját polgárainak létszámát milliós nagyságrendben, bármiféle lelkiismereti, emberi meggondolásokat félredobva, töretlen a barátság az immár nácivá vált Németországgal. Míg Ukrajnában millió számra pusztulnak éhen a megregulázandó polgártársak, Sztalin gabonát, nyersanyagokat szállít a hitleri rezsimnek. Érdekes módon a fasizmus elleni harc is folyik, pillanatnyilag Spanyolországban. (Igaz, csak fél gőzzel, az onnan visszatérőkre is sokszor a GULAG vár.) Ez a furcsa barátság-féle szövetség aztán nagyon is konkrét formát ölt a 2. világháború előestéjén.
Igen, a Ribbentrop-Molotov paktumról, főleg annak titkos záradékáról van szó! Ebben az egymás iránti megbecsülésről és megértésről egymást tisztelettel biztosító felek felosztják Európát egymás között, "érdekszféráiknak" (ugye, ismerős ismét a kifejezés?) megfelelően. Nyugat és észak-Európa lehet a nácik szférája, Lengyelországot igazságosan elosztják, Finnország és a balti államok orosz terület.
Lám, nagyon hamar így is lett!! Lengyelország lerohanása Sztalin részéről nem ütközött komoly akadályokba. Az eredményt együtt ünnepelték Hitlerrel. A menekülő zsidókat Sztalin készségesen kiszolgáltatta a náci hóhéroknak, sőt a saját zsidó származású tisztviselőktől is megtisztította az államgépezetetet ekkor, a nácikkal kötött ilyen elvi megállapodásnak megfelelően ( bár már korábban, Litvinov népbiztossal kezdve). A katyini borzalom csak a honi, évtizedes gyakorlat lengyelországi folytatása volt. Aztán pár hónap mulva következik a teljesen ártatlan és semleges Finnország megtámadása, ahol a későbbi ellenfél, Németország tétlen, a megállapodásnak megfelelően. A nácik nyugat-Európa lerohanása során a semleges Norvégiát szovjet segítséggel foglalják el, a rendelkezésükre bocsátott fontos szovjet kikötöt bázisként használva. (Ez számomra is újdonságot jelentett). A hálás Raeder admirális külön hosszú köszönő táviratot küld ezügyben a szovjet flottaparancsnoknak.
A Szovjetúnió 1940-41 fordulóján és még egy fél évig nem áll háborúban, bár a balti országok már szovjet terület. A nácik annál inkább! A Szovjetúniónak Európában már csak egyetlen "barátja" van, a náci Németország. (Persze tudjuk utólag, milyen barát volt ez...) Ezt megpecsételendő Sztalin üdvözlő, további hadi sikereket kívánó táviratot küld Hitlernek a Franciaország feletti győzelme alkalmából. Európában ekkor már csak Anglia maradt talpon.
Sztalin aztán keserűen csalódni kénytelen szövetségesében 1941 juni. 22-én, a Barbarossa hadművelet megindulásának napján...


A háború alatt is történnek "dolgok", amik a mai napig tabunak számítanak Oroszországban. Nem tudni, mennyi a szovjet áldozata a frontvonalat követő NKVD  fegyveres egységeinek, akik a saját, lemaradó, vagy kételkedni látszó szovjet katonákat lőtték le. Talán milliós... A hadifogságba esettek, sőt a partizánok is gyanús népség volt, csakúgy, mint a védelmi harcok során önállóságra szert tett egyes katonai vezetők. Ezek sokszor még a háború alatt, vagy a háborút követően lettek a forgalomból kivonva. (Igen, lehet érvelni a "szigor" mellett a különleges helyzetre hivatkozva, de ilyet egyik szövetségesük sem tett a sajátjaival, sőt még a nácik sem.) A sztalini Szovjetúnió saját lakosságból származó áldozatainak számát mintegy 20 millióra teszik.
A háborút követően sem várt jó sors a hadifogságot túlélt szovjet katonákra. De a saját lakosság sem egy új paradicsomnak nézhet elébe. A katyini tömeggyilkosság fő szervezője és végrahajtója (Szerov - mi is ismerjük saját történelmünkből) a legmagasabb állami kitüntetést kapta, hasonlóan sok más, embertelen tett elkövetőjéhez. Ezeket, már akik még életben vannak, a mai napig védi Oroszország.
A tisztogatások folytatódnak a félig lerombolt országban. Sor kerül a háborús hősökre, majd magára Molotovra is. Készülőben egy újabb óriási tisztogatási hullám, aminek csak Sztalin halála szab gátat. 1953-at írunk ekkor...

Hosszú volt a sztalini időszak egyes vonásainak taglalása, de így is csak nagyon érintőleges és vázlatos. Irtam már erről korábban is és javaslom megtekintésre a Hmmm által feltett anyagot: http://valami.nolblog.hu/archives/2015/01/26/Marx_kezdte_18/ . (A marxi rész tán nonszensz, de a többi sajnos releváns!)

A sztalini korszak emberiség ellenes bűneivel való szembenézés Nyikita Hruscsov legnagyobb tette és érdeme lesz! Azé a Hruscsové, aki maga is részt vett, részt kellett vegyen ezeknek a bűnöknek az végrehajtásában. Ha valaki a hatalom közelében akart maradni, részt kellett vállalnia mindenben. MINDENBEN!! Így működött a sztalini rendszer. Aki akar, utána nézhet Hruscsov pályafutásának. Benne volt sajnos a végrehajtásban. Mégis volt benne annyi emberiesség, annyi tartás és ideológiai meggyőződés, hogy leleplezze a sztalini rendszer egyes vonásait és felszámolja ezt a SZU-ban és a szatelit államokban. Részben... Sajnos csak részben. Mert teljesen nem tagadhatta meg, miután a Szovjetúnió ezekre az alapokra épült és ezt az építményt kellett Hruscsovnak is üzemeltetnie, bővítenie. De ő mégis szembenézett több dologgal és megszüntette a vért, ami addig patakokban folyt. Ez az egyik érdeme. A másik, hogy 40 évvel 1917 után végre egy alapos kísérletet tett a szocialista/kommunista állam emberségesebb működtetésére az eredeti idealista elképzelések alapján. Bizonyos sikereket is elért, bár ahogy ma tudjuk, a Gulag-ok tovább működtek, ha enyhébb formában is. Működött sok más korábbról átvett rendszer is. Politikai rendőrségek, egypártrendszer, cenzúra és öncenzúra jogos félelem alapján, szibériai száműzetések és sok egyéb. Valószínű, hogy az eredeti idealista cél megtartása mellett nem volt más reális lehetőség. Hruscsov hitt ebben és vér nélkül kísérletet tett ennek elérésére. Ő megtette a maga szembenézését, leleplezte, amit leleplezhetett és biztosította, hogy a "tábor" országaiban ugyanez megtörténjen. A sztalinizmus kegyetlen korszaka végetért!!! Ezt volt a háború utáni korszak gyakorlatilag egyetlen jelentős és egyben lélekfelszabadító, óriási szembenézése! (Sajnos sokan még ma sem jutottak el erre a szintre.)

Több szembenézésre ebben a korszakban már nem került sor. A szovjet vezetés egészen Gorbacsovig folytatta a sántikálva, már valójában célját vesztve, az egyre fogyó lendület által még lassulva tovább haladó építkezést, ami már valójában csak karbantartás volt, alig mérhető sikerrel. A hangsúly és az erőforrások a hidegháború folytatására és a SZU pozícióinak fenntartására fordítódtak. Putyin ennek a korszaknak/folyamatnak a terméke...
Gorbacsov, akit ma senki sem szeret, vagy tart sokra, még egyszer a Szovjetúnió történetében megkísérelt egy szembenézést. Ez valójában egy belső, személyíségi ügy volt a részéről. Úgy gondolta, hogy ha az elv és a cél, a szocialista/kommunista elvek alapján működő állam helyes és a többségnek kívánatos, ez menni fog, mert mennie kell kényszer nélkül is. Lehessen beszélni az eddigi tabukról (maga elmondta, hogy a sztalini rendszer vértől, az orosz/szovjet lakosság vérétől tocsogott), végleg szünjenek meg a büntető táborok, nézzen az ország szembe a politikai, gazdasági és humanitárius valósággal és így naiv elképzelése szerint kényszer és színlelés nélkül, saját akaratából építse a szocialista társadalmat. Ehhez hozzá tartozott a kényszerrel csatlakoztatott kelet-európai országokkal szembeni kényszer megszüntetése is. A többit tudjuk...

folyt köv...

Újabb orbáni gyöngyszem


Mint tudjuk, Orbán Párizsban kéretlenül nyilatkozott magyarországi bevándorlás-ügyben.
Engem a dolog (és ami ebből kikerekedik), több síkon is zavar.

Először is, a drága miniszterelnök ezt a kirohanását rossz helyen, rossz időpontban tette. A párizsi szolidaritási tüntetés NEM a bevándorlás ellen folyt, hanem teljesen más témában, nevezetesen a szabadságjogok, a szólás - és  véleményszabadság, valamint a demokrácia védelmében. Pont ilyen alkalommal előjönni a idegengyűlöletet előhívó sommás jelszavakkal, bizony nagy bunkóság, és lejárató Magyarország számára.

Gyorsan elintézhető a második pont is. Nyilvánvaló, hogy felesleges ebben az esetben a melldöngető aggadalmaskodás, miután Magyarország nem célpontja a más kultúrájú bevándorlásnak. Tőlünk inkább elmennek (elmenekülnek), mint fordítva. A téma indokolatlan felvetése vacak demagógia és szavazatszerzési szándékkal születhetett. Az elvtelenséget az is mutatja, hogy a felvetett szempont mellőzhető, ha a delikvens pénzes és befizeti a jó magas letelepedési "vételárat". Ilyenkor a "más kultúra" már nem számít, ugyebár.

Zavar aztán még két dolog. Az egyik a magam reakciója, amit megpróbálok tisztázni magamban. Az a helyzet ugyanis, hogy tisztán tényszerűen nem tartom ill. érzem alapvetően hibásnak és elvetendőnek a kinyilvánított orbáni szándékot. Legalábbis egyes vonatkozásokban. Én sem rajongok a muzulmán világból történő tömeges Európába településért. Itt már tényekről és tapasztalatokról beszélhetünk, nem zsigeri előítéletekről. A moszlim tömegek idegen testet képeznek a felvilágosult Európában. Nem azért jöttek-jönnek ugyanis, mert európaiakká akarnak válni (tisztelet a kisebbségi kivételnek), dehogyis! Egy jobb megélhetést, szabadabb mozgásteret nyújtó világba kívánkoznak, ahol nincsenek kitéve a saját világuk által kitermelt elnyomásnak, szegénységnek, elmaradottságnak, háborúknak és reménytelenségnek. Ez természetes is! De egyebekben ugyanott folytatnák, újratermelve azokat a körülményeket, amik miatt végül menekülnek. (Ismét csak vannak kivételek.)
És ne essék tévedés: nem a vallás (értsd istenhit) téziseinek másmilyensége az "idegen test szindróma" oka, hanem az egész szubkultúra, amit ez hajdanán kitermelt. A világról, hatalomról, törzsi társadalomról, jogos dzsihadról, nők szerepéről, shariáról , alávetettségről, a vallás mindenek előtti prioritásáról, stb, stb, stb. hordott mozdíthatatlan képpel.  A felvilágosodás ebben a kultúrában még várat magára... Maga Kadhaffi is, aki azért nem volt teljesen hülye több kérdésben a maga módján, megállapította, hogy a muszlim világ európai bevándorlói egy olyan szervátültetési kísérlethez hasonlítanak, ahol egy másik faj testidegen szervét próbálják beültetni egy emberi testbe. Egyszerűen sikertelenségre van kárhoztatva, mert hiányzik az affinitás, a feltételek - a saját szavaival. És egyszerűen alapvetően más a két csoport célja.
Nem ragozom, a téma már sokszor felvetésre és megtárgyalásra került.
De mégis, mégis zavar engem valami itt az orbáni megnyilatkozásban, már azon túl, hogy nem akarok egy ilyen alakkal egyetérteni. Talán a sommás, mindent-mindenkit egy kalap alá vevő felsőbbrendű alapállás. Mert gyűlölködést, rasszizmust szít, az emberek rosszabbik oldalára játszik? Lehet...  Az az érzésem, hogy meggyőződés nélkül beszél, azt mondja, amit egy célcsoport hallani akar, ismét a rosszra épít.

A muzulmán hitű emberrel ugyanis nincs baj, ugyanolyan ember, ugyanolyan érzésekkel, mint bárki más. De baj van/lehet a másfél évezredes mozdíthatatlanságba dermedt vakhitű ideológiával, ahol a más hitű, vagy hitetlen jogos ellenség, a hitet elhagyó jogosan megölhető (lásd fatwa és vallási bíróságok), ahol a vallás egybefolyik egyéb ideológiával és magának a vallásnak a neve alávetettség (ezt jelenti az iszlám szó). De Orbán mintha nem erről beszélne, az ő szájából mintha az egyszerű, gyűlöletkeltő nacionalizmus szólna. Zavaros ügy, nekem is, most is...

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban zavarnak a borítékolható megnyilatkozások bizonyos fajtái, jobbról és sajnos balról is. De nagyon!!! Ezek a kommentek-kommentelők azonnal a hírvivőt kezdik ócsárolni, eszükbe nem jutna megfontolni a kritika tartalmát. Baj van a bevándorlásellenes alapállással? Rohadt USA, beszéljenek inkább a mexicoi zöldhatáruk lezárásáról. Majd pont ők kritizálhatnak minket! Putyin demokráciaellenes despota és cári birodalmat, hidegháborút akar visszahozni? Hülye vagy, miért nem az USA-t szidod! Ott ugyanis tudvalevőleg verik a négereket. Orbán elvtelen, demokráciaellenes, retrográd basa? Nehogy már Amerika és Európa mondja meg a tutit, szidjad inkább őket! És ebben (is!) tökéletesen összezár a jobboldal hülyébbik része a megbicsaklott "baloldaliak" javíthatatlan részével. És ez fáj! Azért, mert ez elveszi a jövő remélt esélyeit. Az ilyen baloldaliakkal nincs remény! Bizony fájdalmas észlelni az intellektuális igénytelenséget, a régi sablonokba való belemerevedést, az állandó negativizmust és a széljobbal való összeérést.

süti beállítások módosítása